Az 1971-es Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK) döntőjének 43. évfordulóján a Panathinaikosz labdarúgócsapatának stadionjában felavatták Puskás Ferencnek, a klub egykori sikeredzőjének, az Aranycsapat legendás kapitányának emléktábláját.

A hétfő esti ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet, majd özvegy Puskás Ferencnével közösen leplezte le az Aposztolosz Nikolaidisz Stadion VIP-páholyában található emléktáblát.

A kormányfő köszönetet mondott a görögöknek és a Panathinaikosz szurkolóinak, hogy befogadták Puskás Ferencet akkor, amikor ezt saját hazája nem tette meg.

Kép letöltéseMTI Fotó: pfla.hu/Takács József

"A Panathinaikosz egy dicsőséges, nagy klub, mi magyarok büszkék vagyunk arra, hogy egy olyan zseni, mint Puskás, az önök nagyságához valamit hozzátehetett" - mondta a miniszterelnök, majd azzal folytatta, hogy csak azokra a nagy sztárokra fognak örökre emlékezni, akik mély nyomot hagynak a másikban, és hajlandóak egész életükben másokat szolgálni.

Orbán Viktor idézte Puskás egy mondatát: "tanítsátok focizni a gyerekeket". Igaza volt - jelentette ki a kormányfő -, mert az életben két fontos dolog van, amit meg kell tanulni, és ebben a futball segít. Az egyik, hogy hogyan győzd le a másikat, a másik pedig, hogy hogyan kell a vereséget emelt fővel elviselni.

"Ennél jobb iránytűt nem adhatnánk a gyermekeink kezébe" - összegzett a miniszterelnök.

Az emléktáblán, amelyen Domonkos Béla szobrászművész domborműve mellett görögül és magyarul is olvasható a legendás csatár méltatása, helyet kapott - ugyancsak két nyelven - Puskás egyik jelmondta: "Ők is csak tizenegyen vannak".

A komoly médiaérdeklődés mellett megtartott eseményt megelőzően a pályán köszöntötték az 1971-es BEK-hősöket, akiket kitörő örömmel fogadott a stadionba kilátogató több száz drukker. A kapus Takisz Ikonomopulosz beszédében elmondta, a görög klub eredetileg Puskás madridi csapattársát, José Santamaríát szerette volna megnyerni a kispadra, ő azonban családja miatt Spanyolországban maradt, és maga helyett a magyar klasszist ajánlotta, aki végül történelmet írt a csapattal. A Crvena Zvezda elleni elődöntő visszavágóján a továbbjutást érő harmadik gólt szerző Arisztidisz Kamarasz hangsúlyozta: 43 éve történt ugyan a történelmi esemény, ám olyan, mintha tegnap lett volna, csodálatos pillanatokat szereztek maguknak és a szurkolóknak egy olyan fantasztikus edző keze alatt, mint Puskás.

Ezután Orbán Viktor és Iliasz Mihalariasz, a Panathinaikosz elnöke emlékérmet adott át a Wembley Stadionban szerepelteknek.

Az emléktábla avatását megelőzően az athéni városházán kiállítás nyílt Puskás Ferenc életéről és pályafutásáról. A tárlatot három hétig, június 22-ig tekinthetik meg ingyenesen az érdeklődők. Az avatást követően a házigazda athéniek és a felcsúti Puskás Akadémia U17-es mérkőzésére került sor.

Puskás Ferenc 1970-ben lett a Panathinaikosz edzője, a Real Madrid és a Honvéd korábbi klasszisa, mindössze egy évvel hivatalos búcsúmérkőzését követően vállalta el a görög együttes irányítását, mivel nagy motivációt jelentett számára, hogy a gárda indulhatott a BEK-ben. A sorozatban az athéni csapat először a luxemburgi Jeunesse Escht, majd a két évvel korábbi KEK-győztes csehszlovák Slovan Bratislavát és az angol Everton is elbúcsúztatta. Következett a jugoszláv Crvena Zvezda elleni elődöntő, amelynek első mérkőzését 4-1-re elveszítették a görögök, a visszavágón azonban hatalmas csodát végre hajtva 3-0-ra győztek, és továbbjutottak.

1971. június 2-án a Puskás irányította, félamatőr játékosokkal felálló Panathinaikosz története legnagyobb sikerét ért el azzal, hogy a Johan Cruyff fémjelezte Ajax Amsterdam ellen a londoni Wembley Stadionban BEK-döntőt játszott. A finálét ugyan 2-0-ra elvesztette, de így is maradandót alkotott.

(MTI)