Németh Zsolt az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnökével, Jean-Claude Mignonnal folytatott strasbourgi megbeszélését követően a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában 2013. május 16-án kifejtette, hogy mélyreható reformra szorul az Európa Tanács monitoring eljárása.

Mv: Mélyreható reformra szorul az Európa Tanács monitoring eljárása – erről beszélt Németh Zsolt külügyi államtitkár azt követően, hogy Strasbourgban tárgyalt az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnökével.

Németh Zsolt: Azt hangsúlyoztam, hogy mind tartalmi értelemben egy politikailag elfogult jelentés született, mind pedig eljárásilag rendkívül kifogásolható módon született meg ez a jelentés. És arra helyeztem a hangsúlyt, hogy ez nem pusztán Magyarországnak rendkívül kellemetlen, hanem magának az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének is, hiszen egy ideológiai háborúnak a hadszínterévé változtatja az Európa Tanács parlamenti közgyűlését, ami idáig nem jellemezte ennek a testületnek a működését.

A parlamenti közgyűlés elnöke megértéssel fogadta a magyar álláspontot, illetőleg egyetértett azzal, hogy reformra szorul a parlamenti közgyűlés monitoring eljárása, és kezdeményezte, hogy ezzel kapcsolatosan az egyes tagállamok fogalmazzák meg a javaslataikat. Mi is meg fogjuk tenni az erre irányuló kezdeményezésünket. Fontosnak tartjuk, hogy mindenféleképpen elfogulatlan, pártpolitikától mentes legyen az eljárás, minél objektívebb legyen, a legalitásnak – tehát a jogszerűségnek – a talaján álljon, arra vonatkozzon az eljárás, hogy állapítsa meg, hogy hol ütközik a nemzetközi jogba az egyes tagállamoknak egy-egy intézkedése, illetőleg, hogy tartsa tiszteletben az egyes tagállamoknak az alkotmányos hagyományát. Úgy vélem, hogy az elkövetkezendő hetekben, amikor a Büró foglalkozni fog a kérdéssel, illetőleg hónapokban, amikor napirendre veheti az Európa Tanács parlamenti közgyűlése ezt a kérdést.

Nekünk arra kell törekednünk, hogy ne induljon Magyarország ellen semmilyen eljárás, ugyanakkor viszont nyitottak legyünk és készen álljunk a monitoring eljárás reformjának a megvalósítására. És ebben Magyarország ugyanúgy együttműködő legyen, mint ahogy az elmúlt időszakban készen álltunk a dialógusra mind az Európa Tanács, mind az Európai Unió megfelelő szerveivel. Úgy gondolom, hogy – ugyanúgy, ahogy az Európa Tanács monitoring bizottságának a jelentése – a Tavares-jelentés is hemzseg a tárgyi hibáktól, és Magyarország kormánya mindkét jelentéssel kapcsolatban megfogalmazta a maga véleményét. Nagyon részletes dokumentumok foglalkoznak most már azzal, hogy hol vannak a tényszerű hibák ezekben a jelentésekben. Ez egy politikailag motivált, ideológiai megközelítésű dokumentumok, amelyek, úgy vélem, hogy sem az Európai Parlament, sem pedig az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének a tekintélyét nem öregbítik.

(Külügyminisztérium)