Újdelhiben tárgyal ma a hivatalos indiai látogatáson tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök, aki találkozik a dél-ázsiai ország állam- és kormányfőjével is.

A világ második legnépesebb és hetedik legnagyobb területű államába érkezett magyar politikai-üzleti delegációt vezető Orbán Viktor délelőtt megkoszorúzza a Mahátma Gandhi-emlékhelyet, majd előadást tart az indiai külpolitikai intézetben Magyarország és Európa egy változó világban címmel - közölte korábban Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.

Ezt követően Pranab Mukherdzsi indiai államfőnél tesz látogatást, délután pedig felszólal a magyar-indiai üzleti fórumon, amelyen - a magyar Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) tájékoztatása szerint - 66 magyar cég képviselője vesz részt.

A nap folyamán a magyar kormányfő találkozik Sonia Gandhival, az Indiai Nemzeti Kongresszus párt, illetve a kormányzó baloldali pártokat tömörítő Egyesült Haladó Szövetség (UPA) elnökével és Mohammad Hamid Anszari alelnökkel, felsőházi elnökkel is.

Helyi idő szerint este Orbán Viktor megbeszélést folytat Manmohan Szingh indiai kormányfővel - aki 2004 óta tölti be a miniszterelnöki posztot -, majd a két miniszterelnök jelenlétében a kormányok képviselői megállapodásokat írnak alá kutatás-fejlesztésről, egy kulturális munkatervről, gyógyászati és sportcélú együttműködésről, valamint egy szándéknyilatkozatot a kétoldalú légügyi megállapodás módosításáról.

Orbán Viktor csütörtök éjjel Mumbaiba, a világ egyik legnépesebb városába, India pénzügyi központjába utazik tovább.

Idén a magyar nagykövetek budapesti értekezlete is indiai politikust látott vendégül, Szalman Kursid külügyminisztert.

(MTI)