Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Kárpát-medencei görögkatolikus papok 2014. március 20-i máriapócsi találkozóján tartott előadása.

Keresve sem lehetne találni jobb helyszínt ahhoz, hogy az Egyház közösségeket megtartó szerepéről beszéljünk, mint Máriapócs városát, mely otthont ad egyik nemzeti kegyhelyünknek, s ahová 23 éve II. János Pál pápa is ellátogatott.  Manapság sok szó esik ugyanis a magyar politikai életben különböző erőművekről, azonban kevesebbet beszélünk arról, hogy ahhoz, hogy egy közösség, egy nemzet közössége megmaradjon „lelki erőművekre” is szükség van. Máriapócs ilyen „lelki erőmű”: hiszen évszázadok óta zarándokolnak ide sok ezren, hogy feltöltődjenek, hogy erőt nyerjenek a mindennapi küzdelmekhez, hogy részesüljenek abból az erőből, amit a Szenttel való találkozás jelent.

S ezzel el is érkeztem mondandóm lényegéhez: amikor azon gondolkozunk, hogy mi az Egyház szerepe a nemzet megmaradásában, akkor a legfontosabb válasz erre a kérdésre az, hogy az Egyház azzal járulhat hozzá közösségeink megmaradásához, ha sajátos és más által nem helyettesíthető szerepét tölti be közösségeink életében. Ha az Egyház hűségesen teljesíti sajátos küldetését, ha az Egyház valóban egyházként működik, akkor „lelki erőművek” sokaságát hozza létre, melyeket az Egyház helyett semmilyen más szervezet nem tud „működtetni”.

Politikai szereplőként fontos hangsúlyoznom, hogy meg vagyok győződve, tévúton jár az a politika, mely az egyházakat úgynevezett „természetes szövetségesnek” tekinti. Aki ismeri és tiszteli az egyházak szolgálatát pontosan tudja, hogy ez nem lehetséges: az egyházaknak megvan a sajátos, két évezrede változatlan küldetésük, s az egyes politikai irányzatokban lehet több vagy kevesebb kapcsolódási pont az egyházak által képviselt értékekhez.  Természetesen vannak politikai irányzatok, melyek közelebb állnak az egyházi értékekhez, mint mások: a kereszténydemokrata politikai család - ahová pártom is tartozik - nyíltan felvállalja, hogy széles körben épít az egyházak társadalmi és szociáletikai tanítására.

Politikusként természetesen nem tisztem arról beszélni, hogy mi az Egyház küldetése ma, itt a Kárpát-medencében. Ez nem is volna helyénvaló. Az Egyház feladata és felelőssége mindenkor, hogy megtalálja, hogyan töltheti be hitelesen küldetését sok változással és krízissel terhelt világunkban, úgy, hogy az Egyház tanítása és szolgálata a mai, modern ember számára is elérhető és megérthető legyen. Ez az Önök, nem könnyű, feladata s a politikának ezen a ponton nincs teendője. Ezt rögzíti Alaptörvényünk is, amikor megerősíti, hogy Magyarországon az állam és az egyház egymástól elválasztva működik.

Ugyanakkor, a nemzetünk jövőjéért dolgozó közéleti szereplőként és Magyarország kormánya képviselőjeként helyénvaló, ha kifejezem elismerésemet mindazért az áldozatos tevékenységért, amit az egyházak, a Magyar Katolikus Egyház és benne a görögkatolikus közösségek folytatnak nemzeti közösségeink megmaradása érdekében, s különösen azért a misszióért, amit Püspök Úr, a görögkatolikus parókusok és minden helyi vagy speciális szolgálatban álló tisztelendő úr végez.

Ismeretes, hogy a magyar görögkatolikusság, bár az egész Kárpát-medencében jelen van, mégis különösen is erős azokon a területeken, például itt, Kelet-Magyarországon vagy Észak-Magyarországon, ahol számos társadalmi és szociális kihívással kell megküzdenie az ott élőknek. Ez különösen nagy terhet ró az egyházi közösségekre is. Jó ugyanakkor látni, hogy a papok, a lelkészek azok, akik sokszor utolsó értelmiségiként kitartanak egy-egy nehéz sorsú településen és felvállalják a közösség sokféle gondját-baját, messze túl a szorosan vett egyházi szolgálatokon, és ezzel is fenntartják a reményt a sokszor reménytelennek tűnő helyzetekben is.  Különösen is elismerésre méltó a görögkatolikus egyház szolgálata a roma közösségeink körében, hiszen mindnyájan tudjuk, hogy mekkora szükség van arra, hogy a különböző nemzeti közösségek együttélését ne a konfliktusok, hanem a megbékélés és a szolidaritás, tehát evangéliumi értékek határozzák meg. Nagyon nagy jelentősége van továbbá azon tisztelendő urak munkájának is, akik Magyarország határain kívül, Kárpátalján, Erdélyben, a felvidéken vagy másutt, többszörös kisebbségi helyzetben végzik szolgálatukat, sokszor szórványhelyzetben élő közösségekben. Szeretném ezen a helyen is megerősíteni, hogy Magyarország Kormánya ismeri és elismeri ezeknek az áldozatos szolgálatoknak a nemzetpolitikai jelentőségét. És természetesen nem lehet említés nélkül hagynunk azt a fontos tudományos műhelyt sem, melyet a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola jelent itt, Kelet-Magyarországon - mondhatjuk, hogy szintén fontos „lelki erőműként”.

