Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkárának előadása a Magyar Külügyi Intézetben (2014. március 31.)
„A magyar külpolitika 2010-2014”

Négy év eltelt: illendő számot adni az elvégzett, és az el nem végzett munkáról. Köszönöm a Magyar Külügyi Intézetnek a lehetőséget.
Ezt az alkalmat arra is szeretném kihasználni, hogy figyelmükbe ajánljak egy kiadványt külpolitikánk és külügyi szolgálatunk 2010 utáni megújulásáról. A kiadvány formálisan az Államreform Operatív Program támogatásával 2013-ban folytatott külügyi stratégiaal-kotó és hatásvizsgálati munka eredményeit mutatja be. Nem véletlenül kapta azonban a „Külpolitikánk és külügyi szolgálatunk megújulása” címet, mert az elkészült stratégiai tervdokumentumok és hatásvizsgálatok együttesen páratlanul mély és elemzői igényű bepillantást nyújtanak abba, hogy hol tart a magyar diplomácia 2010-ben megkezdett reformja.
Külpolitikánk „frontjai”

Lehet, hogy az első világháború kitörésének 100. évfordulóján kissé szokatlan hasonlat, mégis ez a kiadvány valamiképpen olyan, mint egy harctéri jelentés: bemutatja, hogy melyik „fronton” hogyan állunk.
És ebből értelemszerűen azt is megtudhatja, aki elolvassa, hogy a korszerű magyar külü-gyi szolgálat és az új magyar külpolitika kiépítésének kb. milyen frontjai vol-tak/vannak:
Van egy „intézményi front”: a külügyi szolgálat, mint intézmény átalakítása. A kiad-vány négy részéből egy kifejezetten ezzel foglalkozik: „Az intézményi háttér változá-sának irányai” címmel.
Van egy „gazdasági front”: a külpolitika szoros hozzákapcsolása az ország gazdasági törekvéseihez. Itt megjegyzem, hogy ennek az összekapcsolódásnak a megteremtése immár évtizedek óta minden kormánynak jelszava. Itt azonban látható, hogy ebben a ciklusban erről, ha keveset beszéltünk is, annál többet tettünk: stratégiát készítettünk rá, és eredményeket értünk el.
Az első világháborús évfordulóhoz méltóan van egy „keleti front” – ugye ismerős a keleti nyitás fogalma – és van egy „nyugati front”. Ez utóbbi ebben a ciklusban néha tényleg „frontszerűen működött”, de mára ez már lassan csak emlék.

Itt még megemlíteném, mert a teljes képhez hozzátartozik (bár a „harctéri jelentés” csak nagyon említésszerűen foglalkozik vele, mert az ÁROP-projekt ezt nem érintet-te), hogy van egy „déli front” is: afrikai és latin-amerikai kapcsolataink újjáépítése a nulláról. Igaz, hogy ez egyfajta „mellékfront” volt, de nagyszerű eredményeket arat-tunk rajta: nézzék meg brazíliai és mexikói exportunk felívelését, az hozzánk özönlő fizetős diákok seregét, vagy a tavalyi első Magyar Afrika-fórumot, amire még az Afri-kai Unió elnöke is eljött hozzánk.

És van még egy irány, hazánk szomszédsága, amit most – az ukrajnai fejlemények tükrében – inkább nem nevezek „frontnak”, merthogy mi diametrálisan másként kö-zelítjük meg a szomszédainkkal folytatott kisebb-nagyobb vitákat, mint orosz baráta-ink, akikkel időként előfordul, hogy tankkal és hadihajókkal mennek szomszédolni és alkalmasint magukkal viszik a szomszéd hadihajóit. Hogy mi a mi szomszédsági stra-tégiánk, abba bepillantást enged ennek a kiadványnak a „Szomszédságunk pragmati-kus, egyszersmind értékorientált szemlélete” fejezete.

Mi folyik a frontokon?
(a külpolitika megújítása)

100 évvel ezelőtt az első világháborús frontokon egymást ellenségnek tartó emberek lö-völdöztek egymásra. Nekünk nincsenek ellenségeink, és senki sem lövöldöz ránk (mi sem másra), de akkor mi folyik ezeken a mi „frontjainkon”? Két dolog: 1) érdekek érvényesí-tése; 2) és barátok szerzése.

