68 évvel ezelőtt ezen a napon szabadult fel az auschwitzi és a birkenaui koncentrációs tábor. A holokauszt nemzetközi emléknapján Magyarország kormánya fejet hajt az áldozatok előtt. A fájdalmas évforduló minden jóérzésű magyar embert megemlékezésre késztet.

Hazánkban él Közép-Európa legnagyobb létszámú zsidó közössége, amelynek virágzó kultúrája mindig is a magyar kultúra szerves része volt, és az napjainkban is. A zsidóság 1944-45-ös tragédiája így az egész magyar nemzet tragédiája.

A magyar kormány erkölcsi és politikai kötelességének érzi, hogy következetesen nézzen szembe a XX. századi diktatúrákkal és az akkor elkövetett rémtettekkel. Bevezettük a holokauszt emléknapot minden magyar iskolában, megalapítottuk a Terror Háza Múzeumot, valamint most már lassan egy évtizede működik a Holokauszt Emlékközpont Budapesten. 2014 a magyar zsidóság megsemmisítésének 70. évfordulója, ezért a kormány létrehozta a Magyar Holokauszt 2014 Emlékbizottságot.

Meggyőződésem, hogy Magyarország egy olyan ország, ahol soha többé nem fordulhat elő, hogy embereket származásuk, vallásuk miatt hátrány, megaláztatás érjen. Megvédjük az ország minden polgárát, és ebben nem ismerünk kompromisszumot. Nem tűrjük és elítéljük bármely kisebbség megbélyegzését, az antiszemitizmus minden megnyilvánulási formáját.

Budapesten, 2013. január 27-én

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke

(orbanviktor.hu)