A kormány egyetértésével a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pályázik a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság egyik helyszínére - jelentette be Csányi Sándor kedden.

Az MLSZ elnöke az Orbán Viktor miniszterelnökkel és Michel Platinivel, az európai szövetség (UEFA) elnökével tartott sajtótájékoztatón elmondta, az új Puskás Ferenc Stadion adhatna otthont az Eb-mérkőzéseknek.

Orbán Viktor kijelentette: Magyarország történelmi adósságot rendez, amikor a kormány befejezi a Népstadiont, és felépít benne egy új stadiont. Az új létesítményben a többi sportág is edzéslehetőséget kap - tette hozzá. Az eseményen Orbán Viktor és Csányi Sándor aláírta az MLSZ létesítményfejlesztési koncepcióját, amelyet a kormány jóváhagyott. Ennek értelmében 2016-ig 40 milliárd forintot fordítanak majd felújításra, a meglévő pályák komfortosítására.

A program 27 NB I-es és NB II-es klub stadionját, illetve további ezer pályát érint. A hét év múlva sorra kerülő kontinensviadal kapcsán két csomagra lehet pályázni: az egyik egy elődöntőt és a finálét foglalja magában, míg a másik három csoportmérkőzést és egy egyenes kieséses összecsapást tartalmaz. Csányi Sándor ezzel kapcsolatban elmondta, az új Puskás Ferenc Stadion a befogadóképességét tekintve alkalmas lehet akár a döntő megrendezésére is.

Orbán Viktor hozzátette: egy ilyen rangos esemény megrendezése nemcsak az ország tekintélyét növeli, hanem fellendíti többek között az idegenforgalmat is. A miniszterelnök elmondta, Magyarországgal a nagy sportrendezvények esetében számolni kell, hiszen nemrég fejeződött be a vívó-világbajnokság, hamarosan kezdődik a birkózó-világbajnokság, valamint Magyarország rendezheti a 2021-es vizes világbajnokságot.

Fotó:Botár Gergely

Emellett a kormány várhatóan szerdán tárgyal arról, hogy Magyarország pályázzon az Universiade megrendezésére. "Méltóak leszünk arra, hogy 2020-ban házigazdái legyünk ennek a rendezvénynek, meg fogunk felelni a feltételeknek, és egy régi történelmi adósságot rendezünk azzal, hogy befejezzük a Népstadiont" - mondta beszédében Orbán Viktor. Michel Platini kifejtette, nagyon örül, hogy Budapest pályázik a kontinensviadal egyik helyszínére.

AZ UEFA vezetője - aki a tavaly elhunyt Imre Mátyás sportújságíróra is emlékezett - beszédében hangsúlyozta, fontos, hogy a fiatalok megfelelő körülmények között űzzék a szenvedélyüket, ehhez pedig a magyar kormány megfelelő feltételeket teremt. Platini beszélt az UEFA további törekvéseiről, így a rasszizmus visszaszorításáról, ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, kizárólag a zéró tolerancia elvét követve lehet kiűzni az ilyesfajta magatartást a stadionokból.

A hét év múlva esedékes kontinensviadalra 13 ország egy-egy városában kerül sor. Az UEFA csütörtökig várja az előzetes jelentkezéseket, majd április 25-ig a végleges pályázatokat. A végrehajtó bizottság jövő szeptemberben dönt a rendezőkről. Vígh László, a beruházásért felelős kormánybiztos április 23-án jelentette be, hogy a kormány döntése értelmében különleges, a világon is egyedinek számító eljárással épülhet meg a nemzeti futballaréna, "stadion a stadionban" koncepcióval a mostani Puskás Ferenc Stadionon belül készül majd el az új létesítmény.

Fotó:Botár Gergely

A 65 ezer néző befogadására alkalmas stadion építése várhatóan a jövő év végén kezdődhet, és a tervek szerint 2017 végén adják át. A beruházás 70-90 milliárd forintba kerül. "Amit ma itt teszünk, az pontosan illeszkedik abba a tervbe, hogy a sportot stratégiai ágazattá tesszük" - jelentette ki Orbán Viktor a létesítményfejlesztési koncepcióval kapcsolatban, hozzátéve, hogy a sport még mindig "leghátul kullog", ha azt nézzük, mennyit költenek például az egészségügyre, vagy éppen a közoktatásra.

Csányi Sándor elmondta, az MLSZ korábban felmérte a pályák és azok kiszolgáló létesítményeinek állapotát, ezeknek a 25-30 százaléka kapta meg a jó színvonalú minősítést. A fejlesztések nagyjából 1000 amatőr pályát érintenek majd, ezen felül 27 profi létesítményt is megújítanak majd, ebből négy 8 és 14 ezer férőhely közötti, négy-öt 8 és 6 ezer közötti, a többi pedig ez alatti stadion. Orbán Viktor hozzátette, a mostani döntés nem befolyásolja a már folyó építkezéseket, így a debreceni, a ferencvárosi, a szombathelyi, vagy éppen a diósgyőri aréna munkálatait.

A fejlesztési tervek tartalmaznak egy úgynevezett budapesti csomagot is, eszerint Budán és Pesten két futballcentrum jön majd létre, ezek mellett összesen 70 pályát építenek. "Amennyiben ezt a programot végrehajtjuk, akkor legalább annyi pálya lesz Budapesten, mint a rendszerváltás előtt" - mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor a válogatott pénteki, Bukarestben elszenvedett 3-0-s vereségét nem "kommentálta", ugyanakkor azt elmondta, hogy ha a vereségekbe beletörődik az ember, akkor a kudarcok egymás után jönnek majd, így az ilyen eredményekből tanulni kell és még több munkára kell, hogy sarkaljon.

Ahogy fogalmazott, "egy rossz eredmény nem jelenti, hogy be kell zárni az akadémiákat és sóval behinteni a pályákat". A miniszterelnök végül elmondta, ott lesz a Puskás Ferenc Stadionban 20.30-kor kezdődő, észtek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen és győzelmet remél a csapattól.

(MTI)