Az Európai Unió és az Arab Liga (AL) külügyminiszterei kairói értekezletükön üdvözölték az új szíriai ellenzéki koalíció létrejöttét, ugyanakkor hangsúlyozták: a szervezetnek nyitottnak kell lennie, hogy integrálni tudja a szíriai társadalom szélesebb rétegeit – mondta 2012. november 14-én az MTI-nek a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.


Németh Zsolt képviselte Magyarországot az EU–AL 2012. november 13-án külügyminiszteri értekezletén Kairóban, illetve ugyanott az uniós–egyiptomi munkacsoport kétnapos ülésén. A tanácskozáson részt vett Lahdar Brahimi, az ENSZ és az Arab Liga közös szíriai megbízottja is.

A külügyi államtitkár szerint a kairói értekezleten elfogadott zárónyilatkozat hangsúlyozza azt is, hogy kulcsfontosságú feladat a szíriai humanitárius katasztrófa megelőzése, tekintettel a közelgő télre. Németh Zsolt fontosnak tartotta felidézni Lahdar Brahimi szavait, aki úgy fogalmazott: ha nem születik politikai megállapodás Szíria jövőjéről, a nemzetközi közösségnek hosszú távon bukott államként kell számolnia vele.

A kairói fórumon más térségbeli biztonságpolitikai témákról is szó volt, így áttekintették a közel-keleti békefolyamat és Irán kérdését, illetve tanácskoztak a Száhel-övezetről és Maliról, foglalkoztak a terrorizmus és a kalózkodás kérdéskörével is.

A külügyi államtitkár az értekezleten felszólalva hangsúlyozta: Budapest nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy az EU és az Arab Liga működteti a külügyminiszteri fórumot, amely immár a második ülését tartotta meg Kairóban. Az első tanácskozást 2008 februárjában tartották La Vallettában.

"Az EU külpolitikájában nagy jelentősége van annak, hogy az arab országokkal intézményes és magas szintű párbeszédet folytat. Budapest ezt támogatja" – mondta Németh Zsolt, aki szerint az uniós–arab együttműködés illeszkedik a globális nyitás külpolitikájába, amelyben a keleti irány mellett a déli, arab irány is kitüntetett helyet kap. Felhívta a figyelmet az emberi jogokat érintő együttműködésre. Szerinte az emberi jogok "oktatása" az Arab Liga számára is kiemelten fontos.

Az uniós–egyiptomi párbeszédnek fontosságot kölcsönöz az, hogy Egyiptom az arab világ meghatározó, legnépesebb állama, és nagy befolyással bír a térségben. "Az arab tavasz egyelőre még számos vonatkozásban nyitott jövőjét meghatározó módon fogja befolyásolni az, hogy miként halad Egyiptomban a politikai és gazdasági átalakulás" – vélekedett a magyar politikus, aki szerint annak is nagy jelentősége van, hogy miként alakul Kairó regionális politikája.

Németh Zsolt az EU–egyiptomi munkacsoport ülésén "hangsúlyosan ajánlotta föl" Egyiptomnak Magyarország rendszerváltozással kapcsolatos tapasztalatainak átadását. Szerinte a két folyamat nagy hasonlóságot mutat. Példának említette azt, hogy Egyiptom most tart az alkotmányozási folyamat kellős közepén.

Fontos az is, hogy a diplomáciai érintkezésen túlmutató, hosszú távú együttműködési projektek jellemezzék az egyiptomi–magyar kapcsolatokat, kiváltképpen néhány ágazat, így a vízgazdálkodás területén. Németh Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország 2013 októberében vízügyi ENSZ-konferenciát szervez, amely iránt nagy érdeklődést mutatnak az arab világban. A kétoldalú kapcsolatokban nagy jelentősége van azoknak a magyar ágazatoknak – mezőgazdaság, gyógyászati ipar és járműgyártás –, amelyek az elmúlt években ismertségre tettek szert Egyiptomban – fűzte hozzá az államtitkár.

(MTI, Külügyminisztérium)