Magyarország újraiparosodásáról, erős nemzeti ipar létrehozásáról és a Mol jelentőségéről beszélt egyebek között Orbán Viktor Tiszaújvárosban, ahol kedden jelképesen elhelyezték a Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) Nyrt. 35 milliárd forintból felépülő butadiénüzemének alapkövét.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: a Mol az erős nemzeti ipar zászlóshajója, "büszkék vagyunk rá, megbecsüljük, és ha kell, meg is védjük". Emlékeztetett arra, hogy a Mol legnagyobb részvényese a magyar állam, a cég jó kezekben van.

A magyar nemzeti tőke folyamatos megerősítéséről szólva Orbán Viktor azt mondta: fontos, hogy az országnak közép-európai szinten is számottevő nagy nemzetközi cégei is legyenek, a Mol ilyen. Az olajtársaság a rendszerváltás után is a "víz színén maradt", miközben számos nagy cég szűnt meg, tűnt el.

Fotó: Árvai KárolyA Mol mára megerősödött, több mint 12 ezer embernek ad munkát, és a legutóbbi gazdasági válság sem tudta eltéríteni a céget attól, hogy fejlődjön és terjeszkedjen, semmi sem térítette el, hogy mára Közép-Európa meghatározó nemzetközi vállalata legyen – tette hozzá, majd azt mondta: a kormánynak az a kötelessége, hogy a magyar emberek munkáját megvédje.

Az államnak erős nemzeti köteléket is jelent a Mol, hiszen a cég legnagyobb tulajdonosa, ez a kötelék pedig nem engedi, hogy a Molt bármikor is magára hagyjuk, ha valaki akár itthonról, akár külföldről megkérdőjelezi az érdemeinket, a kormány soha nem hagyja szó nélkül. Aki a Mollal szövetséget köt, az egyúttal Magyarországgal is köt egy erős, sikerre hivatott szövetséget – mondta a miniszterelnök.

Fotó: Árvai KárolyA 2010-et követő gazdaságstratégia egyik fontos célja az volt, hogy a külföldi működőtőkével megvalósuló beruházások ne szigetszerűen, hanem a nemzetgazdaságba beágyazódva és ipari kapcsolatokat kiépítve jöjjenek létre, ehhez pedig arra van szükség, hogy elősegítsük a hazai vállalkozások bekapcsolódását a beszállítói láncba – mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök arról is szólt: cél, hogy Magyarországon minél több olyan beruházás jöjjön létre, amely magasan kvalifikált szakembereknek ad munkát.

Fotó: Árvai KárolyA kialakulóban lévő új világrendnek az ország nyertese lehet, "akkor lehetünk sikeresek (...), ha saját kezünkbe vesszük sorsunkat". Az elmúlt években rendbe tettük az ország pénzügyeit, csökkentettük az államadósságot, alacsonyan tartjuk a költségvetési hiányt és vonzó befektetési környezetet alakítottunk ki, a vállalkozásokat és a munkát támogató adórendszert vezettünk be – mondta a miniszterelnök, hozzátéve: egy munkára épülő nemzeti gazdaságpolitikába kezdünk.

Jó úton haladunk, három éve folyamatosan nő a foglalkoztatás, segély alapú társadalom helyett munka alapú társadalmat építünk fel, két lábra állítottuk a gazdaságot – szögezte le.

Fotó: Árvai KárolyHernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója arról szólt, hogy ennek a beruházásnak egyszerre van nemzetgazdasági jelentősége, és kulcsszerepet játszik a Mol-csoport – amelynek a TVK is a tagja – versenyképességének megőrzésében.

A cél az, hogy az innovációknak és a beruházásoknak köszönhetően folyamatosan bővíteni tudják termékpalettájukat és működésüket Magyarországon – tette hozzá, megjegyezve, hogy a Mol három év alatt 300 milliárd forintot fordít magyarországi beruházásaira.

A butadién-kinyerő üzemben a műgumi alapanyagát állítják elő, a terméket pedig főleg az autóabroncsokat gyártók használják fel. Az új gyár a tervek szerint 2015-ben kezdi meg termelését.

(MTI)