A magyar-amerikai gazdasági együttműködés sikertörténetének újabb fejezetét írjuk - hangsúlyozta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára hétfőn Székesfehérváron, az Alcoa Európai Keréktermék Kft. üzembővítésének alapkőletételén.

Az államtitkár kiemelte, hogy az Alcoa a második legnagyobb befektetéssel rendelkező amerikai cég Magyarországon. Hozzátette: jelenleg mintegy 600 amerikai vállalat működik az országban. Ezek az utóbbi 10 évben mintegy 40 ezer újmunkahelyet hoztak létre és befektetéseik összértéke megközelítette a 9 milliárd dollárt.

Jelezte, hogy 2013-ra az Amerikai Egyesült Államok lett Magyarország második legfontosabb, Európán kívüli kereskedelmi partnere: tavaly a kétoldalú kereskedelmi forgalom 24 százalékkal nőtt, így most már eléri az 5,5 milliárd dollárt.

Szijjártó Péter elmondta, hogy az Alcoa hárommilliárd forint értékű gyártókapacitás bővítése közvetlenül 35 új munkahelyet teremt. A kormány ehhez egymilliárd forintot biztosított uniós forrásokból - tette hozzá.

A kovácsolt alumínium keréktárcsákat előállító új üzem olyan terméket állít majd elő, amely a piacvezető Alcoa leginnovatívabb terméke. A Dura-Bright Evo felületkezeléssel ellátott keréktermékekhez komoly reményeket fűz a cégvezetés, ezért 2015 elejére megduplázzák a gyártási kapacitást Székesfehérváron - mondta.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Az államtitkár megjegyezte, hogy a kamion-, busz- és tréler gyártók teljes európai piacát Magyarországról látják majd el a termékekkel.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány eddig 42 stratégiai megállapodást írt alá multinacionális nagyvállalatokkal, mert "a stratégiai célokhoz stratégiai partnerek kellenek". Hozzátette: kilencet amerikai vállalatokkal kötöttek, közülük az autóiparban érdekeltek közül elsőként, tavaly novemberben az Alcoával.

Szijjártó Péter közölte: az Alcoa Magyarországon közvetve 1600, közvetetten pedig mintegy négyezer dolgozót foglalkoztat úgy, hogy beszállítóinak háromnegyede magyar kis- és középvállalkozás.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Az államtitkár rámutatott, hogy "hazánk az európai autóipar egyik fellegvárává vált". Ma 712 autóiparban érdekelt vállalat működik Magyarországon, amelyek összesen 115 707 embernek adnak munkát és éves szinten 18 milliárd eurónyi termelési értéket állítanak elő, ami a teljes magyar kibocsátás 20 százaléka.

Jelezte, hogy a kormány döntésének következtében 2014 és 2020 között 50 milliárd forintból mintegy hétezer új tanműhelyt hoznak létre, hogy "a termelőipar számára a szükséges utánpótlást biztosítani tudjuk".

Szijjártó Péter szerint "akkor lehetünk igazán erősek, ha a folyamatos megújulásra képesek vagyunk". Ezért a tavalyi 118 milliárd forintos rekordkifizetés után, 2014 és 2020 között megduplázzák a kutatás-fejlesztésekre szánt ráfordításokat, amelyek így elérik a 706 milliárd forintot.

Scott R. Kerns az Alcoa keréktermék üzletágának alelnöke kiemelte: részben a magyar kormány támogatásának köszönhetően, örömmel növelik jelenlétüket Magyarországon. Hozzátette: a kovácsolt alumínium felnit 1948-ban találták fel, azóta fejlesztik és most "hatalmas újítást, egy új sztenderdet" fognak bevezetni.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Forgó Béla az Alcoa Magyarország országigazgatója hangsúlyozta, hogy a cég magyarországi jelenléte sikertörténet. Hozzátette: a folyamatos beruházások révén a termelést mindig a magasabb hozzáadott értékű termékek felé tolták.

Megjegyezte: azért fejleszt a cég Magyarországon, mert adott a stabilitás, a jó gazdasági környezet, a termelő beruházások támogatása, a vállalatokat és az egyéneket ösztönző adórendszer, valamint a szakképzett, jól motiválható magyar munkaerő.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester elmondta, hogy az Alcoa hosszú ideje tevékenykedik a városban, alapítványuk sok segítséget nyújtott kulturális, szociális és egyéb területeken.

Megjegyezte: a cég nemcsak sok ezer embernek ad munkát, hanem az egyik legmagasabb átlagfizetést adja dolgozóinak.

A 125 éve alapított Alcoa 60 ezer embert foglalkoztat a világ 30 országában. A cég 1993-ban vásárolta meg a Székesfehérvári Könnyűfémmű többségi tulajdonjogát, majd 1996-ban a cég 100 százalékos tulajdonos lett. Jelenleg négy termelő üzletág működik: öntöde/hengermű, keréktermék-gyártó, turbinalapát megmunkáló, illetve repülőgép kötőelem gyártó. Emellett a cég globális adminisztratív szolgáltató központja is Magyarországon működik.

(MTI)