A Magyarországon működő nagyvállalatok sikere a magyar kis- és közepes vállalkozásokat is sikeressé teszi - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára pénteken Budapesten, abból az alkalomból, hogy elkészült a 2,5 milliomodik HP LTO szalagos meghajtó (adattároló), amelyet kizárólag Magyarországon gyártanak.

Az eseményen a külügyi és külgazdasági államtitkár, valamint Gonda Gábor, a HP Magyarország Kft. vezérigazgatója közösen leplezték le a készülék emlékplakettjét.

Szijjártó Péter kijelentette: egyszerre ünnepelik a magyar kormány stratégiai partnerének üzleti és technológiai sikerét és a magyar-amerikai gazdasági együttműködés újabb sikerpontját. Emlékeztetett arra, hogy a kormány eddig 38 nagyvállalattal kötött stratégiai megállapodást, amely cégek azóta 650 milliárd forintnyi új beruházást hoztak az országba és 5500 új munkahelyet teremtettek.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Közlése szerint március elejéig további négy nagyvállalattal kötnek stratégiai megállapodást, amelyekkel a kormány fő célja az, hogy a nagy nemzetközi vállalatcsoportok magyarországi cégeit versenyelőnyhöz juttassák saját cégeiken belül. A megállapodással - amely a kutatás-fejlesztési területre, közös beszállítói programokra is kiterjed -  tudják az anyacégeiknek bizonyítani, hogy Magyarországon a kormány befektetésre érdemes környezetet hozott létre.

Kijelentette: a HP sikere mutatja a stratégiai együttműködési megállapodások sikerének minden elemét.

Az amerikai cég a világ legnagyobb informatikai vállalataként úgy ért el kimagasló technológiai sikert, hogy közben 20 magyar kis- és közepes vállalkozással működött együtt, megteremtve számukra a folyamatos fejlődés, bővülés és munkahelyteremtés lehetőségét - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

"Ha a nemzetközi óriásvállalatok sikeresek Magyarországon, akkor sikeres a magyar kkv-szektor is" - fogalmazott.

Kiemelte, hogy a HP 20 éve működik Magyarországon, 2500 embernek ad munkát, és tavaly 205 új munkahelyet teremtett.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

A cég jelentősen hozzájárult a magyar gazdaságban 2013-ban bekövetkezett növekedési fordulathoz, a megkötött megállapodás pedig lehetőséget adott az informatikai szektorral történő kormányzati párbeszéd felgyorsítására és fellendítésére - mondta.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy a magyar-amerikai gazdasági együttműködés sikertörténet: az itt működő 600 vállalat az elmúlt 10 évben 40 ezer új munkahelyet hozott létre. Az amerikai beruházások magyarországi összértéke eléri a 9 milliárd dollárt, az Európán kívüli országok között Amerika a második legfontosabb kereskedelmi partnere, és az első legfontosabb exportpiaca  Magyarországnak. Ismertetése szerint a két ország közötti kereskedelmi forgalom 2013-ban 19,6 százalékkal nőtt, ezen belül a magyar export 25, 4 százalékkal bővült.

A 2,5 milliomodik HP adatmentő elkészülését a technológiai életben kimagasló teljesítménynek nevezte az államtitkár, aki szerint fontos tény,  hogy az eszközt kizárólag Magyarországon gyártják, innen exportálják a világ minden tájára.

Gonda Gábor, a HP Magyarország vezérigazgatója kiemelte: a kormánnyal fenntartott együttműködés eredménye, hogy a vállalat folyamatosan jól tud teljesíteni.

Hangsúlyozta, hogy 12 éve a világon egyedül Magyarországon gyártják a tárolóegységet, ami az iparágban egyáltalán nem jellemző, kivételes helyzet. Az amerikai cégnek ez az egyedüli Európában bejegyzett szabadalma. Közlése szerint a termék jelentősen hozzájárul a cég exporteredményéhez.

A HP LTO 6 (Linear Tape Open) szalagos meghajtó a legújabb generációs, adatmentéshez, archiváláshoz szükséges hardver. A készülék tárolókapacitása az évek során a 32-szeresére nőtt, így a kezdetleges 200 GB helyett a meghajtó jelenleg 6,25 TB mennyiségű információ mentésére alkalmas.

A konszern 2012-ben 120 milliárd dollár forgalmat ért el. A HP Magyarország 2012-ben 114 milliárd forint árbevételre tett szert, ebből 74 milliárd forint volt az exportbevétel.

(MTI)