A kettő néha összefügg: akikkel összekapcsoljuk az érdekeinket – mint például a visegrádi országokkal –, azokkal erősödik a barátság. De azért tudomásul kell venni, hogy a két cél nem mindig jár együtt: néha az érdekérvényesítés együtt jár barátok elvesztésével is. Mondhatni: a frontokon előfordul, hogy vannak „veszteségek”. A barátságok fontosak, de nem sokat érünk azzal, ha mindenki a barátunk, ám a barátság ára, hogy mindig az ő érdekük érvényesül, sosem a miénk. Nagyjából ez volt a helyzet 2010 előtt.
És pont ebben a van a változás lényege: olyan kapcsolatot kellett kiépítenünk a baráta-inkkal, hogy ne az „örök és megbonthatatlan barátság” vagy testvériség jegyében osztoz-zunk kapcsolataink hasznán, hanem legalábbis fele-fele. A magyar érdekeknek is érvé-nyesülniük kell. De azért hadd jelezzem, hogy – amióta világ a világ – a „frontlogikához” mindig hozzátartozott a veszteségek minimalizálása, majd az ütközetek után a helyreállí-tás. Tehát ahol partnereinknek nehéz volt megszokniuk, hogy Magyarország most már olyan barát, amely saját érdekeit is érvényesíti, nemcsak a barátaiét, ott is fontos szá-munkra a minél jobb kapcsolat.

1)    „Nyugati front”

A „harctéri jelentés” felhívja a figyelmet, hogy a 2010-es kormányprogram (Nemzeti együttműködés programja) egységben beszél nyugati kapcsolatainkról: nincs benne szó Európáról és Amerikáról, csak Nyugatról.

A másik dolog, amire emlékeztet, hogy a kormányprogram a Nyugattal való kapcsola-taink megújítását tűzte ki célul. A kezünkben tartott „harctéri jelentésnek” a nyugati fejezete (szempontrendszere) a „megújítás” mibenlétét járja körül.

A „megújítás” lényege az érdekérvényesítés. Nem azért tartozunk a Nyugathoz, hogy a Nyugat érdekeit érvényesítsük, hanem azért, hogy a Nyugat segítse a mi érdekeink érvé-nyesítését.

Az ilyen jellegű „megújítás” nem ment teljesen konfliktusmentesen: a „harctéri jelentés” szerint a „nyugati front” legnagyobb eredménye, hogy megvédtük a 2010 utáni magyarországi társadalmi és gazdasági átalakulást az ellene irányuló nyugati nyomásgyakorlásokkal szemben.
Ennek alapján a 2011-ben készített külügyi stratégia (Magyar külpolitika az uniós elnök-ség után) azt szorgalmazta, hogy a gazdasági kapcsolatokat, tehát a magyar gazdaságba való forrásbevonást állítsuk nyugati kapcsolataink középpontjába.

És mi lett?
a második legnagyobb egy főre eső támogatási keret a 2014-2020 közötti uniós többéves pénzügyi keretből;
a gazdaságban a kereskedelmi és tőkekapcsolatok elmélyítése - pl.: amerikai kivite-lünk múlt évben 1/3-ával nőtt, és az egyik legnagyobb arányban áll magyar tulajdonú vállalkozások termékeiből;
és európai szinten is elértük a célt: megindultak a szabadkereskedelmi tárgyalások Európa és Amerika között (Transatlantic Trade and Investment Partnership - TTIP).

A Kormány többször foglalkozott a TTIP-vel. Egyik alkalommal útjára indította, egy másik alkalommal pedig elfogadta a TTIP várható hatásaival kapcsolatos felmérést. Ez a kiad-vány egyelőre az egyetlen olyan publikáció, amely összefoglalja a TTIP-nek a magyar gazdaságra gyakorolt hatásaival foglalkozó kormányzati felmérést, amely a Külügymi-nisztérium kezdeményezésére és a Külügyminisztérium koordinálásában készült.

