Haladunk (az egy éve közzé tett, de) valójában két és fél éve követett magyar külpolitikai stratégia megvalósításával. A stratégiában az egyik prioritásnak jelöltük meg a térségpolitika – tehát, ha egy széles értelemben vett Közép-Európában gondolkodunk, akkor a Közép-Európa-politika – erősítését.

Említsük meg: prioritás még a globális nyitás, amelynek részét képzi a keleti nyitás, és amelyben szintén látványos erőfeszítéseket tettünk, s nem is eredménytelenül: külgazdaságunk kezd diverzifikálódni, bár ezen a téren még hosszú út áll előttünk.
Prioritás az euro-atlanti térség is, amelyben valamelyest nehezebb látványos eredményeket produkálni, hiszen Európa bizonyos értelemben válságban, bizonyos értelemben átalakulóban van. De a másik két prioritás az euro-atlantival szorosan összefügg: a globális nyitás is, hiszen a magyar globális kapcsolatrendszer hozzáadott érték az euro-atlanti térség globális kapcsolatrendszeréhez és súlyához, és a térségpolitika is összefügg vele, hiszen Közép-Európa része Európának, ezért a Közép-Európa-politika egyszersmind Európa-politika. És transzatlanti politika is, hiszen térségünk egy része az atlanti térséghez tartozik, a másik része pedig az atlanti szövetség kiemelt érdeklődési területét képzi.
A térségpolitikai prioritásnak zászlóshajó-projektje a magyar külpolitika most induló közép-európai éve. Zászlóshajó, mert eddig is fontos volt a térségpolitika, és 2013 után is az lesz, de elhatároztuk, hogy 2013-ban különösképpen akarunk figyelni a térségre.

Erre jó apropót adott eleve a V4-elnökség, amely mellé átvállaltuk albán barátainktól a Közép-Európai Kezdeményezés elnökségét, s így 2013 második felében kettős elnökséget fogunk adni. A két elnökség számára közös prioritásokat határoztunk meg:
- a belső, térségi kapcsolatok erősítését (a közlekedési és energiaszállítási kapcsolatokét éppúgy, mint a szakmai és kulturális kapcsolatokét) vagy akadálymentesítését,
- a társadalmi felzárkóztatásban való együttműködést,
- közös érdekeink képviseletét az Európával kapcsolatos vitákban
- és Közép-Európa globális „láthatóságának” (ismertségének, presztízsének) erősítését.
Ez utóbbi különösen fontos a Közép-Európai Kezdeményezésben. Szeretnék utalni arra a sok szkepszisre, amely a Közép-Európai Kezdeményezést körülveszi és egyfajta túl nagy vízfejnek tekinti. Mi, magyarok látva ezt a veszélyt mégis látunk fantáziát a Közép-Európai Kezdeményezésben. Nem szabad vele szemben olyan elvárásokat támasztani, mintha egy nagy V4 lenne. Ehhez túl kevés a kohézió, túl sok a törésvonal az általa lefedett térségben. De éppen ez adja az értékét. Földrajzi fókusza egyszerre fedi le Közép-Európa már EU- és NATO-tag országainak a nagy részét (a balti államok kivételével), valamint a Nyugat-Balkánt és a Keleti Partnerség Fekete-tengeren inneni célterületét, tehát Kelet-Európát. Ezért:
- a szervezetben komoly potenciál rejlik a keleti partnerek és a balkáni országok felzárkóztatása, euro- (és egy részük euro-atlanti) integrációja terén,
- és persze nemcsak felzárkóztatásról van szó, hanem általában véve együttműködésről, lényegében a visegrádi térség együttműködéséről szomszédjaival: Kelet-Európával, a Balkánnal és – nem kívánunk megfeledkezni erről sem – az észak-adriai térséggel.
Másrészt – ismét a balti államok kivételével – a Kezdeményezés lefedi azt a térséget, amelyet a külvilág (különösen az USA, Oroszország, de Kína is, India is, Brazília is) Közép-Európaként tart számon, ezért nagyon alkalmas a térség láthatóvá tételére a globális térben.
A két elnökség „menetrendjét” úgy állítjuk össze, hogy a fő hangsúly 2013 második felére: közös szakaszukra essen. Ez persze távolról sem jelenti azt, hogy a következő félévben karba tett kézzel várnánk július 1-t: ekkor is a V4 és a Közép-Európai Kezdeményezés szinergiáinak feltárására és kihasználására fogunk törekedni, együttműködve a V4 lengyel elnökségével.
A lengyelekkel való elnökségi együttműködésnek már vannak hagyományai: az EU-elnökséget is egymás után adtuk, és lényegében iskolát teremtettünk két elnökség együttműködésére. A két elnökség közötti együttműködésről már megkezdődtek a kétoldalú egyeztetések: úgyhogy 2013 első félévében ismét az egész térség – és ezáltal egész Európa – javára lehet kamatoztatni az ezeréves magyar-lengyel barátság örökségét.

