Németh Zsolt beszéde Szabadkán a 2011. március 15-i ünnepségen

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a magyar nemzeti önérzet születésének napját Önökkel együtt tölthetem Szabadkán. A közös ünneplés családi szokás, és ez a mai nagy családi ünnep újra összehozta a hétköznapokon egymástól távolabb élőket. A Délvidék, ahonnan az utóbbi két évtizedben leginkább csak elfelé vezetett az út, most vonzásközpont, most – végre – az összmagyarság figyelmének fókuszában áll. Végre híre is van, nemcsak értékei.

Hiszen a mai nappal megkezdődött a magyar állampolgársági eskütétel folyamata. A kettős állampolgárság pedig köztudottan délvidéki invenció!

Mert valahogy nincs benne a köztudatban 1848-cal kapcsolatban sem, hogy micsoda jelentős színhelye Délvidék a szabadságharc idejének is. Gondolunk Pestre, Pákozdra, a dicsőséges tavaszi hadjáratra, a piski hídra, aztán a szomorú Világosra és Aradra, de kevéssé ismert, hogy itt, ezen a tájon kezdődtek az élet-halál harcok a nemzetért. A bácskai-bánáti magyarok, akiket alig 70-80 évvel azelőtt telepítettek ide, azt az identitást védték, amelyet még meg sem tudott szilárdítani az idő! Választották maguknak a magyarságot, és azonnal vérüket is adták érte. Szenttamás, Perlesz, Fehértemplom… Perczel, Damjanich, Máderspach… Itt nyugszik Kiss Ernő, idevaló Lázár Vilmos… Errefelé ezt tudják, de tanulják-e ezt a magyarországi történelemkönyvek olvasói is?

A délvidéki magyarság akkor identitást választott és összefogott. Szabadka népe ékszereit, drágaságait, arany s ezüst asztali eszközeit adta a honvédelem költségeire. A város nem is került a szerb felkelők kezébe, a kaponyai csatában visszaverték a martalócokat. Szabadka ma is a legszebb példáját mutatja a nemzeti összetartozásnak: a Délvidék központjában regisztráljuk a legtöbb kérelmet arra, hogy ismét magyar lehessen – közjogilag is – az, aki lelkében magyarabb annál, akinek ez természetes.

Nem hiszem, hogy ezek után itt, Szabadkán nekem kellene ecsetelni azt, micsoda jelentősége van annak, hogy ismét összefog a magyar nemzet. A délvidéki magyarság felemelte a fejét, és ebből mi is merítünk erőt. Az összefogásotokra, okos, már-már székely furfanggal, nyakassággal, önérzettel, de felelősséggel és hozzáértéssel vívott mindennapi harcaitokra büszkék vagyunk.

Ti pedig, anyaországon kívüliek, de a „haza a magasban” egyenrangú nemzetrésze, itt, Délvidéken legyetek biztosak abban, hogy sohasem lesztek magatokra hagyva a megmaradásért és egyenjogúságért folytatott küzdelmetekben, „a haza földre száll”.

Ünneplő közönség,

Ne feledjétek, a szenttamási csata nem akkor dőlt el, amikor megérkezett Perczel Mór, hanem amikor a nemzetőrök megtudták, hogy érkezik Perczel Mór.

(kormany.hu)