Mark Palmernek, az Egyesült Államok egykori budapesti nagykövetének élete összefonódott a magyar nemzet történetével, és Magyarország hálával tartozik neki bátorságáért és előrelátásáért - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a januárban elhunyt diplomata özvegyének írt levelében, amelyet Szapáry György washingtoni magyar nagykövet olvasott fel a Palmer tiszteletére rendezett emlékünnepségen szerdán az amerikai fővárosban.

A levelet Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke juttatta el az MTI-hez.

Palmer a magyarországi rendszerváltás idején, 1986 és 1990 között volt budapesti nagykövet, és személyesen is részt vett rendszerellenes demonstrációkban. 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetésben részesült. A demokrácia elősegítésére irányuló erőfeszítéseiért több kormány és emberi jogi szervezet is kitüntette.

"Mark aktív résztvevője volt azoknak a forradalmi éveknek, amelyekben demokratikus rendszerünk kialakult a diktatúra után. A szabadság iránti erős elkötelezettségével, az eseményekhez való aktív hozzáállásával a döntő pillanatokban, és azzal, hogy szorosan együttműködött az ellenzéki erőkkel, messze többet tett hivatalos feladatainál. Mark egyike volt azoknak, akik felismerték a változás lehetőségét a térségben" - írta a miniszterelnök. Idézte Palmer azon kijelentését, amelyet 1989-ben mondott a Time magazinnak adott egyik interjújában: "Európa II. világháború utáni kettéosztása óta a Nyugatnak most van a legnagyobb lehetősége a térség befolyásolására".

"Mark a megfelelő ember volt a megfelelő helyen és időben" - szögezte le Orbán Viktor.

Az egykori nagykövetnek óriási szerepe volt abban, hogy George H.W. Bush első amerikai elnökként 1989 júliusában Budapestre látogatott, és az a látogatás volt budapesti diplomáciai szolgálatának fénypontja. A kormányfő felidézte, Palmer akkor lehetőséget teremtett arra, hogy ő mint a Fidesz képviselője találkozzon Bush elnökkel és beszélgessen vele a magyarok szabadságért, önrendelkezésért és demokráciáért folytatott küzdelméről.

"Mi, az akkori magyarországi antikommunista ellenzék tagjai úgy emlékezünk rá, mint rendíthetetlen barátra, aki mellénk állt a nehéz időkben. Szembenézett mind a kommunista hatalommal, mind azzal a sok emberrel Nyugaton, aki nem osztotta az ő elképzelését a vasfüggöny nélküli Európáról, aki óvatosabb módon a status quót részesítette előnyben. Ma már tudjuk, hogy Marknak igaza volt, és mi itt Magyarországon hálásak vagyunk bátorságáért és előrelátásáért" - írta Orbán Viktor.

A közelgő budapesti nagykövetváltásra utalva hozzátette: "Reméljük, hogy a gondviselés hozzájárul az amerikai és a magyar nép barátságának megerősítéséhez, és az amerikai nemzetnek egy hasonlóan nagy fiát küldi hozzánk".

(MTI)