A kereszténység szilárd alapjára épülő Európa fontosságát hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Parlamentben, ahol átadta a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést Christoph Schönborn bíborosnak, bécsi érseknek.

Áder János köztársasági elnök a közép-európai katolikus összefogás előmozdításáért, a Magyarország melletti határozott kiállásáért és Európa keresztény gyökereinek következetes védelméért adományozta a kitüntetést a bécsi érseknek, az Osztrák Püspöki Konferencia elnökének.

A keresztény gyökereiről megfeledkező Európa hasonlatos ahhoz az emberhez, aki alap nélkül homokra építette a házát, majd jött az áradat, beleütközött ebbe az épületbe, amely az összeomlás szélére került - fogalmazott méltatásában az elismerést átadó kormányfő, aki szerint ezért ma sok felelősen gondolkodó ember közös célja az, hogy az új Európa ismét a kereszténység sziklaszilárd alapjára épüljön.

Orbán Viktor azt mondta, Európának a válsággal való sikeres szembenézéshez tisztáznia kell saját keresztény múltjához fűződő viszonyát, és meg kellene szilárdítania identitását. "Európa és Magyarország számára csak akkor lehetséges gazdasági felemelkedés, ha megtörténik a lelkek és a szívek felemelkedése is. Meggyőződésünk, hogy Európának a nemzetek nélkül nincsen szíve, kereszténység nélkül pedig nincsen lelke" - fejtette ki.

A miniszterelnök idézte az új magyar alaptörvényt, amely kimondja, hogy a kereszténység nemzetmegtartó erő, és a család, valamint a nemzet képezi a társadalmi együttélés alapját.

A kormányfő szavai szerint Christoph Schönbornra a Magyarország elleni közelmúltbeli támadások idején "mindig barátként számíthattunk", ő ugyanis nem azt kereste, mit lehet kifogásolni a magyar alaptörvényben, hanem éppen arra mutatott rá, hogy a szekularizált Európában milyen értékeknek kell újra hangot adni.

Beszédében a bécsi érsek azt mondta, a kitüntetés kifejezi az Ausztria és Magyarország egyházai közötti kapcsolat mély gyökereit, a több évszázados közös történelmet.

"Mindannyian tudjuk, hogy Európa gyökerei a zsidó-keresztény hagyományokban, a nagy római jogforrásokban, illetve a görög kultúrában találhatóak. Mindazonáltal tudjuk azt is, hogy ezek a gyökerek manapság veszélybe kerültek" - mutatott rá Christoph Schönborn, aki köszönetet mondott Orbán Viktornak azért, hogy ma is bátran kiáll ezen értékek mellett, és az új magyar alkotmány központi helyet biztosít nekik.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Az Országház Munkácsy termében rendezett ceremónián részt vett mások mellett Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és több államtitkár is.

Orbán Viktor miniszterelnök júniusi bécsi látogatása alkalmával - amikor megkoszorúzta Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek emléktábláját - köszönetet mondott Christoph Schönborn bíborosnak, bécsi érseknek azért, hogy egy magyar népi hős, Mindszenty József előtti "főhajtásban a társunk, ez a magyarok számára egy fontos gesztus az osztrák katolikus egyház részéről".

(MTI)