Németh Zsolt államtitkár az M1 Ma reggel című műsorának vendége volt 2014. február 24-én, ahol szólt az ukrajnai helyzetről és a visegrádi négyek külügyminisztereinek találkozójáról.

Mv: És itt van velünk Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. Jó reggelt kívánok államtitkár úr.

Németh Zsolt, államtitkár, KÜM: Jó reggelt kívánok.

Mv: Ugye, ma hét külügyminiszter részvételével és a hét külügyminiszter a visegrádi négyek mellett itt van ugye, a román, a bolgár és a görög, tehát az Európai Unió jelenlegi elnökének a külügyminisztériuma. A legfontosabb téma gondolom, most is Ukrajna lesz.

Németh Zsolt: Így van. Emlékeztetnék arra, hogy csütörtökön volt a külügyminisztereknek a rendkívüli tanácsülése és ott nagyon erős nyilatkozatot és szankciókat fogadott el az Európai Unió Tanácsa. Ennek úgy gondolom, hogy fontos szerepe volt abban, hogy aztán pénteken szintén három EU-s külügyminiszternek a közvetítésével, tehát a német, a francia és a lengyel külügyminiszter közvetítésével létrejött az a megállapodás, amelynek a célja, az az, hogy valamilyen módon sikerüljön helyreállítani Ukrajnába a törvényes rendet. Ez a mostani, előző beszélgetés is erről szólt, hogy ennek a törvényes rendnek a helyreállítása, az a legfőbb célkitűzés. Ennek sok vonatkozása van. Reméljük, hogy meg fog alakulni, talán már a mai napon Ukrajnának az új kormánya, amely egy nagyon fontos etap ennek a törvényes rendnek a helyreállításában.

Mv: Államtitkár úr, nem veszélyezteti ennek a rendnek a helyreállítását az, hogy Janukovics elnök továbbra sincs a parlament ellenőrzése alatt? Tehát mondhatnánk azt, hogy szökésben van. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy azért Janukovics mellett a biztonsági erők és a hadsereg néhány egysége azért ott van.

Németh Zsolt: Janukovics aláírója volt ennek a megállapodásnak, amelynek a...

Mv: Na de, hát Harkovban már azt mondta, hogy ezt kikényszerítették tőle.

Németh Zsolt: Lehet, de aláírta és azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos mozzanat ebben az egész ügyben. Én azt gondolom, hogy Janukovicson túllépett a történelem, ha szabad így mondani. A múlt hétnek az eseményei nyomán azt gondolom, hogy ezen nem nagyon lehet csodálkozni.

Mv: Az ellenzék, Szanyi Tibor, ugye európai parlamenti képviselőjelölt azt mondta, hogy a magyar diplomácia tragikomikusan járt el ebben az ügyben. Mire gondolhatott itt? Mit kellett volna tennie a magyar diplomáciának, amit nem tett meg?

Németh Zsolt: Hát ezt azt hiszem, hogy őtőle kellene megkérdezni.

Mv: Hát, ha itt lenne, meg is kérdezném.

Németh Zsolt: Ő valóban egy nagyon izgalmas és valóban egy nagyon, ő is egy tragikomikus figurája a magyar politikai életnek. A 444-es portálnak a legfrissebb híreire is szeretném ezzel kapcsolatban fölhívni a figyelmet. Nem kívánok Szanyi Tibornak a véleményével foglalkozni.

Mv: Mi volt a feladata a magyar diplomáciának ebben az ügyben? Azért azt tudjuk, hogy Kárpátalján százezres magyar kisebbség él, aki adott esetben veszélybe kerülhetett volna. Sőt, ugye itt a nyelvtörvény eltörlésével kapcsolatban bizony, azért fölvetődnek olyan kérdések, amelyek a magyarokat elég erőteljesen érintik Kárpátalján.

Németh Zsolt: Alapvetően a magyar diplomáciának hármas feladata van. Jelenleg a visegrádi négyek elnökeként fontos feladatunk, hogy koordináljuk a visegrádi országoknak a diplomáciai pozícióját. Ezt megtettük a KÜT csütörtöki rendkívüli külügyminiszteri tanácsülés előtt is. Ott koordináltuk a visegrádi álláspontot és sikerült egy egységes álláspontot ott megjelenítenünk, amelynek volt hatása a végső pozíciók kialakítására. Kettő, Magyarországnak humanitárius feladatai is vannak, hiszen egy szomszédról van szó, az ukrán népről van szó, amely Ukrajna a számunkra az 1991-es függetlenségüknek a kikiáltása óta, egy rendkívül fontos szomszédunk, hiszen egy erős, demokratikus, szuverén Ukrajnában érdekeltek vagyunk, és szeretnénk elősegíteni azt, hogy a humanitárius helyzet is javuljon. Magyarországon be fogunk fogadni gyógykezelésre ukrajnai sebesülteket és az Ökumenikus Szeretetszolgálattal együttműködésben, kijuttattunk már különféle orvosi és gyógyszerészeti eszközöket humanitárius céllal. A harmadik feladatunk pedig nemzetpolitikai, valóban, Kárpátalján közel kétszázezer magyar él. Föl kell hívjuk a nemzetközi közösségnek a figyelmét az ő helyzetükre. Ezzel kapcsolatban meg kell tegyük azt, hogy most már az új hatalomnak a kilengéseivel kapcsolatban is hangot kell adni a véleményünknek. Ilyen az, hogy a nyelvtörvényt eltörölték. Márpedig a nyelvtörvény a kárpátaljai magyarság számára, az egy fontos jogszabály. Tehát elvárjuk majd az elkövetkezendő napokban, ennek a tárgyalásaink során is hangot adunk, hogy Ukrajna a nyelvi jogokat a kisebbségek irányába tartsa tiszteletben, illetőleg biztosítsa a kárpátaljai magyaroknak a jogbiztonságát.

Mv: Államtitkár úr, köszönöm, hogy eljött hozzánk. Ennyi volt az időnk.

Németh Zsolt: Köszönöm szépen.

(Külügyminisztérium)