A felmérés szerint a TTIP-ből Magyarország jól fog kijönni, legalábbis, ha megmara-dunk azon a pályán, amelyen megközelítjük a TTIP-t. Felelőtlenség az LMP részéről azzal kampányolni, hogy a TTIP leépíti a magyar minőségi garanciákat. Lehet, hogy ha ők kormányoznának, akkor ilyen veszély fenyegetne, a mi politikánk azonban nem tud olyan megállapodást elfogadni, ami ilyesmihez vezetne. Ugyancsak teljesen szakmaiatlan állítás, hogy a TTIP a multik érdekét védené a „magyar emberekkel szemben”. Ezzel szemben az a helytálló, hogy a multik most is be tudnak jutni ide is és az amerikai piacra is. A TTIP éppen a kis- és középvállalkozásoknak fog kedvezni. S mivel ezt amerikai viszonylatban teszi, nem pusztán a munkahelyteremtéshez, hanem a minőségi munkahelyek létrejöttéhez fog hozzájárulni.

Egy dolog tehát biztosan nem mondható el a „nyugati frontról”: az, hogy „Nyugaton a helyzet változatlan”. Diametrális a változás!
alkalmazkodás helyett érdekérvényesítés,
reaktivitás, követés helyett proaktivitás,
a gazdaságról való beszéd helyett gazdasági fókuszú kapcsolatépítés.

2)    „Keleti front”

a)    Amint azt Orbán Viktor is találóan megjegyezte: keleti szél fúj, de mi nyugati zászló alatt hajózunk! Ez az elmúlt négy év egyik legismertebb fogalma, amely bekerült a közgondolkodásba: keleti nyitás!

Annyit érdemes rögzíteni, hogy a „keleti nyitás” külügyminisztériumi vetületének megalapozása itt kezdődött, a Külügyi Intézetben, 2010 nyarán, amikor útjára indult az „Orient projekt”: a későbbi „keleti nyitás” célterületeihez – Ázsiához, Oroszországhoz, Kaukázushoz, Közel-Kelethez, Észak-Afrikához – kapcsolódó lehetőségeink mintegy féléves elemzése, az új magyar Kelet-politika tudományos megalapozása.

A „keleti nyitásban” kettős a cél:

1.    szintén a forrásbevonás (akárcsak Nyugaton),
2.    és hazánk nemzetközi felértékelése: minél több barátra teszünk szert a világ leg-gyorsabban fejlődő régióiban, annál nagyobb nemzetközileg az értékünk.
Ami a forrásbevonást illeti: ne tagadjuk, a „keleti nyitás” ellenére nyugati kapcsolata-ink megőrizték dominanciájukat. Szokás azt mondani, hogy a „keleti nyitás” célja az egyoldalú nyugati gazdasági kötődés diverzifikálása. Elég nehéz – noha nem lehetet-len – úgy diverzifikálni, hogy a nyugati kapcsolatok rettenetes tempóban nőnek: már említettük az egyharmados amerikai exportnövekedést, amely azonban abszolút számban eltörpül az 5%-os német növekedéstől.
Ezzel az új típusú keleti kapcsolatainknak elég nehéz felvenniük a versenyt. De felvet-ték a versenyt, mert legalább nem maradtak le: ma nagyjából ugyanakkora arányt képviselnek egy sokkal nagyobb kivitelben, mint a ciklus kezdetén.
b)    De „keleti és orosz nyitásról” mostanában csak az orosz-ukrán konfliktus tükrében lehet beszélni. Magyarország nagyon világos álláspontot képvisel:
a Krím megszállása és egy Patyomkin-népszavazás nyomán történt elcsatolása el-fogadhatatlan,
és nekünk különösen kellemetlen, hogy Oroszország kisebbségvédelemre hivat-kozva csatol el területeket erőszakkal. Ez kifejezetten ellenkezik a magyar nem-zetpolitikai doktrínával, amely két dolgot zár ki abszolút vörös vonalként: az elcsatolásokat és az erőszakot. Az erőszakos elszakadás az ellentéte a demokrati-kus autonómiának.
Ugyanakkor Ukrajnától elvárjuk, hogy érvényesítse a kisebbségi jogokat (ld. nyelv-törvény, oktatás, választójogi törvény).
Az Oroszországgal szembeni szankciókról tudni kell, hogy azok Magyarország ré-széről is áldozatvállalással járnak. De amikor ezt hangsúlyozzuk, akkor nem azt mondjuk, hogy nem vagyunk hajlandóak áldozatot vállalni, hanem két másik do-logra utalunk:
-    az egyik, hogy arányos áldozatvállalás kell a szövetségesek részéről, azaz a terheket meg kell osztani,
-    a másik, hogy értelmes áldozatvállalás kell, amely valóságosan ki tud valamit kényszeríteni, ezért fokozatosan, azaz felkészülten kell bevezetni bármiféle szankciót.
Ide kívánkozik, hogy a keleti nyitás része a paksi atomerőmű-korszerűsítés is, amely jól mutatja a változást a külpolitikában: megint olyan üzletet kötöttünk az oroszokkal, amely mindkét félnek előnyös. Akárcsak korábban a MOL részvényei-nek visszavásárlása kapcsán (igaz, voltak, akiknek az sem volt jó, mert drága volt). Korábban tehát egyoldalú alárendelődés, most pedig kölcsönösen előnyös üzlet.

