Ukrajna európai integrációját és a válság tárgyalásos megoldását sürgette Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az Európai Néppárt dublini kongresszusán tartott beszédében.

Európának ki kell állnia a demokratikus értékek mellett az ukrán választások után is - hangsúlyozta a kormányfő. A hetek óta tartó ukrán válsággal kapcsolatban úgy fogalmazott: "a zűrzavar helyett demokráciát, az erőszak helyett tárgyalásokat, a káosz és anarchia helyett pedig rendet és békét akarunk".

Orbán Viktor azt mondta, mindannyian egy demokratikus Ukrajnában vagyunk érdekeltek, ahol tisztelik a kisebbségek jogait. Magyarország ezért is ítéli el erőteljesen azt a - szerinte komoly kudarcnak számító - közelmúltbeli ukrán parlamenti döntést, amellyel eltörölték a nyelvtörvényt. A miniszterelnök arra sürgette a néppártot, alakítson ki egy világos álláspontot az ukrajnai helyzettel kapcsolatban: nem elég megelégedni azzal, hogy az előző ukrán vezetés távozott, ugyanilyen fontos tisztázni az elvárásokat a választások után felálló új kijevi kormánnyal szemben.

Kép letöltéseFotó: Burger Barna

Azt is szorgalmazta, hogy Európa tegyen válaszintézkedéseket Oroszország lépései miatt, mert a nemzetközi törvények megszegése nem maradhat válasz nélkül. Európa azonban nem adhat katonai választ, megvalósíthat ugyanakkor egy hatékony integrációs politikát - erősítette meg álláspontját a kormányfő. Ebben a helyzetben a szavak és az ígéretek nem elegendőek - fogalmazott -, "most kell igazán elkezdenünk Ukrajna európai integrációs folyamatát".

Orbán Viktor megismételte csütörtöki brüsszeli állásfoglalását - amelyet az Ukrajna ügyében tartott rendkívüli uniós állam- és kormányfői csúcstalálkozón ismertetett -, hogy meg kellene teremteni a vízummentes beutazás lehetőségét Ukrajna polgárainak az Európai Unióba. Noha a néppárt dublini csúcstalálkozójának fő témája a jobbközép pártcsalád európai parlamenti (EP) választási programjának megvitatása és az Európai Bizottság elnöki posztjára pályázó "csúcsjelöltjének" megválasztása volt, az ukrán válság szinte minden felszólalásban szóba került.

A kétnapos kongresszus első napján, csütörtök este Julija Timosenko volt ukrán kormányfő és Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) párt vezetője is beszédet mondott, beszámolva az országukban az elmúlt hetekben történtekről. Mindkettejüket felállva tapsolta meg az írországi tanácskozás több száz résztvevője.

Kép letöltéseFotó: Burger Barna

Új eszközökre, új politikára van szükség Európában

A kormányfő szerint az európai vezetőknek sikerült elkerülniük a legrosszabb forgatókönyvet: megmentették az eurót. "Értékeljük ezt a történelmi teljesítményt", amelyre szavai szerint csak a néppárti vezetők voltak képesek. Ha ugyanis a szocialisták és a liberálisok vezették volna Európát ezekben a nehéz időkben - folytatta -, "biztosak lehetnénk benne", hogy nem lenne többé euró.

Orbán Viktor gratulált az euró megmentéséért José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság távozó néppárti elnökének. A miniszterelnök hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Európa hozzájárulása a világ GDP-jéhez és a világkereskedelemhez évről évre csökken, vagyis romlik a versenyképessége. Ez a tény szerinte világosan mutatja a következő európai vezetés feladatát: vissza kell szerezni Európa versenyképességét, és növelni kell a kontinens szerepét a világgazdaságban, a világkereskedelemben.

Ehhez pedig új eszközökre, új politikára van szükség - mert a régiek válsághoz vezettek -, valamint újító, meggyőző és bátor vezetőkre - összegezte álláspontját. Orbán Viktor a tanácskozáson azoknak is köszönetet mondott, akik támogatták Magyarországot az elmúlt négy évben a "kommunista örökség", a gazdasági válság és a Magyarországot támadó nemzetközi szereplők elleni harcban.

Kép letöltéseFotó: Burger Barna

A jobbközép Európai Néppárt dublini kongresszusán a párt európai bizottsági elnöki "csúcsjelöltségére" ketten pályáznak: Michel Barnier, az uniós belső piacért felelős francia EU-biztos - akit a Fidesz is támogat - és Jean-Claude Juncker korábbi luxemburgi miniszterelnök. Korábban Valdis Dombrovskis, az előző lett kormányfő is a jelöltek között volt, ő azonban visszalépett.

A megválasztott jelölt személyét várhatóan kora délután jelentik be az ír fővárosban tartott csúcstalálkozón, amelyen jelen van mások mellett Angela Merkel német kancellár, Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök és Donald Tusk lengyel kormányfő, továbbá José Manuel Barroso, az Európai Bizottság leköszönő elnöke és Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke is. A május végén tartandó európai parlamenti (EP-) választások nyomán újjáalakítják az Európai Bizottságot, figyelembe véve az EP-választások eredményét.

A nagy európai pártcsaládok előzetesen sorra megnevezik saját csúcsjelöltjüket, akit - eredményes választási szereplés esetén - az Európai Bizottság, vagyis az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének az élére szánnak. A jelenlegi összetételű EP-ben a három legnagyobb frakciót sorrendben a jobbközép, kereszténydemokrata irányultságú néppártiak, továbbá a szocialisták, illetve a liberálisok adják. A szocialisták csúcsjelöltje Martin Schulz, az EP német elnöke, a liberálisoké pedig Guy Verhofstadt flamand politikus, volt belga miniszterelnök, a liberális EP-frakció mostani vezetője.

(MTI)