A kormány biztosítja azokat a pénzügyi forrásokat, amelyek a természetjárás fejlesztését, például a turistautak megújítását, felmérését teszik lehetővé – mondta Orbán Viktor kedden a pilisszentkereszti szurdok közelében, a Som-hegyi turistaház átadásán.

A miniszterelnök emlékeztetett a Magyar Természetjáró Szövetséggel idén júliusban kötött dobogókői megállapodásra. Kifejtette: azért tartotta fontosnak, hogy eljöjjön a turistaház avatására, mert azt szerette volna bizonyítani, hogy a dobogókői megállapodás "nem írott malaszt, hanem egy cselekvési terv".

A turistaházat a Pilisi Parkerdő Zrt. a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) támogatásával és saját forrásból, összesen 70 millió forintból újította fel.

Orbán Viktor kifejtette: Magyarországon sokan gondolták azt, hogy a legjobb, ha elzárva maradnak az erdők az emberek elől. Az ő álláspontjuk mögött is voltak érvek, az emberek szemetelnek, tönkreteszik a környezetet, ugyanakkor "nem ez a világ helyes rendje".

Kép letöltéseFotó: Árvai KárolyEl kell jönnie annak az időnek, amikor az erdőkre úgy tekintünk, hogy azért jöttek létre, hogy az emberek használják és örömüket leljék bennük. Az erdőt használóknak kötelességük megóvni mindazt, amit találnak. "Ha lassan is, de ez a kultúraváltás megtörténik", a Pilisi Parkerdő élen jár e területen – mondta Orbán Viktor.

Hozzáfűzte: lassan a Budapesttől távolabb lévő erdészetek is megnyílnak az emberek előtt.

Kép letöltéseFotó: Árvai KárolyOrbán Viktor fontosnak nevezte, hogy "ne válasszunk félmegoldásokat". "Ha csinálunk valamit, akkor az úgy nézzen ki, hogy a gyerekeink is büszkék legyenek rá. Ha stadiont építünk, az úgy nézzen ki, hogy mindenki a csodájára járjon, ha Zeneakadémiát újítunk fel, akkor az olyan legyen, hogy a világ minden sarkából szívesen jöjjenek el (...), és ha turistaházakat építünk, akkor azok ne legyenek gyengébbek, mint azok, amelyeket Ausztriában ismerhetünk meg".

A miniszterelnök emlékeztetett a kormány korábbi ígéretére, hogy a magyarországi hivatalos turistaútvonalak mentén 50 ezer lépésenként, vagyis 30 kilométerenként állnia kell egy olyan létesítménynek, turistaháznak, ahol olcsón, jó színvonalon szálláshoz juthatnak a túrázók.

Orbán Viktor kitért arra is, hogy a hatósági engedélyeztetésnél, szolgáltató cégek együttműködése kapcsán még vannak "gyermekbetegségek", ezekből ki kell gyógyulni, itt is kultúraváltásra van szükség, ehhez kell egy kis idő.

Kép letöltéseFotó: Árvai KárolyA miniszterelnök ismertette azt a 8 pontos akciótervet, amelyhez a kormány biztosítja a pénzügyi forrásokat. Mintegy 22 ezer kilométernyi turistautat mérnek fel, erre 990 millió forint áll rendelkezésre. Ezenkívül 150 millió forintból felmérik az úgynevezett vonalas infrastruktúrákat, a kisvasutakat, a tanösvényeket, és ugyanennyiből két ütemben az erdei kerékpár-, illetve a vízi utakat, de lesz lehetőség jelzésfestésre is, erre 50 millió forint van.

Orbán Viktor elmondta: egy szoftverfejlesztési program is szerepel a tervek között. Ez valójában egy eseménynaptárt takar, ahol a nemzeti parkok, az erdőgazdálkodások és a turistaszövetség programjai egy helyen lesznek fellelhetők. Kiemelte: a turistaház-felújítási program folytatódik, november 13-án adják át Visegrád-Mogyoróhegyen a Jurta Camping fogadóépületét.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly"A pénzügyi források rendelkezésre állnak, csak ki kell nőni a gyermekbetegségeinket, és meg kell őriznünk az idősektől kapott lelkesedésünket, hogy a magyar természetjáró mozgalom ismét a régi fényében ragyoghasson" – emelte ki a miniszterelnök.

A természetjárás nem a gazdag emberek sportja, ha azt akarjuk, hogy Magyarországon az az érzés, hogy bizonyos dolgokhoz csak a jómódú emberek juthatnak hozzá, elmúljon, illetve enyhüljön, akkor az ilyen típusú beruházásokat és fejlesztéseket "szívügyünknek kell tekinteni" – mondta Orbán Viktor.

(MTI)