A népi kultúra nagyon fontos megtartó erő az amerikai magyarság számára és egyben kapcsolódási pont az amerikai közönség felé is - jelentette ki szombaton Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára az Állami Népi Együttes chicagói fellépéséről.

Az Állami Népi Együttes péntek este - csaknem kétezer előtt néző előtt - fergeteges sikert aratott a chicagói Auditorium Theatre-ben. Az államtitkár az előadást megelőzően a közönséget köszöntve kijelentette, hogy a magyar kormány nagy örömmel támogatja az együttes 73 észak-amerikai helyszínen való fellépését.Hangsúlyozta, hogy népi kultúra a magyar kultúrában kiemelkedő, centrális szerepet foglal el, és hogy a magas kultúra és a népi kultúra az állandó hatást gyakorol egymásra. Örömét fejezte ki amiatt, hogy a népi kultúra az elmúlt évtizedekben a táncház-mozgalomnak köszönhetően látványosan megújult és hogy a folklór újra a szó hétköznapi értelemében vett populáris-népi kultúrává tudott válni.

"Ez itt, Amerikában is nagyon fontos megtartó erő a magyarság számára. A népi kultúra kiemelkedően fontos szerepet játszik az amerikai magyarság identitásának megőrzésében, még a magyar nyelvet már nem beszélő rétegek számára is. A néptánc, illetőleg a népzene nagyon komoly azonosulási lehetőséget kínál" - nyilatkozott Németh Zsolt. "A népi kultúra ugyanakkor kapcsolódási pont az amerikai közösség irányába is, egyfajta hidat képez, hiszen a népzene minden néző számára értelmezhető üzenetet hordoz és minél jobban ismerjük egymást, annál erősebb a szövetségünk. Megismerni pedig igazán a kultúrán keresztül tudjuk egymást mi, amerikaiak és magyarok" - tette hozzá.

A vezető diplomata emlékeztetett rá, hogy a nyári washingtoni Smithsonian Folklife Festivalon másfél millió ember volt kíváncsi a magyar népi kultúrára, ezért az Állami Népi Együttes turnéjának időzítése rendkívül kedvező, mert a két rendezvény erősíti egymás hatását.

Németh Zsolt szombaton chicagói Szent István-templom Mindszenty termében 17 magyar állampolgár eskütételén vett részt. A chicagói magyarokkal találkozva hangsúlyozta: az állampolgárság az egész világ magyarságát fogja össze. "Az állampolgárságnak nagyon fontos főpróbája lesz az országgyűlési választásokon történő részvétel. Bízunk benne, hogy itt, a tengerentúlon és nagy érdeklődés övezi majd a választásokon való részvételt" - jelentette ki Németh Zsolt.

Az államtitkár elmondta, hogy Amerikában komoly az érdeklődés mind a kedvezményes honosítás, mind az állampolgárság megerősítése iránt. Azok számára, ugyanis akik a mai Magyarország területéről származtak el, az állampolgárság megerősítése az a jogi procedúra, amelyen keresztül aktiválhatják az állampolgárságukat és részt vehetnek majd ennek segítségével a választásokon.

Németh Zsolt Chicagóban Magyarország tiszteletbeli konzuljának kérte fel Robert C. Knuepfert, a Baker & McKenzie ügyvédi iroda chicagói elnökét, akinek átadta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét.

(Külügyminisztérium/MTI)