Németh Zsolt parlamenti államtitkár a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem beharangozó marosvásárhelyi tájékoztatóján szólt a nemzetpolitika és a szomszédságpolitika összefüggéseiről. Az mr1 Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsora 2013. július 21-i adásának összeállításában a következők hangzottak el:

Mv: (…) Amíg nem lesz autonómia, önálló magyar állami egyetem, nem fejeződik be az államosított egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása, addig ezek a témák napirenden lesznek a tusványosi szabadegyetemen – jelentették ki a szervezők az eseményt beharangozó marosvásárhelyi tájékoztatón. A Tusnádfürdőn jövő héten kezdődő 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen a hagyományokhoz híven idén is előadást tart majd Orbán Viktor miniszterelnök. Cselekvő részvételre sarkalló jelmondatot választottak az idei szabadegyetemnek. „A mi időnk”. Itt az ideje ugyanis határozottan megfogalmazni, elmondani az egész magyar nemzeti közösség ellenvéleményét a jelenlegi román kormány régió-átalakítási terveiről. Másrészt, minél több erdélyi magyar állampolgárt arra biztatni, hogy cselekvően vegyen részt a jövő évi magyarországi választásokon. Ezt hangsúlyozták az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Ifjúsági Tanács és a budapesti Pro Minoritate Alapítvány vezetői. Sok külföldi vendégre számítanak, elsősorban olyanokra, akik a regionalizmus szakértői. Többek között katalán, baszk és finnországi svéd meghívottjai is lesznek a tábornak, de nem maradnak el a magyarországi és a bukaresti politikusok sem. Sükösd Levente összeállítása.

(…)

R: Úgy tűnik, hogy Szerbiában, illetve Szlovákiában is értik az idő szavát, és egyre inkább sikerül együttműködni. Vajon sikerül-e ezt elérni Romániában a mostani baloldali román kormánnyal, mert azért igen komoly mutatványokra volt szükség magyar részről, hogy a különféle nehéz pillanatokon túllendüljenek a bukaresti kormányváltást követően. Mindez nem megkerülhető Tusnádon sem. Németh Zsolt külügyi államtitkár.

Németh Zsolt: Való igaz, három év kormányzás után vagyunk, és egy nagyon kritikus időszak után is a szomszédságpolitikában, hiszen Magyarország minden szomszédjában az elmúlt időszakban egy választás zajlott le. Ezek a választások, ezek nem feltétlenül úgy alakultak, ahogy az ideális forgatókönyvekben ezt leírták az elemzők, olyan politikai tényezők nyerték meg a szomszédos országokban a választásokat, akiktől tartottak az ott élő magyarok, és a magyar diplomácia számára ez egy nagyon komoly kihívást jelentett. Sikerült, azt gondolom, kijelenthetjük egyértelműen, konszolidálni az új kormányzatokkal a szomszédsági kapcsolatokat, a leglátványosabb eredményt valóban Szerbia irányában sikerült elérni, hiszen noha Nikolics úr lett az elnök Szerbiában, mégis egy olyan történelmi megbékélést sikerült elérni, amelyre hetven éve vártak mind Magyarországon, mind pedig Szerbiában a magyarok.

R: Az, amit ön mond a szerb elnökkel kapcsolatban, ugye, hogy őt a szélsőségesek is támogatták nagyrészt nem olyan régen még, vajon Romániában is sikerül úgy alakítani a folyamatokat, hogy a magyar kisebbség számára kedvező irányba haladjanak a dolgok?

Németh Zsolt: Tavaly májusban bukott meg a jobbközép kormány, és ennek a bukásnak nagyon fontos tényezője volt egy kiemelkedően fontos magyar ügy, a marosvásárhelyi orvosi egyetemnek a kérdése. Ezen veszítette el a jobbközép kormány a parlamentben a bizalmatlansági indítványt, és az év folyamán, a választási kampány időszakában és 2013 elején – gondoljunk csak a székelyzászló-háborúra – nagyon nehéz pillanatokat kellett a magyar–román kapcsolatokban megélnünk. Mégis, azt gondolom, hogy ez az elmúlt egy esztendő is, abból a szempontból sikeresnek mondható, hogy egyelőre jóvátehetetlen kártétel a magyar–román kapcsolatokban nem történt.

