A szociális konzultáció keretében összesen 1 millió 140 ezer kérdőív érkezett vissza - jelentette be Orbán Viktor hétfőn, napirend előtti felszólalásban a parlamentben.

A kormányfő elmondta: a konzultáció során kiderült, hogy a magyarok nem ingyen sörre, potyázásra, hanem munkára akarják építeni a jövőjüket. Úgy fogalmazott: a magyarok egy hosszú kábulatból ébredtek fel, amely a munka nélkül szerezhető jólét hamis, ám annál kecsegtetőbb illúziójából indult, és a teljes összeomlás rémálmába torkollt. Hozzátette: mindebbe az egész nyugati világ beleremegett.

Fotó: Árvai Károly

A szociális konzultáció keretében összesen 1 millió 140 ezer kérdőív érkezett vissza - mutatott rá. A miniszterelnök ezt a nemzeti konzultációnál is nagyobb sikerként értékelte. Elmondta: a hatalmas szám két dolgot bizonyít: egyrészt azt, hogy a magyarok bele akarnak szólni jövőjük alakításába, látják annak értelmét, hogy együttműködjenek a kormánnyal; másrészt azt, hogy sikeres az új kormányzás, amely nem az emberek feje felett, hanem velük együtt hozza meg döntéseit.

A kormányfő a szociális konzultáció eredményeiről szólva - amelyet a képviselők írásban is megkaptak - elmondta: a válaszokból kiderül, hogy az emberek a munkára akarják építeni a jövőjüket, megértették, hogy a biztonsághoz, a jóléthez, a gyarapodáshoz dolgozni kell. Hozzátette: a konzultáció eredménye egy erős és széles középosztály képét vetíti elő, amelyben minden magyar beletartozik, aki munkából akar élni.

A lakáscélú devizahitelek újbóli engedélyezésének kérdésében oszlottak meg leginkább az emberek válaszai - mondta a miniszterelnök. Hozzáfűzte: ennek kezelése számos feladatot ad majd a kormánynak és a parlamentnek. A válaszadók 91 százaléka támogatta a védett kor bevezetését; 97 százalékuk értett egyet azzal, hogy az állam segélyezés helyett munkalehetőséggel segítse a munkanélkülieket; és 89 százalékos volt az egyetértés abban, hogy az oktatási rendszernek elsősorban a munkakereslethez kell igazodnia - mutatott rá a miniszterelnök.

Fotó: Árvai Károly

A válaszolók 80 százaléka szerint a nyugdíjazásnál el kell ismerni a gyermeknevelést, legfőképpen azok esetében, akik emellett megfelelő idejű munkaviszonnyal is rendelkeznek - közölte, majd úgy folytatta: 85 százalékos a támogatása annak a javaslatnak, hogy aki valamilyen segélyre szorul, az azt csak részben kapja meg pénzben, részben pedig alapvető szükségleti cikk formájában.

A válaszadók 86 százaléka ért egyet azzal, hogy szorítsák korlátok közé a közüzemi szolgáltató magáncégek érdekeit, 94 százalék pedig azt helyesli, hogy törjék le azt a gyógyszergyártói lobbit, amely saját érdekei miatt méregdrága gyógyszereket tukmál az emberekre - sorolta Orbán Viktor. A kétharmados annak az elképzelésnek a támogatása, amely szerint az állam nyújtson segítséget a bajba jutott devizahiteleseknek.

Valóban nem engedhetjük meg, hogy azokat támogassuk, akiknek sok van - értékelte az eredményeket a kormányfő, és hozzátette: a nagy halakat nem kell félteni, ezek védelme nem lehet az állam feladata.

Fotó: Árvai Károly

A konzultáció eredménye számos konkrét feladattal ruházta fel a kormányt, az emberek azt várják, hogy a véleményeket jól felépített törvények formájába ültessük át a mindennapok gyakorlatába - mondta a kormányfő. Ősszel már számos fontos kormányjavaslat várja majd ezzel kapcsolatban a parlamentbe visszatérő képviselőket - fűzte hozzá.

Orbán Viktor kitért arra, hogy a kormány a jövőben is meg fogja hallgatni az embereket. Megtanultuk, hogy nem vezet jóra, ha az emberek csak a választások alkalmával, négyévente szólnak bele az ország alakításába - zárta felszólalását a miniszterelnök.

(kormany.hu,mti)