3)    Szomszédsági kör

a)    Itt egy kicsit bajban vagyok, mert az idézett kiadvány azt a tanácsot adja a szomszéd-ságpolitika témájában, hogy „tartózkodni kell az egyes területeken elért eredmények felnagyításától és szomszédságpolitikai sikerpropaganda folytatásától, mert ez – a szomszédsági kapcsolatainkat jellemző ellentmondások között – még akkor is vissza-tetszést kelthet, ha egyébként valós eredményekkel támasztható alá”. De most akkor mit csináljak, ha szomszédságpolitikánk hozott az országnak félmillió új állampolgárt, és biztosítot-ta számukra a magyarországi választásokon való részvétel lehetőségét (mintegy 200 ezren regisztráltatták magukat); ezzel kapcsolatban a célunk a legitim válasz-tások lebonyolítása, ami a nemzeti összetartozás politikájának újabb lendületet adhat;
helyreállítottuk az eszéki főkonzulátust, létrehoztuk a lendvai konzuli irodát (és a nemzetpolitikai nyitási hullámban még Krakkót, Melbourne-t, Torontót is - vala-mint kezdeményeztük Marosvásárhelyen és Nagyváradon konzuli irodák nyitását, amihez a román fél hozzájárulására várunk);
létrehoztuk a magyar-szlovák, valamint a horvát és a román gázvezeték-kapcsolatot és határösszeköttetési pontok egész sorát alakítottuk ki vagy kezdtük kialakítani; autópályák haladnak a határ felé; az infrastrukturális építkezés jelenti Közép-Európa jövőjének zálogát (amihez az EU 2014-2020-as pénzügyi perspektí-vája jó alapot ad);
korábban az autonómia tabutéma volt a szomszédos országokban, míg ma nyíltan lehet róla beszélni, s az autonómia jogi és gyakorlati építése jól megfér egymás mellett ( ld. a kiépülő magyar felsőoktatási hálózatot);
történelmi kiegyezést értünk el Szerbiával, és elindítottuk az EU felé: az euro-atlanti integráció a szomszédságpolitika lendítő ereje (l a Nyugat-Balkán, Keleti Partnerség - a V4 ezek motorja);
és nemcsak majdnem vittük be Horvátországot.
A Közép-Európai Év a „V4 brand” termőre fordulását hozta.

b)    És még ha ezt a kiadványt néhány hónapja mutattuk volna be, akkor nem kellene olyan dolgokat megemlítenünk, mint az, hogy
az MKP jelöltje kitűnő eredményt ért el a szlovákiai elnökválasztáson;
a kárpátaljai megyei tanácsnak magyar, KMKSZ-es alelnöke van (nem is akármi-lyen), és Ukrajnával aláírtuk a Társulási Megállapodás politikai részét, amely közelebb hozza a kárpátaljai magyarokat is Európához;
Szerbiában a Vajdasági Magyar Szövetség páratlan választási győzelmet aratott, és kormányra fog kerülni;
az RMDSZ már kormányra is került.

