Európát megújítani, átalakítani a kereszténydemokraták képesek, a szocialisták nem - jelentette ki Orbán Viktor a balmazújvárosi televíziónak adott interjújában. A miniszterelnök a körmendi tévének nyilatkozva pedig arról beszélt, nemcsak büszke a rezsicsökkentésre, de folytatni is szeretné azt, és szerinte európai szinten is szükség lenne egy radikális rezsicsökkentésre.

A Balmazújvárosi Városi Televízióban péntek este adásba került műsorban a miniszterelnök kifejtette: Európa nem maradhat úgy, ahogy most van. Orbán Viktor szerint az utóbbi években csökkent Európa versenyképessége, s hátrányba került olyan nagy erőközpontokkal szemben, mint az Egyesült Államok vagy Ázsia.

Ezért - mint kifejtette - ahogy Magyarországnak, úgy az Európai Uniónak is meg kell újulnia, ezért sem mindegy kiket küldünk ki Brüsszelbe. Olyanokat, akik mindent megtesznek a megújításért, vagy olyanokat, akik védik a jelenlegi helyzetet - fűzte hozzá.

Az interjúban a kormányfő kitért az európai munkanélküliségre, ami több országban jelentős probléma. Az unió tudja, hogy változtatni kell - jegyezte meg. Ezzel összefüggésben kijelentette: ő nem kéri, hogy az EU segítsen megoldani a magyarországi foglalkoztatási kérdéseket, "én beérném annyival, hagyják, hogy megoldjuk a problémáinkat".

"A probléma az, hogy amikor kitaláljuk a bankadót, a multiadót, a méltányos közteherviselést, amikor átalakítjuk a nyugdíjrendszert, amikor közmunkát vezetünk be, akkor Brüsszel inkább értetlenkedik és ellenáll" - mondta a miniszterelnök. Hozzátette: ha hagynák, hogy a pénzforrásokat a saját érdekeink szerint használjuk fel, olyan szabályok szerint, ahogy az megfelel a magyaroknak, és egy jóindulatú semlegességet mutatnának, "akkor az a korábbi állapotokhoz képest jelentős javulás lenne".

Orbán Viktor szerint az újabb kétharmados felhatalmazással a magyar kormány elég erős ahhoz, hogy "legalább a semleges jóindulat pozícióját kialkudja Brüsszelben".

A balmazújvárosi televíziónak adott interjúja végén a miniszterelnök kifejtette: szeretne eljutni a négyéves ciklus végén oda, hogy minden ember, aki dolgozni akar Magyarországon, az találjon munkát. Meggyőződését fejezte ki: az élet tartozik minden embernek annyival, hogy megadja számára a lehetőséget, és teljesítménye alapján képes legyen fenntartani magát és a családját.

A miniszterelnök a Körmendi Városi Televíziónak adott, pénteken este sugárzott interjúban azt hangsúlyozta: nemcsak büszke a rezsicsökkentésre, de folytatni is szeretné azt, mind a lakossági, mind pedig a vállalkozói energiaárakból "tovább kívánnak faragni". Szerinte európai szinten is szükség lenne egy radikális rezsicsökkentésre. A Fidesz ezt a politikát képviseli az Európai Unióban is, de "ha az Európai Unió erre nem hajlandó, akkor mi meg fogjuk védeni a sajátunkat" - tette hozzá.

Orbán Viktor közölte: nem egyszerűen rossznak, hanem felháborítónak tartja a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának azt a keddi döntését, amely elmarasztalta Magyarországot a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés büntetés miatt.

"Embertelen az, aki megöli a másik embert, nekünk a becsületes, és áldozatul esett emberek mellé kell állnunk, az ő érdeküket kell néznünk, és a bűnözők jogai - noha kétségtelenül ilyenek is vannak - soha nem kerülhetnek az áldozatok jogai elé" - hangsúlyozta.

A kormányfő kedden Körmenden a helyi fejlesztési igényekről tanácskozott Bebes Istvánnal, a Rába-parti város fideszes polgármesterével és a térség frissen megválasztott országgyűlési képviselőjével, V. Németh Zsolttal (Fidesz). Az egyeztetésről az interjúban azt mondta, a helyi politikusok meggyőzték arról, hogy a határ felé legalább olyan fontos egy négysávos autóút kiépítése, mint a főváros irányába.

"Úgy látom, a következő egy-két évben meg kell kezdenünk azt a munkát, amely lehetővé teszi, hogy a Körmendet elkerülő út keleti irányból meglegyen, utána pedig a magyar-osztrák országhatárig négysávos autóúton lehessen eljutni, miközben egyébként természetesen a Budapest felé irányuló szakasz megépítése is zajlik" - mondta.

Orbán Viktor az interjú végén szólt arról is, a kormányzat támogatja a Batthyány-kastély történelméhez méltó felújítását, a többéves munkát igénylő rekonstrukció azonban egy átfogó, nagy koncepciót, sok pénzt és sok munkát igényel majd.

(MTI)