Németh Zsolt parlamenti államtitkár a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának volt a vendége 2014. március 31-én.

Mv: Németh Zsolt külügyi államtitkár a vendégünk, jó estét kívánok.

Németh Zsolt, államtitkár, KÜM: Jó estét kívánok.

Mv: Azt mondta, hogy jobban érvényesülnek az érdekek 2010 óta. Hát aki a felvidéki jogfosztásra, meg a romániai vegzálásokra gondol az nem biztos, hogy ugyanezt érzi.

Németh Zsolt: Itt alapvetően arra gondoltam, amikor ezt mondtam, hogy 2002 és 2010 között a magyar külpolitika az nem létezett. Alapvetően az alkalmazkodás jellemezte.

Mv: Balázs Péter erről szerintem mást gondolna.

Németh Zsolt: Uri joga van hozzá, mint ahogy a Kádár-korszakban is alapvetően az alkalmazkodás jellemezte a magyar külpolitikát. Viszont hogy most arról tudunk beszélni, hogy sikerült-e, vagy mennyire sikerült a magyar érdeket érvényesíteni, az már azt jelzi, hogy volt magyar érdekérvényesítés ebben az elmúlt négy esztendőben. És azt gondolom, hogy ez az igazán fontos dolog, hogy mi arra törekedtünk, hogy menjünk előre a magyar érdekek mentén.

Mv: Csak az a nagy kérdés, hogy hol van a határ az alkalmazkodás meg az érdekek képviselete, vagy a fejjel a falnak menés között. Merthogy Ön azt mondja, hogy az előző nyolc évben, mármint hogy az azt megelőző nyolc évben az alkalmazkodás jellemezte a külpolitikát. Ők meg azt mondják, a másik oldal meg azt mondja, hogy most meg Orbán Viktorra meg Magyarországra egy ilyen furcsa, kelet felé kacsintgató emberként tekintenek, akinek négy év alatt nem sikerült elérni, hogy Obama elnök fogadja őt a Fehér Házban, és így tovább, és így tovább. Szóval hol a határ a kettő között?

Németh Zsolt: Hát azt gondolom, hogy ott, hogy a magyar érdekek is érvényesüljenek, meg barátaink is legyenek. Tehát ha csak barátaink vannak és feladjuk az érdekeinket, az nem igazán a Fidesznek a külpolitikája. De ahogy az érdekeket érvényesítjük és érvényesítjük és vannak barátaink is, és az elmúlt egy-másfél esztendőben egyre több barátunk van, akik hasonlóképpen gondolkodnak, és hogyha mondjuk Obama talán nem is fogadta, de azért Angela Merkel a minap fogadta, vagy a magyar köztársasági elnököt az Élysée-palotában fogadta.

Mv: De máskor meg, amikor Orbán Viktor beszélt Brüsszelben, Angela Merkel fölállt és sétálgatott közben.

Németh Zsolt: De azt gondolom, hogy most Orbán Viktorral a múlt héten mintha találkozott volna a német kancellár.

Mv: Nézzük végig akkor először a szomszédságpolitikát, aztán meglátjuk mire lesz még időnk erre a szűkre szabott műsorkeretek között. Szlovákia, ha már úgyis az államfőválasztásról is beszélünk. Ez egy nagyon sajátos négy esztendő volt a szlovák–magyar kapcsolatok történetében. Lehet-e azt mondani, hogy pragmatikus kapcsolat alakult ki végül is, ha gazdasági együttműködésről beszéltünk, és lehet azt mondani, hogy négy év alatt nem sikerült a felvidéki magyarok számára hátrányos és megkülönböztetett, hátrányosan megkülönböztetett törvény megváltoztatását, vagy visszavonását elérni. Mennyiben lesz vajon más az új államfővel az együttműködés?

Németh Zsolt: Azt gondolom, hogy mindenekelőtt el kell ismernünk, gratulálnunk kell az ország nevében az új szlovák államfőnek. Úgy vélem, hogy demokráciából nagyon jól vizsgázott Szlovákia, és tegyük hozzá, hogy nem csak a szlovák polgárok vizsgáztak jól, hanem a magyarok is, hiszen nagyon-nagy számban ébredtek föl és vettek részt a második fordulóban a választásokon. De hogyha egy kicsit visszább megyünk, akkor azt tudom mondani, hogy ha a 2006 és '10 közötti időszakot nézzük, és azért néznünk kell, akkor azért az érthető, hogy a magyarok miért nem tudtak Ficóra szavazni. De hogyha mi nézzük, hogy az elmúlt négy esztendőben mennyivel más a második Fico-kormány időszakában a kapcsolat, mint az elsőben, akkor azért látható, hogy fényévekkel sikerült meghaladnunk azt az állapotot, amikor minden héten, minden hónapban volt egy magyarellenes intézkedés, tehát stabilizálni tudtuk a magyar–szlovák viszonyt. És bizonyos területeken elértünk eredményeket is. Tehát mondhatnánk úgy is, hogy két vágányon zajlottak a kapcsolatok Szlovákiával. Egyrészt ahol előre tudtunk menni, ott előrementünk, 25 határösszeköttetési pontnak a fejlesztésében megállapodtunk, gázvezetéket adtunk át. És ahol viszont látványos előrelépést nem sikerült elérni, ott meg viszont elmondtuk azt, hogy az álláspontunk és nem engedtünk belőle. Ez adott esetben a jövő szempontjából fontos, hogy a kettős állampolgárság ügyét még Szlovákiával el kell rendeznünk.