Manapság sok szó esik Európa válságáról, sőt az egész nyugati civilizáció hanyatlásáról is. Közgazdászok, politológusok, közéleti szereplők elemzik – nagyon helyesen – a válság okait és keresik az elhúzódó válság meghaladásának útjait. Sokan ugyanakkor hajlamosak elfelejtkezni a válság, a válságok egy mélyebben meghúzódó okáról, amit úgy is leírhatunk, hogy Európa, a Nyugat mintha elvesztette volna lelki erejét.

A gazdasági és politikai válság ugyanis elsősorban emberi válság. Hiszen emberek azok, akik adott esetben felelőtlen döntéseket hoznak, emberek azok, akik elveszítik a bizalmukat a jövőben, emberek azok, akik elveszítik a munkamoráljukat, emberek azok, akik nem vállalnak gyermeket, és emberek, akik az intolerancia, a gyűlölet magvait hintik. Ahol a lelki erő elvész, ott meggyengülnek az emberi közösségek szálai, ott megszűnik a kölcsönös bizalom, ott széthullanak a családok, ott nem születnek meg a gyermekek.

Meggyőződésem, hogy Európa és a Nyugat válsága: valójában lelki válság. Ezért a válságból kivezető út is lelki természetű kell, hogy legyen. Erre utalt Orbán Viktor miniszterelnök is, amikor nemrégiben madridi katolikus közösségek előtt úgy fogalmazott, hogy a „keresztény Európa” gondolatában látja a Nyugat válsága megoldásának lehetőségét. A visszatérés Európa sokszor eltagadott zsidó-keresztény gyökereihez lehet a kulcs Európa lelki ereje visszanyeréséhez. 

Magyarország Kormánya nyíltan és nemzetközi vitákat is felvállalva kiáll ezen értékek mellett. Valljuk, hogy az az út, amit választunk nem valamilyen rosszemlékű múlt feltámasztása, hanem az európai modernizáció egyik lehetséges útja. Azt mondjuk, hogy az európai modernizáció szekuláris, a vallási értékeket elvető útja mellett létezik egy másik modernizációs stratégia is.  A szekuláris Európa modernizációs stratégiája a szemünk előtt vall kudarcot, válságot válságra halmoz és konkrét formában okoz szenvedést emberi közösségeknek. Elég lenne megkérdezni erről görög barátainkat vagy spanyol fiatal munkanélküliek tömegét. Mi azt valljuk azonban, hogy létezik a „keresztény Európa” modernizációs stratégiája, mely számol az ember lelki dimenzióval. A „keresztény Európa” programja tehát nem valamilyen „keresztény kurzust” jelent, hanem annak a felismerését, hogy fenntartható európai társadalmat – és benne fenntartható magyar közösségeket – csak a lelki erőnk visszanyerése útján lehet építeni.

Egy ilyen politikai meggyőződésből egyenesen következik, hogy doktriner ideológiák helyett az emberek konkrét szolgálata válik a politika vezérlő elvévé. A politika meg tudja tenni, ami tőle telik, s amihez megvan az eszközrendszere, a mozgástere: enyhítheti a hétköznapok megélhetési terheit, javíthatja a közbiztonságot, igazságosabbá teheti a közteherviselést, megújíthatja – a jövő érdekében – az oktatási rendszert. Van azonban egy olyan terület, ahol a politika beleütközik a saját korlátaiba: ez pedig éppen a lélek megerősítésének területe. Ezen a téren a politika eszköztelen.  S itt van szükség az egyházak hiteles, elkötelezett és áldozatos szolgálatára.

Ha az egyházak betöltik küldetésüket, akkor ott szolgálatuk nyomán lelki megújulás, a lélek megerősödése történik. Ott megerősödnek a közösségek, ott újra kiépülhet a bizalom, ott megszületnek a gyermekek, ott nem talál magának táptalajt semmiféle idegengyűlölet, antiszemitizmus vagy rasszizmus, ott a gyűlölködés politikai vámszedőinek sem terem babér.  Ha az önzés kultúrájának helyét egyre inkább a közösségi szolidaritás kultúrája váltja fel, akkor reménykedhetünk egy fenntartható nyugati, európai társadalom felépülésében, reménykedhetünk a nemzeti közösségeink megmaradásában. A politika ezen a téren annyit tehet, hogy stratégiai partnernek tekinti az egyházakat s a saját eszközeivel megteremti a feltételeit annak, hogy az egyházak betölthessék lélekerősítő szolgálatukat. Ezeket a kereteket biztosíthatja a megerősített egyház-finanszírozási rendszer, ezeket a lehetőségeket biztosíthatja a választható hittanoktatás bevezetése a közoktatásban. Ezek azok a keretek, amit a politika biztosítani tud, s mely kereteket mindig lehet tovább javítani, finomítani. Azonban a kereteket tartalommal csakis az egyházak maguk tudják megtölteni.

Meggyőződésem tehát, hogy nemzeti közösségeink megmaradása szolgálatában az egyházaknak kulcsszerepe van. S a lelki megújulás stratégiai kérdés egy fenntartható Európa, a fenntartható nyugati civilizáció és egész világunk jövője szempontjából is. A jó hír az, hogy Európa nyugati és keleti felén, Amerikában is és a világ sok pontján egyre többen vagyunk, akik így gondolkodunk. Meggyőződésem, hogy a magyar görögkatolikusságra, mely egyszerre hordozza a keleti és nyugati kereszténység örökségét és rendelkezik a különböző nyelvi és nemzeti közösségek együttélésének belső kultúrájával, fontos szerep vár ebben a megújulásban, nemzeti közösségeink megmaradásának szolgálatában.

Kívánom, hogy sok olyan „lelki erőmű” működjön szerte a Kárpát-medencében mint Máriapócs és a görögkatolikus közösségek.  Isten áldja meg szolgálatukat!

(Külügyminisztérium)