Egyedülálló politikai modellnek nevezte Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azt, hogy a Vajdaságban együtt képesek megjelenni az autonómiatörekvések és a szerb–magyar történelmi megbékélés.

A politikus a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) programbemutató rendezvényén vett részt 2014. március 10-én a vajdasági Csókán.

Beszédében hangsúlyozta, hogy a megkezdett folyamatoknak mindenképpen folytatódniuk kell.

Kifejtette, hogy a közeljövőben három fontos dátum vár a Vajdaságban élőkre.

Március 15. a Kárpát-medence teljes magyarságának ünnepe, az 1848/149-es szabadságharc pedig magába sűríti a reformkortól a kiegyezésig terjedő időszak békés rendszerváltását. Elmondta, a jelenben is folyik hasonló békés rendszerváltozás 1989 óta.

Március 16-án, az előre hozott szerbiai választásokon az erős vajdasági magyar érdekképviseletnek kell bizalmat szavazni – hangsúlyozta az államtitkár. A magyarországi választásokkal kapcsolatban pedig Orbán Viktor miniszterelnököt idézte Németh Zsolt, amikor azt mondta, hogy az elmúlt 25 esztendő munkája kerül mérlegre április 6-án.

Emlékeztetett arra, hogy lélekszámukhoz képest a vajdasági magyarok regisztráltak a legnagyobb arányban a magyarországi választásokra, a nyilvántartásba vettek száma már meghaladja a 20 ezret. Nyomatékosította: nagyon fontos, hogy a külhoni magyarság is részt tudjon venni abban a folyamatban, amelynek során a magyar országgyűlés magyar nemzetgyűléssé alakul, vagyis hogy a budapesti parlament az egész magyar nemzet törvényhozása lesz a választásokat követően.

Pásztor István, a VMSZ elnöke kifejtette, hogy pártja választási programjában azok a törekvések szerepelnek, amelyek a valódi autonómiát célozzák meg, vagyis a szociális gondoskodást, a megélhetés biztosítását, a közbiztonság szavatolását és a politikai folyamatokban való részvételt.

Szerinte aki ennél kevesebbel is beéri, annak primitív elképzelése van az autonómiáról. Hozzátette: a vajdasági magyarok azokat fogják támogatni, akik ezeken a területeken nyújtanak nekik megoldási lehetőségeket.

Kiemelte: a VMSZ programja magyar program, mert a vajdasági magyarság "szívfájdalmait" fogalmazza meg, és megoldási javaslatokat is nyújt azokra.

A szerbiai parlamenti választásokon a VMSZ önállóan indul, így ez az egyetlen magyar párt, amely nem lépett koalícióra más nemzet politikai tömörüléseivel. A március 16-i voksolást követően 5 mandátumra számítanak a 250 fős szerbiai törvényhozásban.

(MTI)