Tájékoztatási akciósorozatot indít a kabinet, hogy ismertesse a lakossággal az elmúlt két és fél évben elért eredményeket - közölte a kormányszóvivő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A többlépcsős akció első üteme ezen a héten veszi kezdetét, és körülbelül egy hónapig tart majd. Ennek során a kabinet minden háztartásba eljuttat egy tájékoztató füzetet, valamint óriásplakátokon, a médiában - televíziókban, rádiókban és a nyomtatott sajtóban -, valamint online felületeken is beszámol az eredményekről - részletezte Giró-Szász András.

Hozzátette, 24-25 területről, szakpolitikai kérdésről adnak majd bővebb tájékoztatást. A kormányszóvivő azt mondta, az elmúlt két és fél év eredménye az, hogy Magyarország ma jobban teljesít, és nemcsak az előző kormányoknál, hanem sok európai országnál is.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Az akció költségeit firtató kérdésre azt közölte, hogy egy jelenleg is érvényben lévő, közbeszerzési eljárás alapján megkötött, az I.M.G. Inter Media Group Kft.-vel létrejött szerződés adja meg a keretét a tájékoztatási sorozatnak. A pontos elszámolást az akció végén teszi közzé a Miniszterelnökség - fűzte hozzá Giró-Szász András.

Azzal kapcsolatban, hogy az origo.hu hétfőn arról írt, az állam a Vodafone magyarországi üzletének megvételén dolgozik, a szóvivő újságírói kérdésre azt mondta: sajtóhíreket nem kommentál.

(kormany.hu)