A kormány a kézhezvétel után áttanulmányozza a volt legfelsőbb bírósági elnök, Baka András ügyében született strasbourgi ítéletet, majd ezt követően hoz döntést, ha szükséges - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő az MTI érdeklődésére.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága kedden kihirdetett első fokú ítélete szerint a magyar hatóságok megsértették Baka Andrásnak, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökének a véleménynyilvánítási szabadsághoz fűződő jogát. A volt főbírót a strasbourgi testület szerint emberi jogi jogsérelem érte azzal is, ahogyan - jogszabály meghozatalával - idő előtt elmozdították állásából.

(MTI)