Marokkó kaput jelenthet Magyarországnak az arab világ és Afrika felé, egyúttal Magyarország is Közép-Európa kapuja lehet Marokkó számára - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium helyettes államtitkár marokkói látogatásáról nyilatkozva az MTI-nek.

Az államtitkár beszámolt arról, hogy Rabatban a magyar-marokkói kétoldalú kapcsolatokról konzultált a külügyminiszter-helyettessel. Magyarországnak Marokkó fontos partner a belső stabilitása, valamint "egyedülállóan sikeres reformfolyamata" miatt, amely az arab tavasz országai közül is kiemeli az országot. A kétoldalú politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlődése nagyon ígéretes - vélekedett.

Úgy látja, Marokkónak is komoly partnere lehet Magyarország a közép-európai térségben, hiszen Marokkó eddig inkább a mediterrán országokkal épített ki kapcsolatot.

Németh Zsolt lényegesnek nevezte, hogy az EU a déli szomszédsággal ápolt kapcsolatai keretében szorosabbra fűzze együttműködését Marokkóval, elsősorban a gazdasági élet és a vízumliberalizáció tekintetében - közölte. Megjegyezte: a keleti partnerség kezdeményezés és a déli szomszédság felé fordulás nem ellentétes egymással, éppen ellenkezőleg: összhangban állnak egymással, hiszen az EU-nak az az érdeke, hogy közvetlen szomszédságában stabilitás legyen.

Az államtitkár kitért arra is, hogy látogatása alkalmával megállapodást kötött az Iparművészeti Múzeum és a Marokkói Múzeumok Nemzeti Alapítványa. Emellett a marokkói ifjúsági és sportminisztérium egy szerteágazó együttműködési megállapodást készít elő, és egy oktatási és kulturális megállapodást is aláírhatnak a közeljövőben - mondta.

Németh Zsolt felidézte: csütörtök este a visegrádi országok kulturális műsort rendeztek Rabatban, ennek keretében egy kiállítást nyitottak meg gróf Bánffy Miklós (1874-1950) íróról, politikusról (Bánffy Miklós 1921-1922-ben Magyarország külügyminisztere volt.)

Az eseményen részt vett Bánffy Katalin, az egykori politikus lánya is - tette hozzá.

A neves erdélyi arisztokrata család leszármazottja már hosszú ideje Marokkó fontos kikötővárosában, Tangerben él.

Az államtitkár úgy vélte, Bánffy Miklós személye kiválóan alkalmas arra, hogy bemutassa Magyarországot. Jövőre Bánffy-emlékévet tartanak az egykori író-politikus születésének 140. évfordulója alkalmából szülővárosában, Kolozsváron - közölte. Hozzátette: Bánffy Miklós alkotásai jelenleg "reneszánszukat élik", már minden nagyobb európai nyelven megjelent fő műve, az erdélyi trilógia.

(MTI)