Kiugróan sokan kérték a kedvezményes honosítást a Délvidéken; ez azt jelzi, a közösségnek fontos, hogy immár jogi köteléke is van a nemzeti összetartozásnak – jelentette ki Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Szabadkán.

A délvidéki magyarság „innovációja” a magyar nemzetpolitika két legfontosabb tartópillére - mondta a politikus azt követően, hogy a nemzeti ünnep alkalmából a kedvezményes honosítást kérők első csoportja letette állampolgári esküjét a szabadkai magyar főkonzulátuson.

Innen „szökkent szárba” a közösségi autonómia, s itt fogalmazták meg először a kettős állampolgárság igényét is, amely a nemzeti összetartozás politikájának legfontosabb intézményévé vált – hangsúlyozta az államtitkár.

Németh Zsolt bízik benne, hogy a kedvezményes honosítás intézménye és az állampolgárság egy megerősödő magyar nemzet kiindulópontja lehet a jövőben.

Az államtitkár újságírói kérdésre válaszolva elmondta, január 3. óta mintegy 13 ezren nyújtották be kedvezményes honosítási igényüket Szerbiában, s emellett csaknem ugyanennyi vajdasági születésű személy Magyarországon folyamodott állampolgárságért.

(MTI, kormany.hu)