Szeretném mindamellett hangsúlyozni, hogy a közép-európai év nem korlátozódik a két elnökségre. Mint ahogy a magyar térségpolitika sem korlátozódik a többoldalú regionális fórumokra, mint amilyen a visegrádi együttműködés vagy a Közép-Európai Kezdeményezés. Külpolitikai stratégiánk szerint térségpolitikánknak három dimenzióját tartjuk számon:
• amelyből csak az egyik a multilaterális együttműködés a térség országaival.
• Ezzel egyenrangúan fontosak kétoldalú kapcsolataink; különösképpen a szomszédos országokkal és a „kvázi szomszédnak” tekintett országokkal (ez a „kvázi szomszéd” egy érdekes, alapvetően érzelmi státus, hiszen semmiféle nemzektözi jogi relevanciája nincs, de egy jól eső érzés, hogy Csehországgal kölcsönösen így különböztetjük meg egymást – a cseh külpolitikai stratégia is ebben a kategóriában említ minket, a tényleges szomszédokkal együtt). De nagyon figyelni kívánunk a kétoldalú kapcsolatokra a térség összes többi országával is. Utóbbinak például előjátéka volt az a nyugodtan történelminek mondható élénkülés, amely 2012-ben a magyar-litván vagy a magyar-macedón kapcsolatokban bekövetkezett, s reméljük, hogy mindkét irányban folytatódni fog. És más irányokban is: csak, hogy egy példát említsek, 2013-ban Olaszországgal kölcsönösen kulturális évadot tartunk egymás országában.
• A térségpolitika harmadik dimenziója a térséggel kapcsolatos érdekek képviselete „harmadik partnerek”, tehát a térségen kívüli országok és nemzetközi szervezetek irányában. Nagyon fontos például most, amikor az Egyesült Államok figyelme deklaráltan a Csendes-óceáni térség felé fordul, lobbizni amerikai szövetségeseinknél, hogy „azért minket se felejtsenek el”. A több Ázsia ne jelentsen kevesebb Európát. (Számukra sem, mint ahogy a számunkra sem jelenti azt: saját tapasztalatból tudjuk, hogy a kettő megfér egymás mellett, hiszen a mi globális nyitásunk és annak részét képző keleti nyitásunk sem jelent kevesebb Európát vagy kevesebb transzatlantizmust.) Az Egyesült Államok európai figyelméért lobbizni alapvető közép-európai érdek: mi történelmi tapasztalatból még elemibben érezzük a transzatlanti közösség súlyát, mint nyugat-európai szövetségeseink, mert minket éveken át kizártak ebből a közösségből. (Mint ahogy a táplálék értékét is az ismeri igazán, aki már éhezett.) De nemcsak az USA „harmadik partner” a térség országaihoz képest, hanem a nyugat-európai országok is: Franciaország, Németország, az Egyesült Királyság, az ibériai és a Benelux államok, csak, hogy néhányat említsek. És persze maga az Európai Unió intézményei is. A jelenlegi európai válságban nagyon fontos, hogy ezek a partnerek tisztában legyenek a közép-európai térségben rejlő értékekkel és érdekekkel, és ezért ne erodálják – már csak józan önérdekből se erodálják – Európa egysége iránti elkötelezettségüket. És persze az euro-atlanti térségen kívüli országok, így különösen az ún. BRICS államok közép-európai figyelme is fontos: mint beruházóké, mint exportpiacoké, mint globális partnereké.

Mindez felvet két kérdést: egyrészt azt, hogy ha vannak a térségen kívüli országok, akkor kell, hogy legyenek a térségen „belüli” országok is, és melyek ezek? Mit értünk Közép-Európa alatt, milyen földrajzi területet? Másrészt azt, hogy mi ennek a térségnek az értéke? Melyek az értékei a térséget alkotó országok számára, miért vagyunk fontosak egymásnak? És melyek az értékeink a térségen kívüli („harmadik”) partnerek számára?

