A kormány világossá tette, hogy Magyarország nem tűri a gyűlölet, az antiszemitizmus és a rasszizmus semmilyen formáját - mondta Németh Zsolt a Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című nemzetközi konferencián, kedden Budapesten.

A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédében kiemelte: hetven évvel a holokauszt után is folyamatosan küzdeni kell az antiszemitizmus ellen. A holokauszt nemcsak a zsidó közösségnek, hanem egész Magyarországnak nemzeti tragédiája volt - közölte.

Nincs nagyobb erény az élet védelménél, az élet tisztelete köti össze az embereket minden különbség ellenére is - fogalmazott. Mint mondta, mégis vannak, akik a pusztítást választják, ezért nem szabad elfelejteni azoknak a zsidó életeknek a millióit, amelyeket elpusztítottak Európában.

fotó: Véssey Endre

Az államtitkár hangsúlyozta, az élet tisztelete azt jelenti, hogy elkötelezzük magunkat amellett, hogy a holokauszthoz hasonló soha nem történhet meg ismét, nem fordulhat elő, hogy polgártársaink életüket vesztik az antiszemitizmus, a náci ideológia, a rasszizmus miatt. Ezért biztosítani kell, hogy ne legyen híd a demokratikus politikai erők és azok között, akik az antiszemitizmust erősítik, és e tekintetben a magyar kormány álláspontja nagyon világos - mondta.

Úgy vélte, jelentőséggel bír, hogy a konferenciát a Parlamentben tartják, mert az épület tanúja volt "a sötét napoknak", amikor antiszemita törvényeket fogadtak el benne. Ami történt, nemcsak a magyar zsidó közösségnek volt borzalmas, hanem egész Magyarország nemzeti tragédiája volt - jelentette ki.

Németh Zsolt arról is beszélt, hogy ma Magyarországon él a harmadik legnagyobb zsidó közösség az EU területén, a zsidó kultúra gazdagíja a magyar kultúrát. Izraelt pedig Magyarország nyolcadik szomszédjának nevezte. Hangsúlyozta, hogy Magyarország érdeke Izrael állam biztonsága, nem lehet tagadni a létezéshez való jogát, hozzátéve, hogy ezért a nemzetközi közösségnek erőfeszítéseket kell tennie az antiszemitizmus ellen.

fotó: Véssey Endre

Németh Zsolt a konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a tanácskozás szellemisége összhangban áll a kormány által jövőre tervezett holokauszt-emlékévvel. Kérdésre válaszolva az államtitkár kizárta a koalíció lehetőségét a Jobbikkal.

Ilan Mor budapesti izraeli nagykövet hangsúlyozta, a magyar társadalomban tudatosítani kell, hogy állandó erőfeszítésekre van szükség az antiszemitizmus ellen. A magyar-izraeli kapcsolatok erősítése azért is fontos, mert így lehet elérni, hogy a társadalom reagáljon az antiszemita megnyilvánulásokra - mondta.

fotó: Véssey Endre

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke arról beszélt, hogy a mai magyar közéletben nincs olyan erő, amely hatékonyan felléphetne a zsidó szervezetek ellen, de a szervezeteknek képesnek kell lenniük az egységes érdekképviseletre.

Szerinte az együttműködést az oktatás révén kell megkezdeni, és ez az antiszemitizmus elleni küzdelem fő színtere is.

Ira Forman, az Egyesült Államok külügyminisztériumának az antiszemitizmus elleni küzdelemmel foglalkozó különmegbízottja hangsúlyozta, a Jobbik nem egyenlő Magyarországgal, ahogyan a Jobbik nem egyenlő a Fidesszel sem. Értékelni kell a kedvező jeleket is az országban, például azt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök keményen kiállt az antiszemitizmus ellen, továbbá azt, hogy a kormány 2014-et a holokauszt emlékévévé nyilvánította.

Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az antiszemitizmus olyan betegség, amely ellen folyamatosan harcolni kell, és nem elég az eredmények elismerése. Az antiszemitizmus egész Európában problémát jelent - tette hozzá.

Katrina Lantos Swett, Tom Lantos egykori kongresszusi képviselő lánya, a Lantos Alapítvány igazgatója a konferencián jelentette be a Szolidaritás sabbath elnevezésű, 2014-ben induló kezdeményezést, amelynek célja, hogy összehozza a világ vezetőit, és arra buzdítsa őket, hogy szolidaritást vállaljanak hazájukban az antiszemitizmus ellen. A kezdeményezés keretében az országok vezetői ellátogatnának hazájukban egy zsinagógába.

(MTI)