Tíz év óta először nőtt a fiatalok foglalkoztatottsága - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országházban.

A kormányfő a tavalyi nemzetközi diákolimpiákon eredményesen szereplő magyar diákok és tanáraik tiszteletére rendezett ünnepségen mondta ezt, ahol kitüntetéseket adott át.

Beszédében a miniszterelnök kiemelte, a nemzetközi diákolimpiákon elért magyar sikerek azt bizonyítják, hogy a sokszor lesajnált magyar oktatási rendszer még mindig képes lépést tartani a világ élvonalával. Ugyanakkor éppen a diákolimpiákon sikereket elérő tanulók példáját nevezte a legerősebb érvnek arra, hogy "ha eredményt és sikert akarsz, nem hagyatkozhatsz az unott napi rutinra".

Kép letöltéseFotó: Botár GergelyMinden nemzedék legalább egyszer, "már ha hagyták", nyakába vette a világot, tanult, dolgozott, lehúzta a diák- és inaséveit külföldön, majd feltette magának a kérdést: van-e értelme hazajönni, hazahozni a kint szerzett tudást. "Én hazajöttem, de éppen azt a célt tűztem ki magam elé, hogy Magyarországot, ha törik, ha szakad, olyan országgá tegyük, ahová haza lehet jönni, (...) sőt ahová érdemes is hazajönni" - fejtette ki Orbán Viktor. Kormánya is azért dolgozik - folytatta, utalva Széchenyi István szavaira -, hogy "magyarnak lenni ne csak felemelő érzés, de kifizetődő dolog is legyen a következő évtizedekben", találjon lehetőséget Magyarországon minden fiatal.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy embert próbáló kihívás egy "lerongyolódott és kifosztott országot" a lehetőségek földjévé tenni. Az első lépések azonban már megszülettek - mondta, kiemelve ezek közül, s biztatónak is nevezve egyúttal, hogy "tíz éve nem volt olyan, hogy a fiatalok és a nők foglalkoztatottsága Magyarországon nőtt volna".

Kép letöltéseFotó: Botár GergelyAz ország előnyére változott, kiáll magáért, megvívja a vitákat, ha kell, összefog, és cselekszik - jelentette ki a miniszterelnök, aki szerint "végre kezd megjönni a magyar önbizalma", Magyarország pedig ígéretes és szép jövő előtt áll.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, egy felívelő időszak következik Magyarország és talán Európa életében is, meggyőződése, hogy "a magyar szellem és a magyar tudás számára komoly lehetőségek nyílnak meg".

Szavait azzal zárta: magyarnak lenni Európában és a Kárpát-medencében történelmi feladvány, amelyet minden nemzedéknek magának kell megoldania. "Izgatottan várjuk az önök megfejtését" - mondta hallgatóságának.

Kép letöltéseFotó: Botár GergelyA kormányfő beszédét követően Balog Zoltán erőforrás-miniszterrel adta át az elismeréseket a 2013-as - kémiai, fizikai, biológiai, matematikai, földrajzi, csillagászati és asztrofizikai, filozófiai, valamint informatikai - diákolimpiákon sikereket elérő tanulóknak és felkészítő tanáraiknak.

(MTI)