R: Ha a 24 évvel ezelőtti állapotra ugrunk vissza, hát akkor sem volt könnyű a helyzet ‘90-ben, a ‘90-es márciusi pogromot követően leülni és párbeszédről beszélni. Most is lesznek érdekes pillanatok, ha arra gondolok, hogy ott lesz, ha jól tudom, a marosvásárhelyi polgármester, aki nem egészen magyarbarát.

Németh Zsolt: Való igaz, de ne felejtsük el azt sem, hogy az elmúlt esztendőben és most is zavartalanul zajlik a honosításnak a folyamata, és ez a jelenlegi román hatóságokkal való együttműködés nélkül nem lenne lehetséges. Vagy, a Sapientia Egyetemnek az ügyében most írt alá Marosvásárhelyen egy stratégiai megállapodást a magyar miniszterelnök az egyetemnek a vezetésével. Hogyha nem lenne a Sapientia működésének a szükséges feltételrendszere ma Romániában biztosítva, akkor azt gondolom, erre sem kerülhetett volna sor. Tehát a magyar–román kapcsolatokban mindig kell egy kockázati tényezővel folyamatosan számolni, húsz évvel ezelőtt is, most is. És előreláthatólag az elkövetkezendő időszakban is. Minden egyes eredményért keményen meg kell dolgozni. Ez ennek a 24 évnek a tapasztalata, és amennyivel most itt a 24. Tusványos alkalmából, azt gondolom, hogy előrébb vagyunk, az az a tapasztalat, ami mögöttünk van. Hogy képesek vagyunk Dorin Floreával – valóban Marosvásárhely polgármestere, aki az elmúlt időszakban nem feltétlenül nyerte el minden magyarnak a tetszését Marosvásárhelyen, eljön a tusnádfürdői táborba; vagy, Viorel Hrebenciuc úr, a szociáldemokratáknak az egyik nagy öregje, a parlamentnek az alelnöke szintén el fog jönni Tusnádfürdőre – és tudunk tárgyalni, és meg tudunk olyan kérdésekben reményeim szerint állapodni, ami mind a kettőnknek jó. És amikor azt mondjuk, hogy a „Mi időnk – Tusványos 24.” -, a „Mi időnk” az az, hogy ezeknek a gondolatoknak, és ezeknek az elkötelezettségeknek jött el az ideje, és ezt kell tudni 2013-ban, 2014-ben a két ország javára és az erdélyi magyar közösség javára is kamatoztatni.

R: Ön alapítója is a tusványosi tábornak, és ha a ” Mi időnk”-ről van szó, akkor az áthallásos, több értelemben is, a fiatalok a főszereplői a tábornak évről évre. Nekik is ugyanúgy fontos, hogy a „Mi időnk” mit üzem számukra. Gondolom, hogy azért fontos. Nemcsak a politika, hanem legalább annyira fontos az esti találkozás is a különféle programokon.

Németh Zsolt: A fesztiválok időszaka a nyár. Nagyon jó fesztiválon vannak Magyarországon is, de Tusványos az kiemelkedő ezeknek a sorában, mert a legértelmesebb, a legintelligensebb fesztivál. És azt is merném mondani, hogy a szabadegyetemek unalmát, mert ugye azért elég sok szabadegyetem is van mostanában a Kárpát-medencében, viszont a legbulisabbra sikerül hangolni éppen Tusványoson, tehát összességében azt kívánom a fiataloknak, a mai egyetemistáknak, hogy jöjjenek el, jól fogják érezni magukat, és azok a viták, amelyek ott zajlanak, azok pedig az ő jövőjüket fogják majd szolgálni.

(Külügyminisztérium)