Agronómia és erdészeti szak indítását tervezi a magyar állam támogatásával működő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Sepsiszentgyörgyön.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere egy július 23-i sajtótájékoztatón elmondta, a városi és a megyei önkormányzat felújítja az egykori Gámán János iskola épületét, amit a Sapientia rendelkezésére bocsát - idézte a polgármestert a Mediafax hírügynökség. 

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón sikertörténetnek nevezte a Sapientia EMTE 13 évvel ezelőtti elindítását, és hozzátette, most Sepsiszentgyörgy is e sikertörténet részesévé válik.

Dávid László rektor az MTI-nek elmondta, az egyetem fejlesztéséről tavaly októberben aláírt fejlesztési megállapodásban szerepelt a sepsiszentgyörgyi és a székelyudvarhelyi helyszín.

"A Sapientia 2014-re tervezi a két helyszínre kihelyezett szakok esetleges indítását. Azt mérlegeljük, hogy meg tudjuk-e találni a megfelelő szakembereket, és szakmailag hosszú távon fenntarthatók-e a javasolt képzések" - jelentette ki Dávid László.

A rektor hozzátette, ha nem léteznek ilyen szakok a térségben, elvándorolnak a hallgatók, elvándorol a potenciális értelmiség. "A szándéknak nem kimondottan oktatáspolitikai, hanem nemzetpolitikai háttere van" - magyarázta a rektor.

Dávid László elmondta, Székelyudvarhelyen nem lehet megkerülni, hogy ne a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájával közösen lépjenek, ez az iskola kihelyezett felsőoktatási képzést nyújt gazdasági szakokon.

 

 

(MTI/Külügyminisztérium)