Orbán Viktor miniszterelnök felavatta csütörtökön a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. új székesfehérvári gyárát, a 12 milliárd forintos beruházás 350 új munkahelyet teremt.

A kormányfő avatóbeszédében hangsúlyozta: a magyar emberek napról napra bizonyítják, hogy Magyarország olyan hely, ahonnan "nemcsak kifelé, hanem idefelé is vezetnek lábnyomok". Ennek megerősítésében a legfontosabb szövetségesek azok a vállalatok, amelyek munkát adnak a magyar embereknek – tette hozzá.

Orbán Viktor kiemelte, hogy a szivattyúgyártással foglalkozó Grundfos másfél évtizede stratégiai szövetséget kötött a magyar emberekkel. Ez alatt az idő alatt 68,7 milliárd forintot fektetett be Magyarországon, és 2107 munkahelyet hozott létre. A miniszterelnök kiemelte: a dán cégcsoport 1999-ben Magyarországot központi elhelyezkedése és szakképzett munkaereje miatt választotta. Akkor ideális alapok voltak egy világhírű cég növekedéséhez, és ezúttal is ez volt a döntő szempont – mondta.

"Nagy öröm, hogy a kedvező tényezők hazánkban továbbra is megvannak. Megtisztelő a Grundfos bizalma Magyarország számára, és a kormányt elkötelezetté teszi abba az irányba, hogy a kedvező feltételek sorát minél jobban kibővítse" – fogalmazott a kormányfő. Orbán Viktor szerint a magyar emberekben mindig ott volt a lehetőség, hogy "fontos szereplői legyenek a regionális és ezzel az egész európai gazdasági növekedésnek".

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Hozzáfűzte: Magyarország a 2008-as válság nyomán jutott el oda, hogy az országban rejlő lehetőségeket ki tudja használni. "A magyarok összefogása 2010-ben megteremtette a történelmi esélyt arra, hogy végre magunk döntsük el, milyen legyen, és hogyan működjön az ország. A magyar emberek olyan országot akartak, amely kihasználja adottságait, a maga útját járja, és így Európa egyik gazdasági sikerközpontja lesz. Olyan országot akartak, ahol munkából nemcsak megélni, hanem gyarapodni is lehet" – fogalmazott a kormányfő.

A miniszterelnök a kommunista ipar rendszerváltás utáni összeomlására, és azt követően a Magyarországon letelepedő összeszerelő üzemekre utalva megjegyezte: "két évtized kemény munkája után sikerült elérni, hogy a külföldi vállalatok nemcsak az olcsó munkaerő miatt jönnek, hanem fontos nekik a valódi tudás és a valódi értékteremtő munka".

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

A Grundfos fontos szerepet játszik ebben és megerősíti, hogy az ország jó irányba halad – tette hozzá Orbán Viktor. Lars Aagaard, a Grundfos cégcsoport alelnöke hangsúlyozta, hogy Dánián kívül a magyarországi jelenlétük a legnagyobb, és hamarosan 2500 dolgozójuk lesz. Elégedettségének adott hangot az állammal és a székesfehérvári önkormányzattal folytatott együttműködés, valamint a menedzsment és a dolgozók teljesítménye kapcsán. Reményét fejezte ki, hogy az új gyárnak köszönhetően a Grundfos a víziközmű-szolgáltatási üzletágban versenyképes és fontos szereplővé lép elő.

Megemlítette: az új gyárcsarnok 29 ezer négyzetméteres hasznos alapterületén az irodaterület mellett gyártóberendezések és korszerű tesztberendezéssel felszerelt kutatás-fejlesztési részleg található, amely révén megerősíthetik pozícióikat Közép-Kelet-Európában. Török László, a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. ügyvezető igazgatója közölte: a Grundfos egy ütemben elvégzett legnagyobb építménye lett az új gyár.

Az itt végzett tevékenység nagy tulajdonosi és vevői bizalomra épül, hiszen egydarabos, megrendelésre gyártott szivattyúkat gyártanak majd Európa egyik legnagyobb tesztmedencéjének segítségével.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester szerint a város csak ilyen beruházások segítségével maradhat a magyar gazdaság egyik meghatározó központja. Köszönetét fejezte ki, hogy a Grundfos ismét Székesfehérvárt választotta fejlesztéséhez. Megjegyezte, hogy szakképzett munkaerő hiányában biztosan nem a városban épült volna fel a gyár.

A Grundfos vállalatcsoport ma a világ legnagyobb szivattyúgyártó cége, 45 országban 73 vállalata van. A cég a korábban Dániában folyó motorgyártást 2000-ben helyezte át Tatabányára. Egy évvel később megépült a második üzem is, majd 2007-ben átadták a székesfehérvári gyáregységet. Törökbálinton működik magyarországi értékesítési és szerviz központjuk, Budapesten pedig pénzügyi és informatikai szolgáltató központjuk. A Grundfos Magyarország éves árbevétele 2012-ben 122,5 milliárd forint volt, az idei tervekben 128 milliárd forint szerepel.

(MTI)