Bizottságot hoz létre a kabinet és az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ), hogy negyedévente értékeljék a romáknak szóló programok megvalósulását - közölte Orbán Viktor, miután a múlt héten kezdődött konzultációsorozata folytatásaként hétfő délelőtt Budapesten tárgyalt az ORÖ vezetőivel.

A miniszterelnök szerint kiderült, Magyarországon a munkanélküliek is dolgozni akarnak, az elmúlt időszakban bebizonyosodott ugyanis, hogy nem igazak azok az állítások, amelyek szerint a magyarok segélyből akarnak megélni, és ki akarják játszani a közmunkarendszer szabályait.

Ahhoz, hogy Magyarországon 5-5,5 millió dolgozó, adófizető állampolgár legyen, a romáknak is dolgozniuk kell - jelentette ki a kormányfő a megbeszélés utáni sajtótájékoztatón, hangsúlyozva, hogy bűnözésből nem lehet megélni, ahogyan segélyből sem, vagy csak sokkal rosszabbul, mint munkából.

Fotó: Botár Gergely
"Egy ország - különösen egy európai válság idején - nem engedheti meg magának azt, hogy munkaképes emberek segélyből éljenek meg. Ezért nem is fognak jövedelempótló segélyt kapni hosszabb távon a magyarok" - fejtette ki.

A kérdés csak az - folytatta -, hogy a kabinet meg tudja-e szervezni a munkalehetőségeket: "ebben még van adósságunk, sokat haladtunk előre, nagyon nagy utat tettünk meg az inkább maradj otthon, érd be egy kis segéllyel, ne gyere a nyakunkra munkaért szocialista típusú társadalompolitikától a mai állapotig". A tárgyaláson a közeljövő lehetséges foglalkoztatási formái között - amelyek már nem egészen közmunkák, de még nem is teljesen piaci állások - szóba kerültek például a foglalkoztatási, illetve a szociális szövetkezetek.

Megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy a romák még mindig úgy érzik - jórészt jogosan -, hogy sok olyan döntés születik róluk, amelyek meghozatalában nincs jelen kellő súllyal az ORÖ, és a kabinetnek is "elég komoly fejfájást" jelent, hogyan teremtse meg az alkotmányos rendszerét a roma önkormányzat bevonásának a döntésekbe.

Ezzel összefüggésben Orbán Viktor bejelentette: létrehoznak egy három-négytagú "kormánybizottság-szerű" testületet, amelynek az ORÖ elnöke és ő maga is tagja lesz, továbbá egy-két miniszter, államtitkár. Ennek az operatív bizottságnak az lesz a feladata, hogy negyedévente értékelje, haladt-e, és ha igen, milyen tempóban a romákkal kapcsolatos vállalások megvalósítása.

Zárásul kiemelte, hogy európai szinten is elismerésre, követésre méltónak tartják a romaintegrációról szóló kormányzati politikát.

A sajtótájékoztatón Farkas Flórián, az ORÖ elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt egy évben többet értek el a romaintegráció területén, mint az előző kormányzatok nyolc éve alatt. Példaként említette a megalkotott európai romastratégiát, a segélyből élés világának felszámolását, továbbá azt, hogy tízezreket vontak be a munka világába a közmunkaprogramok keretében, és több mint száz tehetséges roma fiatal került be a roma szakkollégiumokba. Emellett ezer roma asszonyt képeznek ki szociális munkásnak, és elindították az országos közfoglalkoztatási programjukat is - sorolta, reménykeltőnek nevezve az elmúlt egy évet.

Orbán Viktor és kormánya "számíthatott ránk 2010-ben is, számíthat most is, és számíthat 2014-ben is" - zárta szavait Farkas Flórián. A hétfői megbeszélésen részt vett Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Varga József fideszes országgyűlési képviselő is.

A kormány nevében Orbán Viktor tavaly május 20-án írt alá keretmegállapodást Farkas Flóriánnal, az Országos Roma Önkormányzat elnökével. A dokumentum fő célkitűzései között szerepelt, hogy legalább százezer munkanélküli romát vonnak be 2015-ig a munkaerőpiacra, továbbá átfogó oktatási változásokat hajtanak végre, amelynek végén 20 ezer roma fiatal piacképes szakmát fog szerezni. Célul tűzték ki emellett, hogy legalább 10 ezer roma fiatal érettségit adót képzésben vehessen részt, és legalább 5 ezer tehetséges roma fiatal kapjon lehetőséget, hogy felsőfokú oktatásban részesüljön.

Fotó: Botár Gergely

A miniszterelnök az akkori aláírási ünnepségen azt mondta, hogy a romákkal való együttműködés nélkül nem tudják végrehajtani azt a gazdasági fordulatot, amely a munkára alapozza Magyarország jövőjét.

Háttér

Orbán Viktor a Fidesz választási szövetségeseivel és együttműködő partnereivel kezdett konzultációsorozata első állomásaként múlt hétfőn a KDNP vezetőivel találkozott, kedden a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségével tárgyalt, majd csütörtökön a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek az Új Széchenyi Terv eredményeit összegző tanácskozásán vett részt, és még aznap konzultált a Nemzeti Fórum vezetőivel is. A kormányfő, a Fidesz elnöke pénteken közös nyilatkozatot írt alá Jakab Istvánnal, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnökével, szombaton pedig a Magyar Gyógyszerészi Kamara vezetőségével folytatott megbeszélést.

(MTI)