Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára 2013. augusztus 15-én a hivatalába kérette Románia budapesti nagykövetét, Victor Miculát, és szóbeli jegyzékben utasította vissza Titus Corlătean román külügyminiszter 2013. augusztus 13-i marosfői nyilatkozatát, illetve a Gandul című lapnak adott interjújában foglaltakat.

Németh Zsolt határozottan visszautasította és cáfolta Titus Corlăţean azon kijelentését, amely szerint a Nemzeti Összetartozásról szóló 2010. évi XLV. törvény „a Kárpát-medence magyar nemzet számára való visszaszerzésének stratégiáját” tartalmazná, illetve „a Versailles-i békerendszer megkérdőjelezését” célozná, mivel az említett törvény szövege ennek pontosan az ellenkezője.

A Külügyminisztérium visszautasította és cáfolta Titus Corlăţean a magyar állampolgársági törvénnyel kapcsolatos nyilatkozatát is, amely szerint a magyar honosítási gyakorlat etnikai alapú lenne. Valójában a magyar honosítás, a román gyakorlathoz hasonlóan, a magyar nyelvtudást és legalább egy magyar állampolgárságú felmenő igazolását követeli meg.
A Külügyminisztérium álláspontja szerint az alaptalan megállapítások Magyarország megrágalmazására és a romániai magyarság megfélemlítésére alkalmasak, miközben a romániai magyar közösség demokratikusan kifejezett törekvése – így megfogalmazott autonómiaigénye is – legitim, megfelel az európai és a nemzetközi gyakorlatnak és normáknak.

Németh Zsolt leszögezte, Magyarország továbbra is elkötelezett az őszinte és tárgyilagos párbeszéd alapján a Romániával való kétoldalú kapcsolatok fejlesztése iránt.

 

 

(MTI/Külügyminisztérium)