Persze ezek a kormányra kerülések önmagukban még nem jelentenek sikert, csak le-hetőséget teremtenek a sikerre – de azt mindenképpen. A mérleget majd 1-2 év múl-va vonhatjuk meg, annak tükrében, hogy mit sikerül elérni.

Például mi lesz Erdélyben a MOGYE-val, a restitúcióval, a regionális beosztással, a nyelvhasználati lehetőségekkel, az autópályák nyomvonalával, hogyan fog alakulni a kulturális és területi autonómiadiskurzus stb. Vagy a Felvidéken az állampolgársági törvénnyel. Vagy a Délvidéken az alkotmánybírósági ítéletek hatásának kivédésével, illetve a kollektív bűnösség eltörléséről szóló kormányhatározattal.

Ez egyrészt le fogja mérni a kormányra jutott magyar szervezetek sikerességét, más-részt Magyarországnak a velük folytatott együttműködése sikerességét. Mert ha a magyar szervezetek következetesen kiállnak ezekért a célokért, akkor támogatni fog-juk erőfeszítéseiket. Az Antall-elv továbbra is megkerülhetetlen, különösen az orosz agresszió fényében. Ennek kiépült az eszközrendszere: a vegyesbizottságok, illetve a nemzetpolitikai diplomácia teljes intézményrendszere és vannak közös fórumaink: Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT), Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) stb.

De az eredményt alapvetően a határon túli szervezetek érik vagy szalasztják el, mi csak segíteni tudunk. De az, hogy – a sikerpropagandától való óvás ellenére – nem tudok elvonatkoztatni az elmúlt négy év szomszédságpolitikai sikereitől, jól mutatja, hogy a rendszer, amit kiépítettünk, önmagában véve hatékony, ezért jó esély van to-vábbi eredményekre.

4)    „Intézményi front”
(a külügyi szolgálat megújítása)

A külpolitika változásában láthattuk, hogy annak lényege az érdekérvényesítés és annak érdekében a proaktív megközelítés központba állítása volt. Abból indultunk ki azonban, hogy nem elég érdeket érvényesíteni, hanem jól kell érdeket érvényesíteni: ezért volt a négy évben végig nagyon fontos kérdés a diplomácia, mint intézmény minősége.
A kiadvány a külpolitika és a külügyi szolgálat viszonyát a szoftver és a hardver viszonyá-hoz hasonlítja: a legjobb szoftver futtatásának a hatékonysága is nagyban függ a hardver minőségétől.
A „hardverről”, tehát az intézményi háttérről az egyik dokumentum megállapítja, hogy azt sokkal kevésbé lehet „forradalmian” korszerűsíteni, mint a „szoftvert”. Hatásos eredményt a fokozatos és folyamatos, de következetesen tervszerű intézményfejlesztés-sel lehet elérni.
Az eddigiekben arról beszéltünk, hogy milyen lett 2010 után a külpolitika „szoftvere”, most vessünk egy pillantást arra, hogy milyen irányban korszerűsítettük az intézményi „hardvert”. Vannak az elmúlt négy év intézményfejlesztésének látványos és ezért vi-szonylag közismert elemei.

a)    A külképviseleti hálózat bővítése
2010-ig sorban szűntek meg külképviseleteink: a világ fontos és gyorsan fejlő-dő régióiban (Dél-Amerika, szubszaharai Afrika) szinte egyáltalán nem maradt képviseletünk; térségünkben is olyan helyeken szűntek meg képviseletek, amelyekbe magyar turisták tömegei utaznak (Krakkó, Eszék) és fontosak gaz-daságilag és kulturálisan is.
Most viszont újak nyíltak – illetve a megszüntetettek újranyíltak – mégpedig két szempont mentén: gazdasági érdek és nemzetpolitika. S megfontolandó még néhány további képviselet megnyitása is.
Az újranyitások egy nagyobb folyamat, a külképviseleti hálózat korszerűsítése részét képzik. A következő lépés ezen az úton a meglévő külképviseletek in-tenzív belső korszerűsítése kell legyen.

