Mintegy 15 millió forint adósságát vállalta át a kormány a Csongrád megyei Apátfalva önkormányzatától, az erről szóló dokumentumot Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár adta át a település MSZP-s polgármesterének csütörtökön, a következő uniós ciklus fejlesztési lehetőségeit bemutató lakossági fórumon.

Varga Péter, aki az MSZP, az Együtt-PM és a DK közös jelöltje a hódmezővásárhelyi és makói központú választókerületben, a Fidesz-KDNP képviseletében szintén itt induló Lázár Jánosnak elmondta: a település sikeres időszakot tudhat maga mögött, hiszen 1,3 milliárd forintnyi fejlesztést hajtottak végre az előző ciklusban, amit a remények szerint folytatnak majd.

A település támogatását ígérte a megjelent több mint százötven résztvevő előtt megválasztása esetén Lázár János is. Úgy fogalmazott: ha ő nyer, felajánlja segítségét az apátfalviaknak, és ezt kérte politikai ellenfelétől is, azaz, ha ő lesz a térség képviselője, Hódmezővásárhelyt is hatékonyan támogassa.

A fórumon Lázár János beszélt a következő időszak fejlesztési irányairól. Elmondta: a rendelkezésre álló 7200 milliárd forint 60 százaléka jut majd a kis- és középvállalkozásokra, elsősorban a munkahelyteremtésre. A mezőgazdasági lehetőségekkel bíró településeknél a cél, hogy minél többen térjenek vissza a földekre, ezzel is kiegészítve jövedelmüket. Ezért a kormány célja a következő időszakban úgy átalakítani a mezőgazdaságot, hogy erősödjön az állattenyésztés, a kézimunka igényes ágazatok és az élelmiszer-feldolgozás is.

Lázár János a térség kiemelt infrastrukturális fejlesztéseként beszélt az M43-as autópályáról, mely hamarosan eléri a román határt.

A politikus szerint a jövőben legalább 60 milliárd forintot használhatnak fel a határ menti települések román és szerb partnertelepülésekkel közösen. Ennek érdekében azt javasolta, a települések vegyék fel a kapcsolatot a határmenti városokkal, hiszen van forrás, ami lehívható a fejlesztésekre.

(MTI)