Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár a hódmezővásárhelyi közgyűlés csütörtöki ülésén átadta az önkormányzat 22,542 milliárd forintos adósságának állami átvállalásáról szóló bizonyságlevelet Almási István polgármesternek.

(A Vásárhely TV felvétele)

Az állam átvállalta valamennyi magyar önkormányzat teljes adósságát, összességében 1200 milliárd forintot, ezzel új lehetőséget biztosítva valamennyi településnek – idézte fel Lázár János. A kormány álláspontja szerint két ok miatt keletkeztek az önkormányzati adósságok. Vagy azért, mert az állam kevés pénzt biztosított a közszolgáltatások működtetéséhez, az ott lakók életminőségének javításához, és ezért működési hitelt halmozott fel egy közösség, vagy mert a polgárok egymással, valamint a települési vezetőkkel összefogva szerettek volna életükön változtatni, és ezért fejlesztéseket hajtottak végre – közölte a politikus.

Kép letöltéseFotó: Kelemen Zoltán Gergely/ MTI

Lázár János hangsúlyozta, mindkét cél támogatást érdemel. Sőt az állam belátta, a mindenkori kormánynak fontos szerepe volt a települések eladósodásában azzal, hogy számos feladatot – a közszolgáltatások, a közösségi közlekedés, a köznevelés, az egészségügy területén - az önkormányzatok kénytelenek voltak saját költségvetésükből finanszírozni. A Hódmezővásárhelyt korábban tíz éven át polgármesterként irányító politikus kifejtette, az alföldi város egyike azon tucatnyi településnek, amely már 2011-ben elkezdte a korábban felvett fejlesztési hitelek törlesztését, és három éven át pontosan eleget is tett kötelezettségeinek. Almási István polgármester elmondta, a település jól gazdálkodott a felvett hitelekkel, mert a megvalósult fejlesztésekkel Hódmezővásárhely gazdagodott.

(MTI)