A miniszterelnök interjút adott a Wall Street Journalnak a magyar gazdaságpolitika helyzetéről.

Orbán Viktor 2010-es hivatalba lépése óta számos olyan lépést tett, amely az Európai Unió és az IMF élénk kritikáját váltotta ki, ugyanakkor mára Európában Magyarországon az egyik legalacsonyabb a GDP-arányos államadósság, valamint az első három hónap adatai alapján az ország kezd kilábalni a recesszióból.

Orbán Viktor politikai sikerei közé tartozik, hogy az ország múlt hónapban kikerült az Unió 2004 óta folyó túlzottdeficit-eljárása alól, valamint az IMF-től felvett hitel jövő évi visszafizetésével a Valutaalap magyarországi képviseletének működése is feleslegessé vált.

Orbán látható keze – ez a címe a Wall Street Journal cikkhez csatolt grafikonnak, amely az államháztartás hiányának alakulását és a GDP adatokat szemlélteti. A grafikon aláírása szerint a kormány unortodox gazdaságpolitikát választott, de az intézkedések következtében a gazdaság növekedésnek indult, és az országban 2012-ben mért költségvetési hiány pedig az egyik legalacsonyabb volt Európában.

Az interjú kivonata ezen a linken érhető el magyarul, a WSJE angol nyelvű kivonata és az interjú itt érhető el.

(kormány.hu)