Lázár János szerint az "ország rebellis kormánya" igazi szövetségese minden rebellis makóinak, minden 48-asnak, és mindazoknak, akik olyan Magyarországot akarnak, amely önálló és független.

(A Vásárhely TV felvétele)

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken Makón, a Jobb Makóért Egyesület által az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a Petőfi parkban kifejtette, azt tartja az elmúlt évek legnagyobb eredményének, hogy az ország végre kiállít a saját igazáért, öntudatossá vált, és sikerült közösen, áldozatok árán eredményeket elérni. Az önrendelkezés szabadsága az, amely 2014 tavaszán pártállástól és politikai meggyőződéstől függetlenül mindannyiunk számára fontos lehet - mondta.

Kép letöltéseMTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A politikus hangsúlyozta, meg kell védeni a gazdasági rendszerváltás eredményeit, a közteherviselés új eszméjét, amelyben azok fizetnek, akiknek sok van, a földet, melyet soha nem szeretnénk Brüsszel nyomására a külföldiek kezére adni, és a szegények érdekében hozott szociális döntéseket, mint a rezsicsökkentést vagy a gyermekek támogatását.

Lázár János kijelentette, a szabadság azt jelenti, "mertünk új utat választani, a saját lábunkra állni". A szabadság nekünk 2010-ben és 2014-ben a bátorság erejét jelenti - tette hozzá.

Kép letöltéseMTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Fölszabadító érzés volt, amikor egy eladósodott országban, az eladósodott polgárok azt láthatták, végre meg tudunk szabadulni az IMF-től, és a már-már menetrendszerű megszorítások helyett végre nem azok fizettek, akiknek nincs, hanem azok, akiknek van, a bankok és az extraprofitot termelő vállalatok – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.

(MTI)