1956-ról általában utcai harcok képei jutnak eszünkbe, és jogosan, hiszen a magyar társadalom azzal vívta ki leginkább a világ csodálatát, hogy a függetlenség és demokrácia védelmében szinte puszta kézzel szembeszállt egy nukleáris világhatalommal.

Valójában azonban a nagy teljesítmény azokban az őszi napokban nemcsak a szabadság reménytelen s épp ezért hősies védelme volt, hanem legalább ennyire annak megteremtése. A működő szabadság megteremtése: az a néhány nap, amikor úgy tűnt, hogy meggyökerezhetnek a felkelés vívmányai. Az a néhány nap, amelyben megkezdődött egy szabad Magyarország felépítése.

Ez legalább akkora élménye volt a magyar társadalomnak, mint később a védekezés az utcai harcokban. November legelső napjaiban, még a november 4-i szovjet invázió előtt, elkezdett visszatérni az élet a fővárosba: megnyitottak a munkahelyek, járni kezdtek a közlekedési eszközök, szerveződni kezdtek a politikai pártok. Elindult az élet egy szabad és demokratikus Magyarországon. A magyarok megmutatták, hogy ha rajtuk múlik, akkor ez lehetséges. Lehetséges, hogy legyen egy működőképes, szabad, saját érdekeit szolgáló, boldog Magyarország.

 Ha nincs ez az élmény, akkor a mai Magyarország, de talán egész Európa is egészen más lenne. 1956 októberének és novemberének fordulója lényegében a magyar demokrácia prenatális korszaka. Az ekkor szerzett élmények éppolyan tudatalatti erőforrásként szolgálnak a magyar társadalom és a magyar gondolkodás számára, mint a felnőtt ember számára saját régi-régi élményei az anyaméhben.

 Éppen ezért napjaink Magyarországát csak az értheti meg, aki megérti 1956-ot. Aki megérti, hogy mit jelent a magyaroknak a ragaszkodás saját jövőképükhöz, méltóságukhoz és egy olyan országhoz, amely népének jólétét és jövőjét védelmező, identitásának támaszt adó otthona.

1956-ban a magyar álom nem valósulhatott meg. Úgy, ahogy ugyanabban az évben, majd negyed századdal később a lengyel álom sem, ahogy három évvel korábban, 1953-ban a német álom sem, és ahogy 12 évvel a magyar szabadságharc után a prágai álom sem. S miért? Azért, mert Európa nem volt elég erős és egységes, hogy befogadja és megvédje azoknak a népeknek a törekvését, amelyek hozzá ragaszkodtak, és amelyek vissza akartak térni belé.

1953-ban, 56-ban, 68-ban és 81-ben még nem volt ilyen Európa, de 1989-ben már volt: egységesedő, erősödő, dinamikus Európa, amely lehetővé tette, hogy a belé kapaszkodó népek megnyissák a vasfüggönyt, lebontsák a berlini falat, győzelemre vigyék a Szolidaritást, és befejezzék a prágai tavaszt. Sorsunk 1956-ban is és 1989-ben is Európa sorsától, Európa erejétől függött.

És ma is ettől függ. Akár megérti valaki Magyarországot, akár nem; akár észreveszi, hogy ez a nép két év alatt külső segítségért való kiáltás helyett saját maga stabilizálta gazdaságát, akár nem veszi észre; akár felfogja valaki, hogy miért életveszélyes az európai tagállamokat, mint ahogy az egykori totalitárius rendszereket is kettős mércével mérni, akár nem fogja fel: mindez fontos, de részletkérdés ahhoz képest, hogy van-e a magyar álom hátterében egy erős Európa.

 A magyar álom megvalósulásának ma is feltétele az erős és egységes Európa: a zavartalan egységes piac, az érdekeket harmonizáló, egyszersmind hatékony politikai döntésképesség, a világban nagy tekintélyt kihívó közös kül- és biztonságpolitika és legfőbbképpen az erős, stabil s minden tagállam számára transzparens és nyitott euró.

1956-ban a magyarok csak az otthoni munkát végezhették el, de ki voltak zárva abból, hogy maguk is tevőlegesen járuljanak hozzá a nélkülözhetetlen, erős európai háttér megteremtéséhez. Ma mindkettőre lehetőségünk van, s élünk is vele. Miközben otthon konszolidáljuk új Alaptörvényünk vívmányait és külső segítség nélkül is stabillá tettük gazdaságunkat, amely immár nem fenyeget azzal, hogy additív terhet hárítana Európára, aközben szoros figyelemmel követjük, hogy Európa hogyan végzi el saját munkáját, hogyan állítja helyre belső erejét és globális tekintélyét, és tagállami hatásköreinkkel maximálisan élve támogatjuk az ezért tett erőfeszítéseket.

1956 nem volt előzmények nélküli: Magyarországon van hagyománya a szabadságért való kiállásnak. 1956 számára a népek tavasza és azon belül is a magyar szabadságharc adta a szellemi mintát. 1848 után még évtizedekig keringett egy szállóige a magyar társadalomban, amely úgy hangzott: „nem engedünk a 48-ból”. Sokszor mondtuk el azóta ennek analógiájára, hogy nem engedünk 56-ból és nem engedünk 89-ből. Van azonban még egy szimbolikus dátum, amely abszolút referenciapont: a belső válaszvonalak nélküli, egységes Európa létrejötte, a vasfüggöny helyén áttörő bővítés időpontja: 2004. május 1.

1956 örökségének ma az egyik, ha nem a legfontosabb következtetése napjainkra, hogy célunk az erős és egységes Európa: nem engedünk a 2004-ből!

(Külügyminisztérium)