Hogy hol kezdődik, és hol végződik Közép-Európa, régi vitatéma a magyar külpolitikai kultúrában. Vannak, akik a visegrádi országokra szűkítik le. Esetleg még, a Huntingtoni elv alapján a többi nyugati keresztény többségű országra: Horvátországra, Szlovéniára, a balti államokra. De akkor például mi a helyzet mondjuk Erdéllyel? Erdély ne lenne Közép-Európa? Abszurdum! De ha Erdély az, akkor Románia is az, és ha Románia az, akkor a Nyugat-Balkán is. Utóbbiakat azonban Délkelet-Európa néven szokás emlegetni.
Nem hagyjuk ezt a kérdést nyugodni: év elején egy nemzetközi tudományos konferenciát hívunk össze a Közép-Európával kapcsolatos fogalmak megtárgyalására (a Külügyi Intézet és a Közép-Európai Intézet együttműködésében). Nem táplálunk persze olyan illúziót, hogy pontot fogunk tenni az intellektuális, terminológiai viták végére, de olyat igen, hogy tovább lépünk bennük, és a konferencia hasznos intellektuális hátteret fog biztosítani a közép-európai évnek.
A külpolitikai stratégia úgy határozta meg a magyar térségpolitika földrajzi fókuszát, hogy „széles értelemben vett Közép-Európában” gondolkozunk, ami három – Magyarországról nézett – koncentrikus kört jelent:
- a szomszédjainkat,
- a szomszédjaink szomszédjait (kivéve persze Oroszországot, amely legnagyobb szomszédunk legnagyobb szomszédja, de olyan nagy, hogy Ázsia túlsó feléig ér, ezért vicces lenne róla magyar szempontból „térségünkként” beszélni).
- és néhány olyan országot, amely ugyan szomszédjainknak sem szomszédja, de hasonlóan szoros u.n. történelmi sorsközösségben van velünk, mint szomszédjaink és azok szomszédjai. Ilyenek például a balti államok, vagy a Nyugat-Balkánon Albánia.
Ez egy teljesen magyar szempontú megközelítés. Nem is kérünk rá senki mást, hogy ezt elfogadja saját térségdefiníciójának: ez a mi megközelítésünk. Bár kétségtelenül három szerveződés együttesen majdnem lefedi az említett területet: a visegrádi együttműködés, a Közép-Európai Kezdeményezés és a Duna Régió Stratégia célterülete csak a balti államokat hagyja ki abból a földrajzi területből, amelyet az előbb említettek alapján Magyarország „széles értelemben vett Közép-Európának” tekint.
Czeslaw Milosz:
„Közép-Európa nem földrajzi fogalom. Nehéz meghúzni határvonalait, jóllehet ha utcáit járjuk, makacs létezését aligha vonhatjuk kétségbe. Közép-Európa lakóinak érzésvilága és gondolatai – akár az én barokkos hangulatú Vilnámban, vagy a másképpen barokk Prágában, de a középkort s reneszánszot idéző Dubrovnikban is – elegendőnek látszanak azoknak a szellemi vonalaknak a megrajzolásához, amelyek tartósabbnak bizonyultak az államhatároknál.”
Ezek azok az országok, amelyekkel, mint térségi partnerekkel együtt kívánunk működni, és amelyekért, mint „sorstársakért”, fel kívánunk lépni, nemcsak, de különösen a közép-európai év alatt.

Mi ennek az országcsoportnak, ennek a térségnek a hozzáadott értéke saját tagjai számára, Európa számára és a világ számára?
Gazdasági értelemben a legfőbb hozzáadott értékünk a növekedési potenciálunk. Képzettségéhez és minőségéhez képest olcsó munkaerőnk szinte minden kategóriában, egyszersmind Európa közepén elhelyezkedő stratégiai fekvésünk, megfejelve – sajnos a kelleténél lassabban, de mégis csak – fejlődő infrastruktúránkkal izgalmas növekedési potenciált rejt, amelynek ha egyszer beindul a kihasználása, akkor a világ egyik legdinamikusabban fejlődő térsége lehetünk.
A Nyugat „keleti végein” való elhelyezkedésünk (ez egy lengyel kifejezés a történelmi Lengyelország keleti végeire, de én most Európa keleti végeit értem alatta) biztonságpolitikai értéket is ad Közép-Európának. Ez egyébként hagyományos, s nem mindig kényelmes pozíció: szinte minden nép ebben a térségben Európa védőbástyájának tartja magát, s nem is alaptalanul, mivel „együtt voltak azok”, s ma is van ilyen szerepük, akkor is, ha éppen most nem jelentkezik olyan ellenség, akivel szemben meg kell védeni Európát.
Harmadsorban Európa egyetlen optimista régiója vagyunk. Számunkra pont ellenkezője a tét, mint Európa többi része számára: Európa többi részén az a kérdés, hogy hogyan kerüljék el a hanyatlást, Közép-Európában az a kérdés, hogy hogyan indítsuk be, vagy hogyan folytassuk az emelkedést? Ez utóbbi sokkal optimistább világszemlélet, és ezért sokkal nagyobb energiákat is képes felszabadítani, mint az előbbi.
Magyarország fogja adni két térségi szervezet elnökségét Közép-Európában, ez az ország indít most közép-európai évet saját külpolitikájában, saját maga, sorstársai és egész Európa javára. Megtisztelő feladat, éljünk vele!

2012. november 29.
Magyar Külügyi Intézet

(Külügyminisztérium)