Mv: Igen, hát ez nem adja vissza egyelőre azoknak az állampolgárságát, akiket megfosztottak szlovák állampolgárságuktól.

Németh Zsolt: Így van.

Mv: Mi lesz ezzel?

Németh Zsolt: Ezt mindenféleképpen meg kell oldanunk.

Mv: Hát ez egy szép, diplomatikus válasz volt, de hogyan?

Németh Zsolt: Nekünk az a célunk, hogy ne legyen egyetlenegy szomszédos országban sem olyan helyzet, hogy ne lehessenek egyszerre a szomszédos ország állampolgárai és magyar állampolgárok is. Egyelőre a szlovák viszonylat az egyetlen, ahol ez akadályokba ütközik.

Mv: Ez Fico miniszterelnöksége idején sikerülhet, vagy arra várunk, hogy hátha más lesz helyette?

Németh Zsolt: Én azt gondolom, hogy sikerülhet, és itt a szlovák Alkotmánybíróságnak a döntése az mindenféleképpen orientáló lesz.

Mv: Térjünk át Romániára. Tűzszünet van a román kormánnyal? Mert ugye itt is a korábbi odamondogatós, rossz viszony mintha megváltozni látszana, miközben a kisebbségi igények hangsúlyozása az egyre erőteljesebbnek tűnik – legalábbis a magyarok részéről.

Németh Zsolt: Ne feledjük el, hogy 2012 májusáig mézesheteket éltek – történelmi viszonylatban – a magyar–román kapcsolatok. Ezt követően kezdődött el egy érzékelhető kiszámíthatatlanság, instabilitásnak a megjelenése, és azzal, hogy most az RMDSZ kormányra került, bízunk abban, hogy ha sikerül a belső, nyitott kérdéseket rendezni Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem nyelv- és szimbólumhasználat, regionális beosztásnak a kérdése, akkor meggyőződésem szerint a kétoldalú kapcsolatokra is nagyon pozitívan fog hatni. És egyébként a magyar és a román érdekekben meglevő érdekazonosságot akár az Európai Unió színterén is ki fogjuk tudni aknázni.

Mv: Fog tudni a magyar kormány az RMDSZ-szel olyan érdemi párbeszédet folytatni, amely – mivelhogy ugye az RMDSZ most már tagja a román kormánynak, amely mindezeknek az ügyeknek a megoldását segíti?

Németh Zsolt: Azt gondolom, hogy az elmúlt időszakban túljutottunk a tű fokán, és az RMDSZ, illetőleg a Fidesz, illetőleg a magyar kormány és az erdélyi magyarok közötti kapcsolatokban egy új időszámítás kezdődött el.

Mv: Megint lépjünk eggyel tovább. A szerbiai választások kapcsán ugye azzal, hogy a magyaroknak több mandátumuk lett a parlamentben, mint amennyi korábban volt, ezt egyfajta példaként hozták föl az itthoni kommentárok is. Mik azok, amik ebből a tapasztalatból átvihetők más országgal való kapcsolatba?

Németh Zsolt: Valóban, öt parlamenti képviselő helyett hat van. Körülbelül tíz százalékkal megnőtt a magyar pártra szavazóknak a száma a mostani választásokon, tehát nagyon szép eredményt ért el a Vajdasági Magyar Szövetség Pásztor István elnök úrnak a vezetésével. Ennek a hátterében valóban ott van a történelmi megbékélésnek az elindítása – Nikolic, illetve Áder köztársasági elnököknek a közreműködésével.

Mv: Ugye ez a közös főhajtás, amire utal.

Németh Zsolt: A közös főhajtásra gondolok, és ott van a hátterében az a közös út, amin elindultunk az európai integráció útján. Ezek együttesen eredményezték azt, hogy sikerült áttörést elérni a magyar–szerb kapcsolatokban. És hogy ez minek köszönhető? Annak köszönhető, hogy van egy céltudatos, a saját stratégiáját jól meghatározó kisebbségi magyar politikai vezetés, és van egy működő, anyaországgal gyümölcsöző kooperáció. Azt gondolom, hogy ez a két nagyon fontos feltétele volt, de természetesen az a fajta hozzáállás, ami a szerb politika részéről is tapasztalható, az is nélkülözhetetlen volt.

Mv: Körülbelül két mondatot tudunk szánni Tóásó Előd ügyére. Csak azért hozom fel, merthogy a parlamenti bizottság ülésezett ma. Azon kívül, hogy a kormány szépen kéri Bolíviát, hogy ne sértsen törvényt, ezen kívül mit tudunk tenni?

Németh Zsolt: Öt évvel ezelőtt tartóztatták le Tóásó Elődöt – most áprilisban, április 16-án. Egy nonszensz állapot, hogy immáron két éve teljesen jogtalanul tartják börtönben – a bolíviai törvények szerint is három év után szabadlábra kellett volna helyezni. Mi azt várjuk el Bolívia kormányától, hogy engedje, hogy szabadlábon védekezzen Tóásó Előd, és ennek érdekében élünk az Európai Unióban meglévő eszközökkel, hiszen komoly támogatásokat ad az EU Bolíviának, és megpróbáljuk feltételessé tenni, élünk az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában meglévő lehetőségekkel, és az Amerikai Államok Szövetségével. Egy összehangolt diplomáciai nyomással kívánunk eredményt elérni.

Mv: Államtitkár úr, köszönöm, hogy eljött hozzánk.

Németh Zsolt: Köszönöm szépen.

(Külügyminisztérium)