A háziorvosi és az alapellátási rendszer megerősítését, valamint az orvoselvándorlás problémájának kezelését szorgalmazták a Magyar Orvosi Kamara (MOK) vezetői az Orbán Viktor miniszterelnökkel - a kormányalakítást megelőző konzultációsorozat részeként - pénteken folytatott megbeszélésen - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.

A tárgyaláson részt vett Éger István kamarai elnök és Banai János alelnök, továbbá Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Lázár János miniszterelnökségi államtitkár.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

A MOK vezetői a konzultációra egy előterjesztéssel érkeztek, amelyben vázolták általában véve az egészségügy, azon belül pedig az orvostársadalom helyzetét, és több indítványt is tettek - tájékoztatott a sajtóiroda vezetője.

Beszámolója szerint a kamara elnöke és alelnöke úgy értékelte, hogy az alapvető kérdésekkel, problémákkal a kormány tisztában van, és szándékában áll változtatásokat tenni ott, ahol szükséges. Ehhez az érdekképviselet szakmai partnerséget ajánlott a kabinetnek.

(MTI)