b)    A kedvezményes honosítás infrastruktúrájának megteremtése
Ez egyrészt a legtöbb igényt felvevő képviseletek (Csíkszereda, Kolozsvár, Sza-badka) belső korszerűsítését (egyben belső bővítését) jelentette.
Másrészt konzuli szolgálatunk felkészítése a megnövekedő ügyfélforgalomra, hiszen állampolgáraink száma mintegy 5%-kal bővült, ami akkor is legalább 5%-os forgalomnövekedést jelentene, ha mind Magyarországon élnének, de szinte mind az országon kívül élnek, úgyhogy a forgalomnövekedés 15-20% körül várható. És még további mintegy 5%-os bővülés várható az állampolgár-ok számában.
Vannak ugyanakkor kevésbé látványos, de nem kevésbé fontos korszerűsítések is.

c)    a tervszerű működés biztosítása:
bevezettük az éves tervezést;
ennek lényege, hogy nagyköveteinknek nem elég utólag megmondaniuk, hogy mit csináltak egy év alatt, hanem előre egyeztetjük, hogy melyik relációban mit akarunk elérni, és utólag azzal számolunk el egymás között;
az éves tervek olyan külügyi stratégiához igazodnak, amely a kormányprog-ram külügyi vonatkozásait bontja ki.

d)    az ágazati figyelem, tehát a többi minisztérium stratégiái megvalósításának diplomá-ciai eszközökkel történő segítése
az ágazati figyelem megteremtése a külpolitika szerepének új felfogásában gyökerezett:
a Kádár-korszakban és 2002-2010 között a külpolitika feladata a külső elvárások figyelemmel követése és a hozzájuk való alkalmazkodás segítése volt,
a mi felfogásunkban a külpolitika feladata, hogy nemzetközi kapcsola-tokon keresztül segítse a többi minisztérium ágazati stratégiáinak megvalósítását – ehhez korszerűsíteni kellett együttműködésünket a többi tárcával;
a minisztériumok szakértői szinten megegyeztek együttműködésük korszerűsítésének programjában (a Külkapcsolati Stratégiában),
megkezdtük ennek a programnak a megvalósítását,
minden elemére ne térjünk ki, de egyet hadd említsek meg: az idei év-től a kiutazó diplomaták számára újfajta képzést vezetünk be, ame-lyet a minisztériumok lényegében együtt szerveznek.
Ha elolvassuk a kiadványt, akkor bepillantást nyerhetünk abba, hogy az intézményfej-lesztés maga is tervszerűen zajlik, egy folyamatos intézményfejlesztési stratégia jegyé-ben. Erre a fokozatos, de következetes fejlesztésre nagyon illik a „front” kifejezés, mert évtizedes beidegződések és munkamódszerek megváltoztatása sokszor sokkal küzdelmesebb, mint egy új politika kialakítása.

Záró gondolatok

Mind a külpolitika, mind a külügyi szolgálat megújítása a külpolitikai része annak a folya-matnak, hogy végre végleg eltemessük a Kádár-korszakot – a minap Orbán Viktor a Hő-sök terén rámutatott, hogy Magyarország felszabadítása immár 25 év zajlik.
Ez politikai kérdés is, hiszen a Kádár-korszak lényege az idegen érdekek kiszolgálása, a mi kormányzásunk lényege pedig az idegen érdekek ki nem szolgálása ¬ más szóval: a ma-gyar érdek szolgálata.

De korszerűségi kérdés is, hiszen a Kádár-korszak negyedszázada lezárult, tehát sok minden – a diplomácia működésében és gondolkodásában is – ami akkor még korszerű lehetetett, az ma már múzeumba való.

De igazából nem az a lényeg, hogy mit bontottunk le, hanem az a lényeg, hogy mit épí-tünk az eltakarított romok helyére:
egy olyan külügyi szolgálatot, amelynek egész identitása, hogy magyar érdekeket kell érvényesítenie a világban,
és amely azt is tudja, hogy ehhez barátok kellenek: nem minden áron (nem az érdek-érvényesítés árán), de minél több,
és amely ezt a két szempontot: érdekérvényesítés és barátok szerzése, sikeresen és korszerűen egyezteti össze.

(Külügyminisztérium)