Átadták az év befektetője díjakat csütörtökön Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban. A nyolc kategóriában kiosztott díjjal a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) a kiemelkedő befektetői teljesítményeket nyújtó cégeket ismeri el évről évre.

A díjakat az ünnepi gálán Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, valamint Berényi János, a HITA elnöke adta át a cégek képviselőinek.

Az eseményen Szijjártó Péter hangsúlyozta: azok az országok és vállalatok lettek mára sikeresek, amelyek a válság évei alatt bátor válaszokat adtak a gazdasági élet kihívásaira, nem a túlélésre játszottak, hanem új stratégiákat választottak.

Az államtitkár emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy a világban gyors, alapvető és jelentős változások zajlanak, amelyek átalakították a világpolitikai és világgazdasági erőviszonyokat. Új erőközpontok jöttek létre és olyan régiók váltak a világgazdaság vezetőivé, amelyekről korábban ezt nem is feltételezték. Eközben olyan térségek veszítettek jelentőségükből, amelyekről korábban legtöbben úgy vélték, hogy mindig vezető térségek maradnak.

Kép letöltéseFotó: Botár GergelyAz új helyzet új stratégiát igényel, legyen szó államokról vagy vállalatokról - jelentette ki, hozzátéve, a díjátadón jelen lévő vállalatok mind jó stratégiát választottak, ami arra bizonyíték, hogy Magyarország is jó stratégiát választott. Döntés született 2010-ben arról, hogy Magyarország "nem a túlélésre játszik", hanem a válságra, mint lehetőségre tekintett. Egy olyan lehetőség kínálkozott ugyanis az ország számára: amennyiben gyorsan végrehajtja a szükséges változtatásokat, Magyarország is erősebb lehet a válság után - jelentette ki.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, minél erősebb termelő iparral rendelkezik az ország, annál erősebb lesz a válság utáni pozíciója. Kiemelte, hogy Magyarország azt a stratégiai célt tűzte ki maga elé, legyen Európa termelési központja. Hogy ez a cél elérhető legyen, Magyarországon Európa egyik legversenyképesebb beruházási és befektetési környezetét kellett létrehozni, ezért döntött a kormány az adórendszer radikális átszervezése mellett - mondta. Az új adórendszer azokat támogatja, akik többet akarnak dolgozni, valamint azokat a vállalkozásokat, amelyek több embert akarnak alkalmazni - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Botár GergelyAz államtitkár szerint az eredmények mára jól látszanak, a múlt év a növekedési fordulat éve volt Magyarországon, az ország 2014-ben rááll a tartós növekedési pályára. Emellett az ország foglalkoztatási rekordot döntött, mivel több mint két évtizede nem fordult elő, hogy 4 milliónál több ember dolgozzon Magyarországon, és fizessen adót - hangsúlyozta. Az államadósság most már csökkenő pályán van, a költségvetés hiányát pedig tartósan 3 százalék alá szorította a kormányzat, növekedett az ország versenyképessége is - sorolta.

Hangsúlyozta: a járműipar volt az egyik zászlóshajója a folyamatnak, amely nyomán a gazdaság növekedési pályára állt. A díjkiosztón jelen lévő vállalatok közül négy cég is ebben a szektorban tevékenykedik, és a magyar exportteljesítmény 18 százalékát az autóipar adja - mondta. Jelezte ugyanakkor, hogy a magyar gazdaság sikere nagyban múlik a kis- és középvállalkozások teljesítményén.

Szijjártó Péter hozzátette, ahhoz, hogy Magyarországon egy erős termelő ipari bázis alakuljon ki, egy új szakképzési rendszerre van szükség, ennek érdekében német mintára szervezték át a magyar szakképzési rendszert, hogy a fiatalok megállják a helyüket a munkaerő-piacon és a versenyszféra legmagasabb elvárásainak is megfeleljenek.

Kép letöltéseFotó: Botár GergelyBerényi János, a HITA elnöke arról beszélt, hogy külön köszönet illeti a Magyarországon befektető cégeket azért, mert beruházási döntésükkel hozzásegítették az országot ahhoz, hogy a Financial Times fDi magazinja Budapestnek ítélje a legvonzóbb befektetési célpontjának járó díjat Kelet-Európában.

Az Év Befejtetője díjat elnyerte a Takata Safety Systems Hungary Kft., a Hankook Tire Magyarország Kft, a Coloplast Hungary Kft, a Computacenter Services Kft, a Systemax Business Services Kft, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft, a Gyöngyös Ipari Park Fejlesztő Kft, valamint a Fémalk Zrt.

(MTI)