A kormány megtárgyalta és elfogadta a tavaszi árvíz- és belvízhelyzet várható alakulásáról szóló belügyminiszteri jelentést - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján, jelezve, hogy a márciusi rendkívüli időjárást követően jelentősen megnőtt a folyók árvízi kockázata a vízgyűjtőkön felhalmozódott hómennyiség miatt.

A kormányszóvivő szerint ez a hómennyiség a Duna Nagymaros feletti vízgyűjtőjén a sokévi átlag felett van, a Tisza Szeged feletti vízgyűjtőjén a sokévi átlagnak megfelelő, míg a Dráva és a Mura vízgyűjtőjén meghaladja a sokévi átlag maximumát. Hozzátette: a Sajó-Hernád torkolat feletti vízgyűjtőn a hómennyiség szintén a sokévi átlag felett van, a Hernád és a Bódva vízgyűjtőjén ugyancsak meghaladja a korábbi évek számait, a Bodrog vízgyűjtőjén pedig a sokévi átlag szintjén áll.

Molnár Béla, Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője a jelenlegi árvízhelyzetről azt mondta: továbbra is magas a kitettsége a Sajó-Bódva-Hernád vízrendszernek, ahol egy négy-ötnapos mediterrán ciklon jelentős olvadási folyamatokat indíthat be, így ezen a területen másod-, harmad- vagy akár magasabb fokú árhullámok is kialakulhatnak. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy jelen pillanatban nincs ilyen helyzet. Hozzátette: a Mura és Dráva vízgyűjtőjén rendkívül magas a hóban tárolt vízkészlet, ez hirtelen olvadással szintén árhullámokat indíthat el, ugyanakkor - folytatta - a "várt helyzet" az, hogy a "szokványos tavaszi olvadással" ez a nagy hómennyiség viszonylag szabályozottan "jön le" a vízgyűjtőkről. Hangsúlyozta, hogy ezeken a területeken osztrák, horvát és a szlovén tározók is vannak, így ezek együttműködése esetén a kockázatot csökkenteni tudják.

A főigazgató hozzátette: az elmúlt időszak havazása, illetve az ezt követően várható csapadék a belvízhelyzet romlását eredményezi. Jelenleg 74 ezer hektár a belvízzel elöntött terület nagysága, ebből 33 ezer hektár a szántó - ismertette. Közölte: jelenleg 11 vízügyi igazgatóság folytat belvízvédekezést, az összes helyszínen, ahol szükség van rá, teljes kapacitással működnek a belvízszivattyúk.

Fotó:Botár Gergely

Kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy az elmúlt időszak csapadékmennyisége következtében a Balaton, illetve a Velencei-tó vízszintje helyreállni látszik, vagyis várhatón a szezon "teli Balatonnal" indul. A főigazgató szólt arról is, hogy a Belügyminisztérium szervezetei az elmúlt évek tapasztalatai alapján felkészültek az esetleges védekezési helyzetekre. Giró-Szász András hozzátette: mind a vízügyi igazgatóság, mind a katasztrófavédelem, mind a rendőrség és ha kell, a honvédség emberei is ott vannak mindenhol, ahol szükség van a segítségükre. A kormányszóvivő kérdésre válaszolva elmondta: a kormány megtárgyalta a két héttel ezelőtti rendkívüli időjárás miatt kialakult katasztrófahelyzet tapasztalatairól szóló belügyminisztériumi jelentést is, ezt eljuttatja az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának, amely szintén megtárgyalja, majd dönt arról, hogy milyen formában hozza nyilvánosságra.

Giró-Szász András arról a sajtóértesülésről, miszerint ma írja alá a kormány az E.ON gázüzletágának megvásárlásáról szóló szerződést, azt mondta: nem az ő feladata ezt kommentálni, mert a szerződést a Magyar Villamos Művek (MVM) köti, a kormány csak garanciát vállalt az MVM közgyűlési határozata kapcsán. Szintén kérdésre válaszolva cáfolta, hogy a kormány foglakozott volna az úgynevezett "félszocpol" témájával.

(MTI)