Budapesti és marosvásárhelyi kórházakban ápolják annak a balesetnek a magyar sérültjeit, amely a miniszterelnököt szállító konvoj egyik autójával történt péntek délután Erdélyben - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.

"Egyik sérült élete sincs veszélyben, jó reményeink vannak teljes felépülésükre" - tette hozzá.

A miniszterelnöki konvoj egyik autóját pénteken érte baleset a romániai Maros megyében. Havasi Bertalan akkori tájékoztatása szerint a járműben a csíkszeredai főkonzul és helyettese, valamint a Miniszterelnökség három munkatársa utazott.

Marian Bobei, a Maros megyei rendőrség szóvivője péntek este a román közszolgálati rádiónak azt mondta: szabályosan közlekedett a magyar főkonzulátus járműve. A balesetet a szembejövő sávból áthajtó gépkocsi okozta, amelynek vezetője szabálytalanul akart előzni. A balesetet okozó sofőr életét vesztette.

A román rendőrség szerint egyik jármű sem volt része a magyar miniszterelnök konvojának. Havasi Bertalan, a magyar kormányfő sajtófőnöke ugyanakkor azt mondta MTI-nek, hogy fenntartja korábbi nyilatkozatát, miszerint a baleset a miniszterelnöki konvoj egyik autóját érintette.

A miniszterelnöki konvoj Tusnádfürdő felé tartott, amikor az ütközés történt, az Orbán Viktort szállító autó nem volt érintett a balesetben.

(MTI)