Németh Zsolt parlamenti államtitkár 2013. április 17-én a Külügyminisztériumban fogadta a Román Képviselőház Borbély László vezette Külügyi Bizottsága delegációját. Közlemény.

A találkozón a felek hangsúlyozták, hogy a magyar–román kapcsolatok fejlesztésének ki kell terjednie a társadalmi kapcsolatokra és a nemzetközi együttműködésre is. Egyetértettek abban, hogy az érzékeny kérdéseket közös erőfeszítéssel szükséges kezelni. Kiemelték a kultúra szerepét egymás kölcsönös megismerésében és megértésében.

fotó: Véssey Endre

 Németh Zsolt kívánatosnak nevezte, hogy Románia tartsa tiszteletben saját állampolgárainak jogát a regionális identitásukat kifejező székely zászló használatára, valamint a törvény előírásainak megfelelően megoldást találjon a magyar főkar létrehozására a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Reményének adott hangot a restitúciós kérdések megnyugtató rendezését illetően, továbbá, hogy a romániai közigazgatási átalakítás során figyelembe veszik a magyar közösség igényeit.

(Külügyminisztérium)