Ukrajna jövője Európában van, a kontinensnek pedig különösen fontos egy erős, szuverén, független Ukrajna megteremtése és uniós integrációjának támogatása - jelentette ki a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára 2013. december 11-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton.

Németh Zsolt az ukrajnai eseményekre utalva elmondta, Európának tudatosítania kell, hogy nem lehet közömbös egy olyan országgal szemben, amelynek meghatározó a szerepe az egész transzatlanti biztonsági rendszerben. Szavai szerint a magyar kormány elkötelezett az EU és Ukrajna társulási szerződése mellett, bízik abban, hogy aláírják a megállapodást.

Az államtitkár kifejtette, hogy Ukrajna nehéz napokat él át, az ország jövője szempontjából meghatározó lesz annak a politikai helyzetnek a kimenetele, amelyet a vilniusi keleti partnerségi csúcstalálkozón történt események idéztek elő. A magyar álláspont egyik leglényegesebb eleme az állami erőszak alkalmazásának elutasítása, és remélhetőleg az ukrán demokrácia képes is lesz ellenállni a demokratikus törekvések erőszakos eltiprásának - fogalmazott Németh Zsolt, hozzátéve, hogy az európai és a jogállami fejlődés ezt követeli meg Ukrajnától.

A következő napok konfliktuskezelésének iránya az erőszakos cselekmények kivizsgálása, a felelősség megállapítása és a törvényes rend helyreállítása felé mutat - mondta. Az államtitkár a tájékoztatón ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy az ukrán belpolitikai válság párbeszéd útján rendeződjön, ezt szolgálja többek között Catherine Ashton európai uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő és számos diplomata közvetítése az ukrán kormány és az ellenzék között.

Németh Zsolt elmondta: a kárpátaljai magyarok számára a keleti partnerség program az elmúlt időszakban sok előnnyel járt, ennek keretében Magyarország folytatni akarja a támogatásukat. A keleti partnerség egyes programjának keretében csaknem hatvan intézményt újítottak fel Kárpátalján, a program folytatásáról szóló megállapodást pedig hamarosan Budapesten írják majd alá - közölte.

Magyarország, Kárpátalja és Ukrajna háromszöget alkot, amivel erősödhet a magyar-magyar, a magyar-ukrán, valamint a Kárpátalja és Kijev közti együttműködés is - fogalmazott Németh Zsolt.

Tilki Attila, Fehérgyarmat Fidesz-KDNP-s polgármestere a tájékoztatón bejelentette, fejlesztik a magyar-ukrán határszakaszon a beregsurányi és tiszabecsi határátkelőhelyet, és több új közúti átkelőhely is megépül. Jövő decemberig a 7 millió 590 ezer euró (mintegy 2,8 milliárd forint) költségvetésű programból megvalósul a Beregsurány és a kárpátaljai Asztély (Asztej) közötti átkelő rekonstrukciója és teherforgalomra is alkalmassá tétele. Ennek feltétele a beregszászi elkerülő út megépítése, az ehhez szükséges forrást az ukrán fél a 2014-es költségvetésben biztosítja - ismertette a polgármester.

Emellett felgyorsítják a Tiszabecs és Tiszaújlak (Vilok) közötti határállomás ukrán oldalán zajló felújítási munkálatokat, amelynek befejezési határideje szintén 2014. december 31. Közúti átkelő épül Nagyhódos és Nagypalád (Velika Palagy) között, Szatmárcseke és Tiszakóród, illetve Badaló (Badalovo) és Vári (Vari) térségében pedig kompkapcsolat épül ki a Tiszán (utóbbi esetében még nincs döntés a pontos helyszínről), és szintén komp köti majd össze Tiszaszentmártont és Szalókát (Szolovka). A két kompkapcsolat esetében a megvalósíthatósági tanulmányok elkészítésének határideje 2014 áprilisa.

(MTI/Külügyminisztérium)