A miniszterelnök kiemelten fontos területnek tekinti a járványügyi biztonsággal és az influenza elleni védekezéssel kapcsolatos állami szerepvállalást. Ezért ezt - a nemzeti érdekek figyelembe vételével - kizárólagos állami feladatként tudja elképzelni.

Ezt a Kormányzati Információs Központ közölte az MTI érdeklődésére szerdán, az elmúlt napokban megjelent hírekkel kapcsolatban.

A Népszabadság hétfőn írt arról, hogy közös céget alapít a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) és a jelenleg influenzavakcinát gyártó Omninvest Oltóanyagtermelő és Kutatásfejlesztő Kereskedelmi Kft. A közös cégben a tervek szerint az állam többségi tulajdonrészét az MNV képviseli, a társaság működését pedig négytagú bizottság felügyelné, amelybe a vagyonkezelő mellett az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), az Országos Tisztifőorvosi Hivatal és az Omninvest delegálna egy-egy tagot.

Az EMMI hétfőn azt közölte az MTI-vel: elkészültek az állami szerepvállalást megalapozó anyagok az oltás és a járványügyi biztonság hosszú távú biztosítása érdekében. Kedden a tárca ezt azzal egészítette ki: felmerült az állami szerepvállalás az influenza elleni oltóanyaggyártásban, de ehhez közös cég alapításáról nem döntött a kormány.

(MTI)