A kihelyezett kormányülést követően Orbán Viktor miniszterelnök és Tiffán Zsolt a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke sajtótájékoztatót tartott.

A sajtótájékoztatón Orbán Viktor bejelentette: a Dráván egy kompkikötő és egy új híd megépítéséről, továbbá az M6-M60-as autópálya horvát határig történő meghosszabbításáról döntött a kormány. A miniszterelnök rámutatott: sok milliárd forint értékű fejlesztésről, munkahelyteremtésről határoztak a dél-baranyai Ormánság felemelkedését célzó Ős-Dráva programhoz kapcsolódóan.

(A videó nagy felbontásban letölthető a sajtószobából.)

Orbán Viktor hangsúlyozta: a Budapestről érkezett kormánytagok azt nem tudják vállalni, hogy ők építenek az Ormánságból régi szép időket idéző térséget, mert azt az itt lakóknak kell megtenni, de a kormány csütörtöki jelenlétével bizonyítja, hogy az ormánságiak számíthatnak rá, számíthatnak Magyarországra.

"Ha az Ormánságot nem tudjuk felemelni, lehetőségekhez juttatni, az az egész országról állít ki szegénységi bizonyítványt. Magyarország azonban elég erős ahhoz, hogy az Ős-Dráva programot végre tudja hajtani, és az olyan magára hagyott térségeket, mint az Ormánság fel tudjon emelni" - mondta a politikus.

Fotó: Árvai Károly

Magyarországnak egészen addig nem szabad komolyan foglalkoznia az eurócsatlakozással, amíg általános fejlettségi szintje nem éri el az eurózóna fejlettségének 90 százalékát – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a kémesi kihelyezett kormányülés utáni sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva.

Ha elérte ezt a szintet az ország, akkor lehet majd komolyan beszélni bármilyen következő lépésről. Egészen addig azonban Magyarországnak a saját gazdasága megerősítésével kell foglalkoznia – hangsúlyozta a kormányfő, megjegyezve, hogy szerinte korábban elhibázták az Európai Unió bővítésének gazdaságpolitikáját.

"Magyarország tudatában van annak, hogy Európában élünk, az európai piacnak vagyunk a részei. Ugyan van saját valutánk, meg van saját nemzetgazdaságunk, de nem tudjuk magunkat függetleníteni attól, ami körülöttünk történik. Az európai gazdaságot pedig ma tekintélyes részben spekulánsok uralják (...), ez alól a veszély alól Magyarország sem tudja magát kivonni" – mondta Orbán Viktor, felidézve, hogy a napokban is spekuláció volt a forinttal szemben, de azt rövid időn belül sikerült kezelni.

A kormány úgy készül fel a spekulációkra, hogy stabil gazdaságot és stabil pénzpolitikát működtet, hogy a kilengésekkor "hamar vissza is tudjuk billenteni a dolgokat" – közölte a miniszterelnök.

Fotó: Árvai Károly

A miniszterelnök szerint az egész ország erkölcsi kérdésévé vált a Portik-Laborc-ügy, és ha az Európai Unió valamit vizsgálni szeretne, jobb lenne, ha inkább ezzel az üggyel foglalkozna. Orbán Viktor ezt a csütörtöki kémesi kormányülés után tartott sajtótájékoztatón mondta újságírói kérdésre.

"Teljesen mindegy, hogy fideszesek vagyunk, MSZP-sek, LMP-sek vagy jobbikosok, azért most már húsz évvel a rendszerváltás után el kellene jutnia Magyarországnak oda, hogy bűnözőkkel nem ülünk le egy asztalhoz, bűnözőkkel nem egyezkedünk, az ellenfeleinkkel szemben a bűnözőkkel nem fogunk össze. (...) Rendes ember ilyet nem csinál" – fogalmazott a kormányfő.

Fotó: Árvai Károly

Megerősítette, hogy az ügyet súlyosnak tartja, de nem pártpolitikai, hanem erkölcsi kérdésnek tekinti. Szavai szerint ha valamivel foglalkozni szeretne az EU, akkor jobb lenne, ha inkább ezzel foglalkozna, mert itt igazán lenne mit megvizsgálnia.

"Mi a kommunistákat elég régóta ismerjük, semmilyen illúziónk nem volt" – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, hangszalagok tartalmának ismerete nélkül is voltak elképzeléseik arról, hogy egy szocialista kabinet idején milyen összefonódás jöhet létre a bűnözők, a kormány és a titkosszolgálatok között. Megjegyezte, a Fidesz 1988-as megalapításakor is tudták, kik az ellenfeleik, ahogyan azt is, hogy "a szokásaikon nem fognak változtatni egyik évről a másikra".

(MTI)