Raoul Wallenberg, Budapest díszpolgára, magyar állampolgárok tízezreinek megmentője 2012-ben lenne százéves. A Kormány 2011. november 2-i ülésén hozott határozatával döntött arról, hogy a centenárium alkalmából Magyarország, a Raoul Wallenberg Év keretében, méltóképpen emlékezzen meg az embermentő svéd diplomatáról. Az alkalomból Magyarországon és külképviseleteinken felelevenítjük a múlt e tragikus periódusát, és felidézzük Wallenberg mellett más embermentők tetteit is.

A kormány döntését követően 2011. november 9-én tartotta első ülését a Raoul Wallenberg Emlékbizottság, amely a Wallenberg Év magyar és külföldi programjainak koordinációját látja el. Az Emlékbizottságot Németh Zsolt parlamenti államtitkár és Karin Olofsdotter svéd nagykövet vezeti.

Az Emlékbizottság alakuló ülésén döntött a Wallenberg Év főbb eseményeiről. Az Év hivatalos megnyitójára 2012. január 17-én, a Magyar Nemzeti Múzeumban kerül sor. A Múzeum ad majd otthont a Svéd Királyság Wallenberg életét fotókon keresztül bemutató vándorkiállításának. A tervezett programok között szerepelnek erkölcsi, emberi jogi és aktuális külpolitikai kérdésekkel foglalkozó konferenciák, több kezdeményezés pedig a fiatalabb generációkat célozza. A centenáriummal kapcsolatos tervek között szerepel egy Wallenberg és az őt körülvevő magyarországi embermentők tevékenységéről szóló kiállítás is.

Az Emlékbizottság tagjai: Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára; Balogh András, a Magyar Szocialista Párt alelnöke; Bihari Szabolcs, a Svédországi Magyarok Országos Egyesületének elnöke; Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára; Gavallérné Kancsal Ágnes, Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium igazgatója; Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke; Gyarmati István, a Demokratikus Központ Közalapítvány főigazgatója; Izsák Rita, a Tom Lantos Intézet igazgatója; Kertész Tibor, az Electrolux igazgatóságának tagja; Katrina Lantos Swett, a Lantos Foundation for Human Rights and Justice elnöke; Ilan Mor, Izrael nagykövete; Nagy Mihály, Nemzeti Erőforrás Minisztérium; Orosz Ferenc, a Raoul Wallenberg Egyesület elnöke; Schiffer András, a Lehet Más a Politika frakcióvezetője; Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója; Szabó György, a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány képviselője; Szászfalvi László a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára; Szita Szabolcs, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény ügyvezető igazgatója; Takács János, a Svéd Kereskedelmi Kamara elnöke; Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke; Váli Miklósné, Raoul Wallenberg egykori munkatársa, megmentettje; Louise von Dardel, Wallenberg unokahúga, a Nemzetközi Raoul Wallenberg Alapítvány tiszteletbeli tagja; Josef Weiss, jeruzsálemi tiszteletbeli főkonzul; Carl Michael L. Wernstedt, Wallenberg-családtag; valamint Miklós Anna, Külügyminisztérium, mint az Emlékbizottság titkára.

(kormany.hu)