Mindenkinek az a küldetése, hogy folytassa Szent István, illetve Szent László életművét, valamint tovább építse örökségüket - jelentette ki Semjén Zsolt pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kállósemjénben.

A miniszterelnök-helyettes az 1092-es szabolcsi zsinat évfordulója alkalmából a helyi római katolikus templomban megtartott megyenapi ünnepségen arról beszélt, hogy Szent László mindent megtett a magyar nemzet fennmaradása érdekében, a nép által mélyen tisztelt és halála után szentté emelt lovagkirály munkássága és példamutató élete nélkül Szent István műve nem maradhatott volna fenn az utókor számára.

Szent László élete a jámborságra és az életszentségre tanít, valamint arra, hogy "a saját helyünkön a ránk bízottak érdekeit professzionálisan kell képviselni" - fogalmazott Semjén Zsolt.

A miniszterelnök-helyettes szavai szerint akkor fog épülni az ország, ha "kis Szent Istvánként" mindenki megteszi a maga helyén azt, ami az ő kötelessége és dolga, legyen buszsofőr, számtantanár, orvos, polgármester vagy miniszter. Kiemelte, hogy Szent László kiváló hadvezéri erényei mellett fontos világi és egyházi törvényeket hozott meg, a trónra lépésekor anarchiában lévő országot királysága alatt felvirágoztatta.

A csodatevő I. László királyt a nép és az egyház is szentté emelte, utóbbi példaként állította az uralkodók és később a közösséget képviselők elé - mondta Semjén Zsolt. A kormányfőhelyettes Szabolcs-Szatmár-Bereg megyenapjára utalva beszédében hangsúlyozta, a Szent István által létrehozott, Szent László és Könyves Kálmán által megerősített vármegyék és egyházmegyék ezer év elteltével is léteznek.

"Biztos vagyok benne, hogy ez az ország és ez a vármegye még akkor is állni fog, amikor már rég nem lesz Európai Unió, vagy legalábbis nem ebben a formában" - jelentette ki Semjén Zsolt. Hozzátette, semmi nem indokolja a magyar nemzet ezeréves örökségének, a megyerendszernek a feladását, annak ellenére, hogy Európában voltak kísérletek úgynevezett eurorégiók létrehozására.

Nem lehet úgy kormányozni egy országot - folytatta -, hogy nem veszik figyelembe a történelmi evidenciákat, ezért volt helyes döntés ennek a kísérletnek a megakadályozása és a megyék megvédése. Semjén Zsolt jelezte, a korábbi adósságuktól a kormány segítségével megszabadított megyék megtalálták az igazi feladatukat, a fejlesztési pénzek szétosztását.

Az ünnepségen részt vett Kocsis Fülöp görög és Bosák Nándor római katolikus megyés püspök, Belicza László, Kállósemjén Fidesz-KDNP-s polgármestere, valamint térségi országgyűlési képviselők és megyei elöljárók.

Seszták Oszkár, a megyei önkormányzat elnöke beszédében utalt rá, hogy a közgyűlés 2005-ben hozott rendeletével május 20-át megyenappá nyilvánította, így emlékezve a magyar egyházi és politikai törvényhozás nevezetes eseményére, az 1092. május 20-án Szabolcs településen megtartott zsinatra.

Seszták Oszkár beszéde után átadták a megyei kitüntetéseket, az ünnepség kora este koszorúzással zárult Kállósemjénben.

(MTI)