Hazánk az Európai Unióval együtt képzeli el jövőjét, kiállva annak megújítása mellett és felemelve szavát a kettős mérce alkalmazása ellen – hangsúlyozta Orbán Viktor hétfői parlamenti napirend előtti felszólalásában.

A miniszterelnök felszólalásában elmondta: januárban hazánk szempontjából kedvező döntés született az európai pénzügyi paktum elfogadásával. Orbán Viktor emlékeztetett, hogy decemberben az uniós tagállamok miniszterelnökei egy kidolgozatlan, homályos szerződésről akartak dönteni, de a paktumot többek közt Magyarország fellépésének köszönhetően további előkészítés után fogadták csak el egy hónappal később.

Orbán Viktor (fotó: Botár Gergely)

A miniszterelnök aláhúzta: a magyar kormány kitartott az álláspontja mellett, józan érvekkel és határozott tárgyalással elérte, hogy figyelembe vegyék a magyar nemzeti érdekeket. A miniszterelnök az eredmények közé sorolta, hogy a paktum csak az eurózóna tagállamai számára kötelező érvényű, Magyarországra csak akkor fog vonatkozni, ha hazánk bevezeti a közös európai pénzt. A másik cél az adóharmonizáció elkerülése volt, s végül ezt sem tartalmazza az elfogadott dokumentum. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy az adóharmonizáció a versenyképességünket veszélyeztette, nemzeti érdekünkkel jelenlegi helyzetünkben súlyosan ellentétes volt, nem mondhatunk le az önálló adópolitikáról, és ezzel összefüggésben a környéken a legversenyképesebb adórendszerről.

fotó: Botár Gergely

Minden Magyarország számára vitás pontot sikerült tisztázni és minden akadályt elhárítani, így most már a paktum minden pontja elfogadható Magyarország számára - jelentette ki a kormányfő.

A miniszterelnök kifejtette, hogy Európában jelenleg történelmi léptékű átrendeződés megy végbe. A válság magával hozta az európai nemzetek érdekérvényesítő versenyét, hiszen minden ország a legjobb pozícióban akar lenni a válság után. Az európai normák közötti verseny vitákkal, ütközésekkel jár, a nemzeti érdekek képviselete pedig okos fellépést igényel - tette hozzá.

Orbán Viktor (fotó: Botár Gergely)

Magyarország és az EU kapcsolata világos, népszavazás erősítette meg hazánk Európai Unióba való belépését, és Magyarország a jövőjét is az EU-n belül képzeli el, sőt az unió bővítését szorgalmazza - húzta alá a miniszterelnök. Tehát Magyarország az Európai Unió megújítása mellett érvel, kiállva a kettős mérce alkalmazása ellen – mondta a kormányfő. Orbán Viktor rámutatott: józan ésszel, higgadtan, de az érdekeinkért határozottan kiállva esélyünk van jó megállapodásokra a nemzetközi szervezetekkel, az európai pénzügyi paktum erre jó példa.

A miniszterelnök kérte az Országgyűlés támogatását a paktum elfogadásához.

(kormany.hu)